Hadik és a székelyek

Hadik és a székelyek

Fotó: Pinti Attila

Székelyföldön március 17-én kezdték vetíteni, Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Maroshévízen az elkövetkezendő napokban mutatják be a Hadik című magyar történelmi kalandfilmet, amelynek forgatókönyvét Berlin 1757-es megsarcolása ihlette. De mennyire a valóságnak megfelelően tükrözi a tényeket a produkció, és milyen köze volt a páratlan fegyvertényt végrehajtó altábornagynak a székelyekhez?

Kocsis Károly

2023. március 23., 08:032023. március 23., 08:03

2023. március 26., 23:162023. március 26., 23:16

Az életrajzi adatait böngészve első ránézésre semmiféle kapcsolat nem sejlik fel Hadik András és a székelyek között. Messze Székelyföldtől, a távoli Esztergomban született 1710. október 15-én, ráadásul labanc érzületű családban, hiszen apja császári tisztként kapott 1720-ban nemességet.

Bár a labanc érzület nem föltétlenül jelentett akkoriban sem magyarellenességet, hiszen a magyar Szent Koronával megkoronázott uralkodót szolgálták, sokak számára ez volt az elsődleges szempont a hűség értelmezésekor.

Hadik jezsuita szerzetesi pályáját felhagyva, apja halálos ágyán tett ígéretének eleget téve váltott át a katonáskodásra, húszévesen már a Ghillányi-huszárezredben szolgált, amelynek aztán 21 esztendő múlva a tulajdonosa lett.

Galéria

Így nézhetett ki Hadik András egy korabeli ábrázolás szerint

Fotó: Wikipédia

Közben a Dessewffy- és a Beleznay-huszárezredben is harcolt, 1736-ban kapitányi, 1744-ben ezredesi, 1747-ben tábornoki, 1756-ban pedig altábornagyi rangban találjuk. A film alaptörténetéül szolgáló huszárcsíny előtt Neisse ostromakor (az ostromgyűrűn áttörve 400 katonát vitt be a várba) vagy amikor Frankenstein mellett 350 huszárral megfutamított egy porosz ezredet, már beírta magát a hadtörténelembe, de

kétségtelenül Berlin megsarcolása jelentette a leghíresebb fegyvertényét.

A második világháború végéig ezt még csak Napóleon és ő tudta megcsinálni.

A berlini kaland

Az osztrákok és poroszok között zajló hétéves háború (1756-1763) idején, 1757 októberében mintegy 3500 emberével, köztük a Hadik- és a Baranyay-huszárezred válogatott magyar lovasaival és a Gyulai-hajdúezred egyik zászlóaljával

hat nap alatt 150 kilométert megtéve (a gyalogosokat szekéren szállították) tűnt fel a védtelenül hagyott Berlin falainál.

A seregét úgy állította fel, hogy jóval többnek látszódjon, és hadikövetté átvedlett trombitása révén 300 ezer tallért követelt a várostól.

Ezt elsőre nem kapta meg, de miután Hadik a Sziléziai-kaput négy ágyújával szétlőtte, a pár ezer fős helyőrséget szétkergette, és azzal együtt duplájára emelte a tétet,

nyolc óra alatt 235 ezer tallért szedtek össze számára, 75 ezerről pedig váltót adtak

– becsületükre legyen mondva, ezt később majdnem maradéktalanul be is váltották.

Galéria

Hadik Andrást Trill Zsolt formálja meg a róla készült filmben, amit Erdély-szerte is bemutatnak

Fotó: Magyar Nemzeti Filmintézet

A Hadik című film valós történeten alapul, ám a forgatókönyvírói és rendezői fantázia nem mindenben tükrözi a tényeket. Például a tábornoknak nehéz lett volna 6 nap alatt 450 kilométert megtennie Berlinig, amint az némely történelmi vonatkozású cikkekben is előbukkan, ugyanis gyalogság is tartozott a portyázó sereghez, és ágyúkat is vittek magukkal. A Drezdától északra eső Elsterwerdából indult Berlin irányába, ami 150 kilométeres távolságot jelentett, viszont például Ujházy Ferenc ezredesnek az oldalvéd szerepét betöltő huszárkülönítménye ennél jóval többet nyargalászott. Visszafelé már valóban volt olyan nap, amikor huszárjai 80, gyalogosai 50 kilométert tettek meg, hogy kibújjanak a poroszok gyűrűjéből. A rajtaütést végrehajtó sereg létszámát többnyire 3000 és 5200 fő közöttire becsülik, ebből 1500-3000 volt gyalogos, legalábbis ebben az intervallumban találhatók a vonatkozó számadatok. A közhiedelemtől eltérően többnyire nappal vonultak, lakott településeken éjszakáztak, bár előfordult, hogy már a hajnali szürkület beállta előtt tovább indultak. Hadiknak a háború kitörése óta nem állt módjában személyesen beszélgetnie Mária Terézia császárnővel és királynővel, nem kellett óriás hegységen átkelnie, nem tette be a lábát Berlin belvárosába, és a porosz királynéval sem találkozhatott, mivel az még a város bevétele előtt (vagy közben) Spandau várába menekült. Közben a Berlin felmentésére küldött hadosztály élén a vélhetően háromszéki gyökerekkel büszkélkedő Székely Mihály porosz huszárezredes ezrede vágtatott. Merthogy a másik oldalon is harcoltak magyarok…

Hadik kénytelen volt ennyivel beérni, mert a felmentő sereg vészesen közeledett, de annyira még futotta idejéből, legalábbis az anekdoták szerint, hogy

24 pár, a város címerével díszített csipkekesztyűt is kierőszakoljon Mária Terézia számára, ezüsttel kivert ébenfa-tokba csomagolva – igaz, ezekről otthon kiderült, hogy mind balkezesek…

Az október 18-ra virradó éjszaka 50 kilométert megtéve ért el Storkowba, majd négy nap alatt, napi 40 kilométeres átlagot produkálva Sprembergbe, összesen 88 fős emberveszteséggel, 426 foglyot ejtve, és hét zászlót zsákmányolva, de – 30 ezer tallérral – még Odera-Frankfurt városát is megsarcolva.

Galéria

Vastagh György szobrász Hadik lovasszobrát is elkészítette

Fotó: Wikipédia

Álruhában Madéfalván

Később számos hadjáratban, csatában megfordult huszárjaival, 1760-ban a német birodalmi és császári sereg ideiglenes főparancsnokává nevezték ki. De hogyan került kapcsolatba a székelyekkel? Nos,

nem sokkal a madéfalvi veszedelmet követően, ekkor már grófi cím birtokosaként, 1764-1768 között Erdély katonai parancsnoka, királyi biztosa és a kormányszék vezetője volt.

Kinevezésekor itt fokozott ellenséges hangulat fogadta, hiszen 1761 óta nem hívták össze az országgyűlést, 1762 óta nem töltötték be a gubernium elnöki tisztségét, báró Adolf Nikolaus Buccow lovassági tábornok pedig erőszakkal akarta meghonosítani a délvidéki katonai határőrvidéki rendszert. Állítólag ki is jelentette, hogy „minden században eret kell vágni a székely nemzeten, ha azt akarjuk, hogy egészséges legyen. E században Siskovics tette ezt Madéfalván.” Ez a báró Siskovics József altábornagy volt, aki 1764 januárjában elrendelte a Madéfalvára összegyűlt székelyek lemészárlását…

Galéria

Bukovinai nemzetek 1902-ben. Balról jobbra, alsó sor: román, ruszin; középső sor: lipován, zsidó, lengyel, német; hátsó sor: hucul, magyar, cigány

Fotó: Wikipédia

Hivatalának elfoglalását követően, miután előbb inkognitóban tájékozódott, Hadik András első útja a madéfalvi tragédia színhelyére vezetett.

Idézet
Személyes tapasztalatait azonnal intézkedések követték: sietett szabályozni az adóbehajtást, ellenőrizni a sóhivatalok működését, emberségessé tenni az újoncozást, gátat vetni a kivándorlással kapcsolatos visszaéléseknek.

Miként szokatlan hangvétele azonnal bizalmat keltett, tettei biztosították számára a lakosság együttműködését. Az erdélyi katonai határőrvidék szervezésénél is igyekezett a székely kívánságokat figyelembe venni, így e ténykedése is sikerrel járt” – hangzott el Hadik András 1937-ben a budai Várban felavatott lovas szobrának 1991-es koszorúzásakor.

Menekültek pártfogója

Rosszakarói ugyan idejekorán elhelyeztették Erdélyből, de Hadik nem feledkezett meg a székelyekről. Miután az Oszmán Birodalom által 1775-ben átengedett Bukovinának a birodalomba való betagolását kapta feladatul, egyből a madéfalvi veszedelem után Moldvába menekült és ott a vajda sanyargatásaitól gyötört honfitársaira gondolt, velük kívánta benépesíteni az új tartományt. Előbb amnesztiát eszközölt ki számukra a bécsi udvarban, majd a csíksomlyói születésű Mártonffy Mór Antal minorita plébánost küldte utánuk ajánlatával.

1777 és 1786 között közel háromezer embert telepített át (családonként 27 holdnyi földet kaptak!), összesen öt falut hozva létre Szucsáva környékén. A hálás székelyek ebből kettőt, Hadikfalvát és Andrásfalvát róla nevezték el.

Galéria

A 94 éves Nagy József, az utolsó hadikfalvi magyar 2014-ben

Fotó: Vitos Hajnal

Az már nem rajta múlott, hogy Bukovinába szakadt véreinknek jó száz évvel később megint csak vándorlás jutott osztályrészül. Az első nagyobb, 4000 fős csoportjuk éppen 140 évvel ezelőtt telepedett át a Délvidékre, a mai Székelykevére, Hertelendyfalvára és Sándoregyházára, valamint az Arad megyei Gyorokra.

1888 és 1910 között, két hullámban 126 család lelt új honra Déván, de mentek Vajdahunyadra, Csernakeresztúrra, Sztrigyszentgyörgyre, Babsára, a Nagy-Szamos menti Magyarnemegyére, az onnan nem messze eső Vicébe, de még az óceánon túlra is, el egészen Brazíliáig.

1941-ben a maradék bukovinai székelyek zömét a visszaszerzett Bácskába költöztették át a magyar hatóságok, ám a háború végén innen is menekülniük kellett: az ő utódaik ma főleg Tolna és Baranya megyében élnek.

Ami pedig Hadik Andrást illeti, még hadd említsük meg, hogy 1774-ben elnyerte a Habsburg Birodalom legmagasabb katonai méltóságát:

a 210 éve fennálló császári-királyi udvari haditanács élén ő volt az első magyar.

1789-ben már a 79. évét taposta, amikor II. József kinevezte a török elleni háború fővezérévé. Belgrád alatt szerzett sebesülése azonban megakadályozta tisztsége gyakorlásában, 1790. március 12-én Bécsben visszaadta lelkét Teremtőjének. Az Újvidék melletti Ófutak templomában nyugszik – nem messze attól a helytől, ahová 1941-ben a 13 ezer székely megérkezett Bukovinából.

Galéria

Fotó: Pinti Attila

Hadik-vetítések Székelyföldön:
A Hadik-film romániai forgalmazója a Filmtett Egyesület. A Hadikot eredeti magyar nyelven, román feliratozással, 12-es korhatár-besorolás mellett lehet megtekinteni a következő vetítési rend szerint:
Marosvásárhely, Cineplexx – március 17-től
Sepsiszentgyörgy, Cityplex – március 17-től
Csíkszereda, Cinema Csíki Mozi – március 24-től
Maroshévíz, Cinema Călimani 3D – március 24-től
Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház – március 24-én (egyszeri vetítés)

korábban írtuk

Erdélyi mozikban is bemutatják a Hadik című huszáros kalandfilmet
Erdélyi mozikban is bemutatják a Hadik című huszáros kalandfilmet

Alig egy héttel a magyarországi moziforgalmazás kezdete után magyar film debütál Erdély-szerte is a nemzeti ünnep alkalmával: a Hadik című történelmi kalandfilm március 17-én kerül a romániai mozikba – adja hírül a Filmtett Egyesület.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 19., kedd

Istálló gyúlt ki Mezőmadarason

Kigyúlt lakóházhoz riasztották a marosvásárhelyi tűzoltókat, a helyszínen azonban kiderült, egy istálló ég Mezőmadarason.

Istálló gyúlt ki Mezőmadarason
Istálló gyúlt ki Mezőmadarason
2024. március 19., kedd

Istálló gyúlt ki Mezőmadarason

2024. március 19., kedd

Textilipari leépítés Székelyudvarhelyen: átképzésekkel is segítik az elbocsátottakat

Az előre bejelentettnél ugyan kisebb számban, de így is 130 alkalmazottjától volt kénytelen megválni az egyik székelyudvarhelyi textilipari vállalat. A munkaerő-elhelyező ügynökségnél vizsgálják annak a lehetőségét, hogy miként segíthetnek az embereken.

Textilipari leépítés Székelyudvarhelyen: átképzésekkel is segítik az elbocsátottakat
2024. március 19., kedd

Medve miatt riasztották a csíkszeredaiakat

Újra lakott településre merészkedett be a medve Csíkszeredában, ezúttal Zsögödfürdőre.

Medve miatt riasztották a csíkszeredaiakat
2024. március 19., kedd

Tovább bővítenék a baróti kórházat

A baróti kórház új épületszárnya négy kórházi osztály számára nyújtana új, felszerelt teret. A beruházás megvalósíthatósági tanulmányát már évekkel ezelőtt előkészítették, ennek frissítése jelenleg zajlik.

Tovább bővítenék a baróti kórházat
2024. március 19., kedd

Kutyasétáltatással az örökbefogadásért

Közös sétára hívják a sepsiszentgyörgyi gazdikat és örökbefogadott kedvenceiket március 23-án, szombaton délelőtt 10 órakor. A helyi állatvédő civil szervezetek kezdeményezésükkel az örökbefogadás fontosságára hívják fel a figyelmet.

Kutyasétáltatással az örökbefogadásért
2024. március 19., kedd

Újra iható a gyergyószentmiklósi Szarvas-forrás vize

Sokan fogyasztották a Gyergyószentmiklós közelében található Szarvas-forrás vizét, míg tavaly ősszel egy ellenőrzés bakteriális szennyeződést mutatott ki a vízben. Mostantól viszont újra bátran ihat belőle bárki.

Újra iható a gyergyószentmiklósi Szarvas-forrás vize
2024. március 19., kedd

Sok kicsi sokra megy – nem hátráltatja a kupakgyűjtést a betétdíjas rendszer

Hét éve alakult meg Sepsiszentgyörgyön a LAB Életmentő Kupakok Egyesület, amely műanyag kupakokat gyűjtve segít rászoruló családokon, beteg gyerekeken.

Sok kicsi sokra megy – nem hátráltatja a kupakgyűjtést a betétdíjas rendszer
2024. március 19., kedd

Halálos baleset Cikmántoron

Halálos áldozattal járó baleset történt kedden délután a Maros megyei Cikmántoron, emiatt részleges forgalomkorlátozásra volt szükség a forgalmas úton.

Halálos baleset Cikmántoron
Halálos baleset Cikmántoron
2024. március 19., kedd

Halálos baleset Cikmántoron

2024. március 19., kedd

Ezúttal végzős hallgatókkal közösködik az Udvartér Színház

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal közösen színre vitt Zsákbamacska után most újabb koprodukcióval rukkol elő a kézdivásárhelyi Udvartér Színház. Ezúttal a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzőseivel karöltve adják elő Ivan Viripajev Részegek című darabját.

Ezúttal végzős hallgatókkal közösködik az Udvartér Színház
2024. március 19., kedd

Hamarosan lejárt volna, de időt (és pénzt) nyertünk: meghosszabbították az alapélelmiszerek árréskorlátozását

Elfogadta kedden a képviselőház az alapélelmiszerek kereskedelmi árrését korlátozó sürgősségi kormányrendeletet, azzal a módosítással, hogy az intézkedés érvényességét 2024. december 31-éig hosszabbítja meg.

Hamarosan lejárt volna, de időt (és pénzt) nyertünk: meghosszabbították az alapélelmiszerek árréskorlátozását
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM