Művészeteket és művészeti értékeket felkaroló fesztivál – újból felcsendült a régizene

Művészeteket és művészeti értékeket felkaroló fesztivál – újból felcsendült a régizene

Fotó: Gegő Imre

Kilenc napon keresztül nyolc országból érkező tizennégy együttes, öt egyéni előadó huszonkét koncerten szólaltatja meg a régizenét: szombaton ünnepélyes keretek között nyitották meg a Mikó-várban a Csíkszeredai Régizene Fesztivált.

Péter Beáta

2017. július 09., 18:112017. július 09., 18:11

2017. július 10., 17:002017. július 10., 17:00

Ez az első alkalom, hogy a fesztivál és a Régizenei Nyári Egyetem azonos időben zajlik, ez utóbbin tizenkét mesterkurzust tartanak 85 diáknak. Ugyanakkor

a Csíkszeredai Régizene Fesztivál idén is elnyerte az Európai Fesztivál Szövetség Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért minősítést

– hangzott el a megnyitón.

Galéria

Fotó: Gegő Imre

Évfordulók esztendeje

Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti vezetője rámutatott, a mostani fesztivál szervezése könnyen adta magát, hiszen

sok évforduló van ebben az évben: a reformáció ötszázadik éve, Claudio Monteverdi születésének négyszázötvenedik éve, Georg Philip Telemann halálának kétszázötvenedik évfordulója és Kájoni János halálának háromszázharmincadik évfordulója.

Galéria

Fotó: Gegő Imre

Házi évforduló is van, a nyári egyetemet tizedik alkalommal tartják meg. A programokat is ennek megfelelően építették fel, majdnem mindenik koncert valamelyik évfordulóhoz lesz hozzárendelve. „Tudjuk, hogy reformáció kulturális forradalom is egyben. Ha nem lett volna, valószínű, hogy ma másképp hallgatnánk a komolyzenét. A vallásszabadság ugyanakkor gazdasági felemelkedést is jelentett abban az időben, nyomdák, iskolák jöttek létre. A Biblia tanítására az emberek rövid ideig nem csak úgy tekintettek, mint egy kultúrtermék, hanem napi szinten alkalmazták és ez hozta a nagy változást a mindennapokba. Erről lesz egy kerekasztal-beszélgetés is szerda este.

Idézet
A legtöbb együttes a reformáció eseményéhez kapcsolta a műsorát.
Galéria

Fotó: Gegő Imre

Az összefogás eredménye

A fesztivál a Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa és a Cultura Nostra Egyesület szervezésében valósult meg, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala társszervezésében. Ferencz Angéla, a kulturális központ igazgatója megköszönte a segítséget a támogatóknak, valamint mindazoknak, akik velük együtt dolgoztak, álmodtak, terveztek. A fesztivál egyik partnere a Román Kulturális Intézet, amelynek a megnyitón jelenlevő képviselője, az intézet alelnöke, Krizbai Béla Dan elmondta,

bíznak abban, hogy együttesen sikerül megteremteniük egy új nemzeti és nemzetközi fesztiválközönséget, amelynek tagjai ugyanúgy elkötelezettek a művészetek, a művészeti értékek, mint a helyi közösségek és az európai értékek iránt.

„Meggyőződésem, hogy minden, amit önök megvalósítottak ebben a gyönyörű városban, elválaszthatatlan mindattól a történelmi hagyatéktól és attól a kultúrától, amelyet mi mindannyian képviselünk, és amelyért szívvel-lélekkel küzdünk és élünk” – fejtette ki.

Galéria

Fotó: Gegő Imre

Lőrincz Csilla megyei önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a Hargita megyei önkormányzat tizenkét éve támogatja a fesztivált, de ez a támogatás mit sem érne, ha a fesztivál mögött nem állna egy lelkes, elhivatott csapat, amely évről évre megbízható szakmaisággal szervezi meg Európa egyik legjobb fesztiválját. Értékteremtő, értékfeltáró és értékmentő munka ez. Úgy véli, a fesztivál révén a helyi közösség találkozhat Európával, ihletet, erőt meríthet a közös európai gyökerekből és ő maga is megmutathatja élő kultúrája értékeit a világnak.

Idézet
A hétköznapokban gyakran nehezen megnyíló székely kultúrában nagy szükségünk van a találkozásokra. Művészekkel, hangzásokkal, nyelvekkel, egymással, régi jó barátokkal, múlttal és jelennel, a saját hangunkkal, önmagunkkal.
Galéria

Fotó: Gegő Imre

Büszkeség a csíkiaknak

Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere a város kulturális élete ékkövének nevezte a fesztivált. Kájoni János sorai nyomán úgy gondolja, ez a rendezvény hazát, nemzetet szolgál, régi értékeink felelevenítésével, Istent dicsőít a gregorián egyházi énekek színpadra vitelével.

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről felszólaló Hadászi Gabriella konzul köszöntőbeszédében kifejtette,

a régizene az, ami nem tudott elavulni.

Galéria

Fotó: Gegő Imre

Ezért történhet meg, hogy a több száz évvel ezelőtt műveket játszani, hallani akarjuk. „A régizene kiállta az idő próbáját. Elég szép, elég komoly és elég mély ahhoz, hogy ma is szeressék és élvezzék” – mutatott rá a konzul, hozzátéve,

Csíkszereda joggal lehet büszke arra, hogy évről évre otthont ad a rendezvénynek.

A megnyitó után a Carmina Renascentia együttes nyitókoncertjét lehetett meghallgatni, majd a Codex együttes és Kiss Noémi lépett színpadra. Vasárnap Gyergyószárhegyen Kájoni Jánosra emlékeztek a fesztivál keretében, a csíkszeredai Millenniumi templomban pedig Erich Türk orgonaművész Luther-korálok feldolgozásai az észak-német barokk zenében címmel koncertezett.

Hétfőn a Márton Áron Főgimnáziumban délután három órától a svájci Sam Chapman lantművész az Alexander-technikáról tart előadást, este nyolc órától pedig a Concerto Spiralis koncertezik. A fesztivál teljes programja a fesztivál honlapján található.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

Kereszténydemokrata elvek alapján vezetné Gyergyószentmiklóst Eigel Tibor

Úgy kell gondolkodni, hogy amit ma megalkotunk, annak a következő generációk számára is meg kell legyen a gyümölcse – vallja Eigel Tibor, aki polgármesterjelöltként indul a gyergyószentmiklósi RMDSZ-előválasztáson.

Kereszténydemokrata elvek alapján vezetné Gyergyószentmiklóst Eigel Tibor
2024. március 22., péntek

„Ajándék és gasztronómiai forradalom a sajtkészítők munkája”

A Böjti Csemege – Kárpát-medencei sajtmustra, továbbá a Helyi és hagyományos termékek tavaszi kiállításának és vásárának megnyitóját tartották péntek délelőtt Csíkszeredában. Az eseményen jelen volt Nagy István, Magyarország agrárminisztere is.

„Ajándék és gasztronómiai forradalom a sajtkészítők munkája”
2024. március 22., péntek

Fákat vágtak ki a temető rendezésének részeként, több lakó is felháborodott emiatt

Több mint tíz fát vágtak ki a bánkfalvi temetőnél, ami miatt többen elégedetlenségüket fejezték ki Facebookon. Mint kiderült, azért kellett kivágni a fákat, hogy újjáépíthessék a temető régi, meglehetősen megrongálódott kerítését.

Fákat vágtak ki a temető rendezésének részeként, több lakó is felháborodott emiatt
2024. március 22., péntek

A városi tanácsosok szinte fele kicserélődhet Marosvásárhelyen

A jelenlegi tizenegy marosvásárhelyi RMDSZ tanácsosból öt nem folytatja munkáját a városi önkormányzatban, helyüket, a júniusi választások után mások veszik át – döntött a városi szervezet jelölő-küldöttgyűlése csütörtökön este.

A városi tanácsosok szinte fele kicserélődhet Marosvásárhelyen
2024. március 22., péntek

Az udvarhelyszéki főnemesekről tartanak előadást

Az udvarhelyszéki főnemesi családokról tartanak előadást az Orbán Balázs Akadémia keretében március 26-án, kedden Székelyudvarhelyen.

Az udvarhelyszéki főnemesekről tartanak előadást
2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 21., csütörtök

Postai tiltakozás jelentős ellenszélben

Nagy nyomás alatt vannak a postai dolgozók a vállalatvezetés részéről, amelynek az a célja, hogy eltántorítsák őket a tiltakozásban való részvételtől – panaszolta el a dolgozók szakszervezetének a Hargita megyei vezetője.

Postai tiltakozás jelentős ellenszélben
Postai tiltakozás jelentős ellenszélben
2024. március 21., csütörtök

Postai tiltakozás jelentős ellenszélben

2024. március 21., csütörtök

Itt a legújabb gyergyószentmiklósi zenekar első dala

Új zenekart alapított a tavaly feloszlott Teddy Queen együttes énekese. A friss zenekar tovább erősíti a gyergyói zenekarok névsorát. Felállásukat illetően igazi székely zenekarról beszélhetünk.

Itt a legújabb gyergyószentmiklósi zenekar első dala
2024. március 21., csütörtök

Kiköltöztetik a városból a csíkszeredai börtönt

A csütörtöki ülésén elfogadott memorandummal a kormány jóváhagyta a craiovai, a Târgu Jiu-i, a csíkszeredai és a brăilai börtön áthelyezését városon kívüli területekre.

Kiköltöztetik a városból a csíkszeredai börtönt
2024. március 21., csütörtök

Még át sincs adva, de már gondok vannak

Ismét a polgármester nélkül zajlott a gyergyószentmiklósi tanácsülés. A képviselő-testület elé került az a tervezet, amelyben az önkormányzat átadná a kórháznak a felújított épületrészét. A terv azonban több sebből vérzik, nem is fogadták el a tanácsosok.

Még át sincs adva, de már gondok vannak
Még át sincs adva, de már gondok vannak
2024. március 21., csütörtök

Még át sincs adva, de már gondok vannak

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM