Még mindig működik a Stranger Things varázsa

Még mindig működik a Stranger Things varázsa

Fotó: Netflix

Nagyon hosszú kihagyás után folytatódott, de még mindig ugyanolyan jól működik az évadról évadra egyre többet vállaló, gyerekekről, természetfelettiről szóló, és a nyolcvanas évek horror- és popkultúrája előtt fejet hajtó Netflix-sorozat, a Stranger Things. A két részre osztott negyedik évad első fele mindenben felülmúlja a korábbi évadokat, és továbbra is remekül szórakoztat, még ha ezt hosszabb játékidő alatt is teszi. Kritika.

Tamás Attila

2022. június 11., 21:202022. június 11., 21:20

2022. június 11., 21:402022. június 11., 21:40

Három évet kellett várni az eddigi leghosszabb, és legnagyobbat vállaló Stranger Things-szezonra, ami ilyen hosszú kihagyás után sem veszített a varázsából. A negyedik évad első része úgy visszaránt a 80-as évek retró-nosztalgiájában tobzódó amerikai világba, mintha csak épp egy annyira álltunk volna fel a képernyő elől, hogy elsétáljunk a hűtőig innivalóért, és

már megint a kitalált Hawkinsban vagyunk, ahol minden szörnyűség ellenére megy tovább az élet, mintha semmi sem történt volna.

A Netflix most már egyik legrégebbi és legnagyobb nézettségre számot tartó presztízssorozatának folytatására megérte ennyit várni, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy tényleg beváltotta a hozzá fűzött elvárásokat, hiszen az első hétvégéjén megdöntötte az angol nyelvű Netflix sorozatok nézettségi rekordját, és

a belőle megnézett 286 millió perccel letaszította a trónról a Bridgerton második szezonját, amiből ugyanennyi idő alatt 251,7 millió percet néztek meg az előfizetők.

korábban írtuk

Stranger Things: színesebb, hangosabb, viccesebb, ijesztőbb és retróbb, mint valaha
Stranger Things: színesebb, hangosabb, viccesebb, ijesztőbb és retróbb, mint valaha

2016-ban egy olyan csupaszív, a nyolcvanas évek iránti nosztalgiahullámot meglovagló sorozat hódította meg a világot, aminek a közönségkedvenccé válása számos tényezőnek köszönhető. A harmadik évad magasabbra teszi a lécet: a Stranger Things színesebb, hangosabb, viccesebb, ijesztőbb és retróbb, mint korábban. Kritika.

A sorozat pedig arra a bravúrra is képes volt, hogy Kate Bush: Running Up That Hill című, közel negyvenéves slágerét is a lejátszási listák elejére röpítse az emlékezetes, drámai és igencsak izgalmas szabaduló-jelenetnek köszönhetően a negyedik epizód végén (amit az énekesnő meg is köszönt a készítőknek).

Galéria

Fotó: Netflix

A konkurencia által megszorongatott, az orosz piacról való kivonulás és az árérzékeny előfizetők leválása miatt megtépázott Netflixnek nagyon nagy szüksége volt most erre a kiugró nézettségre, hiszen

változtatnia kell a stratégiáján, ha továbbra is a streamingpiac vezető szereplője akar lenni, és meg akarja győzni az előfizetőket, hogy ne nyergeljenek át a szintén globálisan terjeszkedő, konkurens Disney+, HBO Max, Amazon Prime platformokra,

hanem vannak még olyan kiemelkedő tartalmaik a hatalmas, és átláthatatlan film- és sorozatdömpingben, amelyekért megéri nekik utalni továbbra is a havi előfizetési díjat.

Galéria

Fotó: Netflix

A Stranger Things pedig ilyen tartalom, azonban egy baj van vele: mivel egyben jönnek ki az epizódok, ezért a nézők többsége a lehető legrövidebb idő alatt ledarálja, és azzal a következő néznivalót kezdi keresni, akár „házon kívül is”. Hogy minél tovább tartson ki az élmény, a trendeknek megfelelően ezt is úgy oldották meg, hogy

két részre bontották az évadot, és maratoni hosszúságú epizódokkal rukkoltak elő a készítők.

Ezt persze a korábbi szezonokénál grandiózusabbnak ígérkező történet is indokolta, amibe sorozatot készítő Duffer-testvérek ismét apait-anyait, a szívüket-lelküket és a tarsolyukban levő popkulturális utalások és retrónosztalgia újabb adagját tették bele.

Galéria

Fotó: Netflix

Bár az időközben jó nagyot nőtt gyerekszínészek megváltoztak, a karaktereik és a köréjük írt történet még mindig piszkosul működik, annak ellenére is, hogy a legtöbb esetben nem életszerű amit látunk, de már hozzászokhattunk, hogy

a kisváros lakóinak halálán rendkívül könnyen továbblendül mindenki a sorozatban.

Ez most sincs másként, hiszen a negyedik évad új szörnye is elkezdi (elég horrorisztikus módon) kinyírni az iskola diákjait, akiknek eltűnését és halálát a hatóságokon és hőseinken kívül majdhogynem mindenki egy vállrándítással intézi el. Egyedül a Sadie Sink által játszott Max gyászolja magába zárkózva a harmadik szezon, plázás küzdelmében tragikus módon elveszített mostohabátyját, Billt, mindenki más látszólag túllendült már a tragédiákon.

Galéria

Fotó: Netflix

Szóval mindenki éli az életét, és új, hétköznapi kihívásokkal küzd, mintha a kisvárosban és környékén nem csapna vérengzést egy irtózatos szörny minden évben, hőseink azonban próbálnának egy kicsit normálisan élni, ezt azonban a Tótágas (Upside Down) legújabb szörnye hamar megváltoztatja.

Mivel a szörny-létsíkra nyíló portál legutóbbi bezárásánál Hopper seriff szőrén szárán eltűnt, Byersék pedig Tizenegyessel együtt új városba költöztek, így felbomlik a hawkinsi csipet-csapat, akik azonban továbbra sem menekülhetnek az újabb, környezetüket fenyegető szörnyűségek elől.

Galéria

Fotó: Netflix

Mielőtt azonban szembenéznének az újabb, nagyobb, kegyetlenebb és szörnyűbb gonosszal, a tinédzserkor újabb kihívásaival kell megküzdeniük.

Bill azzal, hogy eltávolodott a legjobb barátjától, a képességeit elvesztő Tizenegyes az iskolai bullyinggal, Lucas azzal, hogy menőbb srácok közé akar tartozni, Nancy és Jonathan a kapcsolatuk zátonyra futásával, Max pedig a mellőzöttségével és gyászával.

Közben pedig a Vecna névre „keresztelt” szörnyeteg kegyetlen és horrorisztikus öldöklésbe kezd, úgyhogy elkezdődik a versenyfutás és a nyomozás, ami megint hőseink felelőssége lesz, akik immár több helyszínen próbálják felvenni a harcot a kezdetben láthatatlan és megfoghatatlan ellenséggel.

Galéria

Fotó: Netflix

A cselekmény emiatt is nyúlik hosszúra, és ez az egyik oka, hogy a készítők már a közel másfél órás epizódoktól sem riadnak vissza, hiszen sok karaktert kell több helyszínen mozgatni. Míg a továbbra is szerethető és a szerepében tobzódó Joyce (a reneszánszát élő Winona Ryder alakításában) a tenyérbemászóan idegesítő Muray-jel a Szovjetúnióba teleportált, és ott raboskodó Hopper seriff keresésére indulnak, addig a gyerkőcök is kirajzanak a szélrózsa minden irányába, hogy azt csinálják, amihez a legjobban értenek:

megfejtsék az újabb rejtélyeket, tisztázzák a gyilkosság gyanújába került társuk nevét, és leszámoljanak a legújabb, világukat fenyegető szörnyűséggel.

Galéria

Fotó: Netflix

Vecna ráadásul a gyerkőcök egyikét, a magába zárkózó Max-et is célba veszi, így a személyes érintettség tényleg cselekvésre készteti hőseinket, akik sajátos eszközeikkel és leleményességükkel próbálnak előnyt kovácsolni abból a hátrányból, amiből ismét kénytelenek indulni. Amíg a csoport egyik része Maxért küzd, addig

Tizenegyes ismét találkozik a múltjával, és a képességei visszaszerzésének reményében visszajut abba a laborba, ahonnan az első évad elején, megtépázott emlékekkel és telekinetikus képesség birtokában szabadult ki.

Ahhoz, hogy a képességét visszakaphassa, szembe kell néznie a múltjával, az elnyomott emlékeivel és nem utolsósorban „Papával”, aki folyton kísérletezett rajta, ez pedig a játékidő jelentős hányadát emészti fel, de szerencsére párhuzamosan futnak a cselekményszálak, így egyikre sem tudunk ráunni, bármennyire is sikerült elnyújtani azokat.

Emellett követhetjük a szibériai munkatáborban raboskodó Hopper és újdonsült „barátjának” viszontagságait, miközben Joyce és Murray azon vannak, hogy valamilyen úton-módon eljussanak hozzá, ehhez pedig egy újdonsült, még Murraynél is idegesítőbb pilótán vezet az út, aki alaposan megnehezíti a dolgukat az elején.

Galéria

Fotó: Netflix

Hoppernek ugyanakkor lehetősége van számot vetni az addigi életével, és mérlegelni, hogy megérdemli-e a sorsát, ezen azonban egy szökési kísérlet után nem tud sokat merengeni, ugyanis kiderül, hogy a Tótágas szörnyei ezen a kietlen, téli pusztaságban is ott vannak, és megerősítést nyer az az a korábbi évados feltételezés is, hogy

a kapitalista Amerika ellenségeként számontartott orosz komcsiknak is közük van a fejjel lefelé világ szörnyeihez.

Mivel sok karaktert mozgatnak a sorozat sakktábláján, ezért elkerülhetetlen, hogy egyesek háttérbe szorulnak, és kiegyensúlyozatlan lesz, hogy kit mennyit mutatnak a képernyőn. A szezon legjobb pillanatait ezúttal az Uma Thruman és Ethan Hawke lánya, Maya által játszott Robin hozza, aki látható élvezettel van ebben a szerepben, és

a beszólásaitól kezdve a frappáns és nagyon vicces helyzetértékelésein át, minden mondata és megnyilvánulása a helyén van, és nem győzünk betelni a jópofaságával.

Ugyanígy tobzódik a szerepében az örökifjú Joe Kerry által játszott Steve, de a kevesebb játékidőt kapó Dustinra sem lehet panasz, emellett Nancy is hozza a kötelezőt, amiért a szívünkbe zártuk már a korábbi évadokban is. Az eléggé háttérbe szorult és mellékvágányon mozgó Will, Mike, Lucas és Jonathan már nem tudnak ennyire kiteljesedni (tegyük azt is hozzá, hogy a karaktereik is eléggé elfáradtak), de melléjük még bejön az őrülten vezető és folyton drogozó Argyle, és az emlékezetes megnyilvánulásokat kapó Erica és Suzie, a gyilkossággal gyanúsított különc Eddie Munsonról nem is beszélve. Az egyetlen baj velük, hogy mivel a sorozatot darálják a nézők, és most már három évenként jön belőle az új szezon, nehéz megjegyezni a neveiket, és bizony el kell időnként gondolkodni azon, hogy akkor ki kicsoda, és miről is volt emlékezetes az előző felvonásban.

Galéria

Fotó: Netflix

A most futó szezont tehát két részben kapjuk: az első hét rész egyszerre vált elérhetővé május 27-én, míg az évad két záróepizódját július elsejétől darálhatjuk. Ennek a kettéosztásnak nagyon is gyakorlati okai vannak azon túl, hogy a Netflix minél tovább szeretné a köztudatban tartani a sok év kihagyás után elkészült presztízssorozatának új évadát:

a Duffer-tesók ugyanis a május végi premierre nem készültek még el az utolsó két epizód utómunkáival, aminek forgatását a járványhelyzet egyébként is megnehezítette.

Galéria

Fotó: Netflix

„Kárpótlásul” azonban három film hosszúságával is felérő szezonzárót kapunk: míg a nyolcadik epizód hossza a már standard, majdnem másfél óra lesz, addig az évad kilencedik része már két és fél órás lesz, úgyhogy nem fogunk egyhamar felállni előle. Ezt a húzd meg-ereszd meg tempót azonban még csak egy évad erejéig játsszák el a Netflixnél, ugyanis

már a negyedik évad forgatása előtt nyilvánossá vált, hogy az ötödik felvonás zárja le véglegesen a sorozatot.

A történetet tehát nem nyújtják míg a világ, tekintettel arra, hogy a gyerekszereplők is lassan felnőtté válnak, a produkciós költségek pedig egyre csak emelkednek, ami valószínűleg már nem kifizetődő a fent említett nehézségekkel küzdő streamingóriásnak. Biztató ugyanakkor, hogy a készítők elárulták: már nagyjából kész vannak az ötödik évad forgatókönyvével ami előrevetíti azt, hogy valószínűleg nem kell újabb három évet várni a nagy befejezésre, ami biztosan ismét nagyot vállal majd, és reményeink szerint nem fog csalódást okozni a rajongók számára. Már csak az újabb forgatási és utómunkázási időszakot kell kivárni hozzá.

Galéria

Fotó: Netflix

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 20., szerda

Kezdődik a járóbeteg-rendelő felújítása Székelyudvarhelyen

Néhány hétre bezár a Székelyudvarhelyi Városi Kórház járóbeteg-rendelője péntektől. A felújítási munkálatok ideje alatt átmeneti helyiségekben látják el a pácienseket.

Kezdődik a járóbeteg-rendelő felújítása Székelyudvarhelyen
2024. március 19., kedd

Istálló gyúlt ki Mezőmadarason

Kigyúlt lakóházhoz riasztották a marosvásárhelyi tűzoltókat, a helyszínen azonban kiderült, egy istálló ég Mezőmadarason.

Istálló gyúlt ki Mezőmadarason
Istálló gyúlt ki Mezőmadarason
2024. március 19., kedd

Istálló gyúlt ki Mezőmadarason

2024. március 19., kedd

Textilipari leépítés Székelyudvarhelyen: átképzésekkel is segítik az elbocsátottakat

Az előre bejelentettnél ugyan kisebb számban, de így is 130 alkalmazottjától volt kénytelen megválni az egyik székelyudvarhelyi textilipari vállalat. A munkaerő-elhelyező ügynökségnél vizsgálják annak a lehetőségét, hogy miként segíthetnek az embereken.

Textilipari leépítés Székelyudvarhelyen: átképzésekkel is segítik az elbocsátottakat
2024. március 19., kedd

Medve miatt riasztották a csíkszeredaiakat

Újra lakott településre merészkedett be a medve Csíkszeredában, ezúttal Zsögödfürdőre.

Medve miatt riasztották a csíkszeredaiakat
2024. március 19., kedd

Tovább bővítenék a baróti kórházat

A baróti kórház új épületszárnya négy kórházi osztály számára nyújtana új, felszerelt teret. A beruházás megvalósíthatósági tanulmányát már évekkel ezelőtt előkészítették, ennek frissítése jelenleg zajlik.

Tovább bővítenék a baróti kórházat
2024. március 19., kedd

Kutyasétáltatással az örökbefogadásért

Közös sétára hívják a sepsiszentgyörgyi gazdikat és örökbefogadott kedvenceiket március 23-án, szombaton délelőtt 10 órakor. A helyi állatvédő civil szervezetek kezdeményezésükkel az örökbefogadás fontosságára hívják fel a figyelmet.

Kutyasétáltatással az örökbefogadásért
2024. március 19., kedd

Újra iható a gyergyószentmiklósi Szarvas-forrás vize

Sokan fogyasztották a Gyergyószentmiklós közelében található Szarvas-forrás vizét, míg tavaly ősszel egy ellenőrzés bakteriális szennyeződést mutatott ki a vízben. Mostantól viszont újra bátran ihat belőle bárki.

Újra iható a gyergyószentmiklósi Szarvas-forrás vize
2024. március 19., kedd

Sok kicsi sokra megy – nem hátráltatja a kupakgyűjtést a betétdíjas rendszer

Hét éve alakult meg Sepsiszentgyörgyön a LAB Életmentő Kupakok Egyesület, amely műanyag kupakokat gyűjtve segít rászoruló családokon, beteg gyerekeken.

Sok kicsi sokra megy – nem hátráltatja a kupakgyűjtést a betétdíjas rendszer
2024. március 19., kedd

Halálos baleset Cikmántoron

Halálos áldozattal járó baleset történt kedden délután a Maros megyei Cikmántoron, emiatt részleges forgalomkorlátozásra volt szükség a forgalmas úton.

Halálos baleset Cikmántoron
Halálos baleset Cikmántoron
2024. március 19., kedd

Halálos baleset Cikmántoron

2024. március 19., kedd

Ezúttal végzős hallgatókkal közösködik az Udvartér Színház

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal közösen színre vitt Zsákbamacska után most újabb koprodukcióval rukkol elő a kézdivásárhelyi Udvartér Színház. Ezúttal a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzőseivel karöltve adják elő Ivan Viripajev Részegek című darabját.

Ezúttal végzős hallgatókkal közösködik az Udvartér Színház
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM