Árpád-kori királysírra bukkanhattak a Temes megyei Egresen magyar és román régészek

Árpád-kori királysírra bukkanhattak a Temes megyei Egresen magyar és román régészek

Fotó: Facebook / Egresi ciszterci kolostor és Árpád-kori temetkezőhely

Ugyan biztosat még nem lehet állítani, de az eddigi leletek és az előkerült épületmaradványok alapján nem kizárt, hogy II. András magyar király és felesége, Courtenay Jolánta sírját találták meg magyar és román régészek a Temes megyei Egresen. A leletek értéke azért is felbecsülhetetlen, mert Árpád-kori királysírokra Magyarországon is alig akad példa, értékelték a Krónikának a szakemberek.

 

Pap Melinda

2019. augusztus 28., 18:402019. augusztus 28., 18:40

2019. augusztus 29., 08:162019. augusztus 29., 08:16

Árpád-kori királysír alig került elő eddig a történelmi Magyarország területén, ezért is felbecsülhetetlen értékű az a lelet, melyet az idei régészeti feltárások során találtak magyar és román régészek a Temes megyei Egresen.

A Nagyszentpéter községhez tartozó településen állt egykoron Magyarország egyik legfontosabb ciszter kolostora, mely királyi alapítású volt, III. Béla alapította 1179 körül.

Később is megmaradt királyi pártfogásban, olyannyira, hogy ide temetkezett II. András magyar király (1176 körül – 1235) és második felesége, Courtenay Jolánta is – ismertette a Krónikával az ásatás jelentőségét telefonon Major Balázs, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Tanszékének igazgatója szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatót követően.

Egresen 2013 óta folyik régészeti feltárás román és magyar szakemberek részvételével, a temesvári Bánsági Múzeum és a magyarországi egyetem együttműködése révén.

Idézet
Úgy gondoltuk, hogy nagyon fontos lenne a II. András sírjának is helyet adó és kiemelten fontos Árpád-kori kulturális központ feltárása, megtalálása. 2013-ban megkezdődött az együttműködés, a temesvári Bánsági Múzeum készségesen állt partnerként az ügy mellé,

biztosítva a lelőhelyet és a kollégákat, és magyar-román összefogással megindult a kutatás” – idézte fel lapunknak telefonon Major Balázs.

Galéria

Fotó: MTI/Rosta Tibor

2013-ban geofizikai mérésekkel sikerült megtalálni, hogy hol volt az elmúlt évszázadokban a földdel egyenlővé tett kolostor, és nagyjából a kiterjedését is meg tudták határozni. Később a Jolánta Kulturális Egyesület az Árpád-ház Program által biztosított pénzből megvásárolta a telket és egy házat is, így 2019-ben már nagy volumenű ásatás folyt a helyszínen román és magyar szakemberek, egyetemi hallgatók részvételével.

A Szent Koronát is őrizték

Major Balázs szerint a Temes megyei leletek értéke azért felbecsülhetetlen, mivel Magyarországon eddig egyetlen biztos Árpád-kori királysírt találtak, II. András szüleinek, III. Béla királynak és feleségének, Châtillon Ágnesnek a sírhelyét.

Idézet
Árpád-kori temetkezésekkel nem állunk túl jól, ezért is rendkívüli jelentőségű ez. De történelmi szempontból is, hiszen Magyarország egyik legfontosabb kolostora volt Egres.

Politikacsinálásban is kőkeményen részt vettek a ciszter szerzetesek, és a késő Árpád-korban innen küldtek misszionáriusokat Kunföldre” – magyarázta a magyarországi szakember.

Galéria

Fotó: Facebook / Egresi ciszterci kolostor és Árpád-kori temetkezőhely

Elmondta, a kolostor később is kiemelt királyi pártfogásban részesült, a királyi kincseket, a Szent Koronát is őrizték itt, majd Anjou uralkodó is felkereste. Végül a tatárjárás pusztította el, majd később az oszmán hódítás előszele is megcsapta, míg teljes eltűnt a föld színéről. Az 1700-1800-as években már téglabányaként használták, az utóbbi száz évben pedig már azt sem lehetett tudni, hogy hol volt a kolostor.

Tatárjáráskori tömegsírt is találtak

Ezt ellensúlyozták többéves munkájukkal a magyar és román régészek, akiknek az ásatások során már az első szezonban sikerült megtalálni a centrumnak a középpontját.

Idézet
Ott kezdtünk el ásni, remélve, hogy a királyi sírból kerülnek elő töredékek, maradványok. És sikerült egy Árpád-kori templomot megtalálni a temetővel együtt,

ami még a ciszterek érkezése előtt épült és volt használatban” – ismertette az eredményeket Major Balázs. Elmondta, egy tatárjáráskori tömegsír is előkerült még 2016-ban, illetve sok értékes lelet, mely mutatja, hogy milyen gazdag volt az a Magyarország, melyet letaroltak a hódítók.

Galéria

Fotó: Facebook / Egresi ciszterci kolostor és Árpád-kori temetkezőhely

Az évek során közel 200 csontváz is felszínre került, mivel a késő középkorig intenzíven temetkeztek a kolostor templomában. 2016-ban pedig egy tumba, azaz egy téglából épített sírfülke alapozása, míg idén azzal átellenben, a templom másik oldalán egy másik.

„Ugyan biztosat ez alapján még nem lehet állítani, de az eddigi leletek és az előkerült épületmaradványok alapján nem kizárt, hogy ez lehetett II. Andrásnak és feleségének, Jolántának a sírja” – mondta a magyarországi szakember.

Aki szerint a későbbi ásatásokkal ezt meg kell erősíteni, hiszen lehet, hogy a centrum más részéről is előkerülnek hasonló tumbaépítmények. Mint részletezte, sok érdekes építészeti töredék is van, egy részük márványból, ezek hozzátartozhattak a tumbák díszítéséhez. „De még tanulmányozni kell ahhoz, hogy erről egészen bizonyosat állíthassunk, vagy sokkal biztosabbat, mint amit most tudunk” – hangsúlyozta.

Tovább kutatják a leleteket

A leleteket megtisztították, fotódokumentálva lettek, a fontosabbak le is lettek rajzolva, és ezt követően bekerülnek a temesvári múzeumba, ahova a magyarországi szakemberek és el tudnak jönni, és tovább tanulmányozni őket.

Idézet
A csontvázakat – már 200 körül jár a feltárt síroknak a száma – intézetünk egyik fiatal kollégája dolgozza fel, antropológiai szempontból vizsgálja. Hogy ki hogyan halt meg, hogyan került a tatárjáráskori tömegsírba, fegyvernyomok hol találhatók”

– ismertette az igazgató. Ezek a vizsgálatok, a 3D-s modellek készítése Magyarországon folyik, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészeti intézetének a térinformatikai bázisán Esztergomban.

Galéria

Fotó: MTI/Rosta Tibor

„Ez egy nagyon fontos történelmi hely, amit szeretnénk bemutatni” – mondta a jövőbeli tervekről Major Balázs, aki szerint az ásatási bázison szeretnének egy kiállítást létrehozni, hogy aki Egresre látogat, az a romok kiásása nélkül is láthassa, hogy mit találtak eddig. „És közép-hosszú távú terv, hogy amennyiben elegendő építészeti maradvány kerül elő – és eddig eléggé biztató a helyzet –, akkor felszín feletti bemutatás is szóba kerülhet.

Fölfalazással bemutatni a kolostor alaprajzát és 3D-s rekonstrukciókkal, esetleg egy helyi múzeummal kiegészítve meg lehetne őrizni ezt a fontos nemzeti emlékhelyet az utókornak” – vázolta a jövőt a magyarországi szakember.

Román kollégája, Daniela Tănase, a temesvári Bánsági Múzeum vezető régésze a Krónikának elmondta: ők is hosszú távra terveznek, minél többet szeretnének ásni a helyszínen, hiszen eddig is számos értékes lelet került elő, nyílhegyek, fegyvertöredékek, korabeli ruházat részei. Ezek mindegyikét Temesváron restaurálják, hogy ne romoljon tovább az állapotuk, míg a csontvázakat a magyarországi szakemberek elemzik.

Galéria

Fotó: Facebook / Egresi ciszterci kolostor és Árpád-kori temetkezőhely

Eközben az építészeti maradványokat geotextillel és földdel takarják be, hogy ne essen kár bennük.

Idézet
Még az első kutatási években vagyunk, de reméljük, hogy a jövőben egy régészeti parkot is létrehozhatunk itt”

– erősítette meg a magyar fél célkitűzését a román régésznő. Az egresi ciszterci kolostor feltárása egyébként az Árpád-ház Program keretében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával zajlik, és az elemzés mellett jövőre, amint az időjárás ismét lehetővé teszi, az ásatások is folytatódnak. Ennek szükségességét támasztja alá, hogy

a 13. század elején fénykorát élő Magyar Királyság a korabeli Európa egyik legtekintélyesebb állama volt, Közép–Európa országai közül egyedüliként indított keresztes hadjáratot saját uralkodója vezetésével 1217-ben.

A magyar keresztes hadjáratot is vezető II. András királyt és második feleségét, a konstantinápolyi császárlány Courtenay Jolántát Egres monostorában temették el. „Tekintettel arra, hogy a történelem viharai következtében középkori királysírjaink többsége megsemmisült, az Árpád-házi virágkor egyik legnevesebb uralkodója temetkezési helyének feltárása a nemzeti emlékezet és a történettudat szempontjából is nagy jelentőséggel bír” – hangsúlyozzák a kutatás kezdeményezői.

korábban írtuk

„Megmutatják” a váradi királysírokat, egyelőre csak felülnézetből
„Megmutatják” a váradi királysírokat, egyelőre csak felülnézetből

Megjelölik a királysírokat és az egykori gótikus székesegyház helyét a nagyváradi vár fejedelmi palotájának udvarán, döntött az önkormányzat. Mihálka Nándor, a vármúzeum régésze a Krónikának elmondta: a valós feltárásra még évekig kell várni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 05., kedd

Tehermentesítés, újjáélesztés: indulhat Marosvásárhely első mélygarázsának kivitelezése

Marosvásárhely tehermentesítését és a városközpont újjáélesztését várják a megyeszékhely első mélygarázsától, amelynek indul a megvalósítása – jelentette be Soós Zoltán polgármester keddi sajtótájékoztatóján.

Tehermentesítés, újjáélesztés: indulhat Marosvásárhely első mélygarázsának kivitelezése
2024. március 05., kedd

Akadályokba ütközik Erdélyben a családfakutatás, digitalizálniuk kellene az egyházaknak az anyakönyveket

Immár húsz éve foglalkozik családfák kutatásával a magyarországi Hidvéghy Norbert, akinek munkája okán bőven van tapasztalata az erdélyi családok múltjának feltérképezésével, hiszen rengeteg erdélyi szálat kell kibogoznia.

Akadályokba ütközik Erdélyben a családfakutatás, digitalizálniuk kellene az egyházaknak az anyakönyveket
2024. március 05., kedd

Ennyit tartott: két nap után részben le kellett zárni Brassó várva várt új parkját

Rengetegen látogattak ki szombaton Brassó új, legnagyobb és legmodernebb parkjának átadására, ám a jó levegőn kikapcsolódni vágyók hétfőn azzal szembesültek, hogy a játszóterekkel ellátott zöldövezet több részét lezárták a működtetők.

Ennyit tartott: két nap után részben le kellett zárni Brassó várva várt új parkját
2024. március 05., kedd

Kelemen Hunor: volt szekusok provokálták ki az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket

Az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket a volt szekusok provokálták ki, akiknek ürügyre volt szükségük, hogy kiszabaduljanak abból a szorongatott helyzetből, amelybe a forradalom után belekerültek – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor: volt szekusok provokálták ki az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket
2024. március 04., hétfő

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn

Néhány évtizeddel ezelőtt még több száz körösfői család élt meg kézművességből: az asszonyok varrtak, a férfiak famegmunkálással foglalkoztak, mások kereskedésből tartották el családjukat. Riport az évszázados hagyomány végnapjairól.

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn
2024. március 04., hétfő

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet

Fényből és sárból címmel frissen jelent meg a Böjte Csaba ferences szerzetes élettörténetéről szóló könyv, amelyet 5 erdélyi helyszínen mutatnak be a következő napokban.

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet
2024. március 04., hétfő

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára

Az erdélyi magyar iskolák 11. és 12. osztályos diákjaival szeretné megismertetni a közintézmények működését, választási joguk és lehetőségük fontosságát a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR).

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára
2024. március 04., hétfő

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás

Változékony, de többnyire meleg időre lehet számítani a következő két hétben, és kiterjedt területeken várható csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 4. és 17. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás
2024. március 04., hétfő

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak

Kórházba került egy Szatmár megyei család négy tagja, miután juhok féregtelenítésére használt szerrel mosakodtak meg.

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak
2024. március 04., hétfő

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő

Ukrajnába tartó kamionok százai várakoznak ellenőrzésre a Szatmár megyei Halmi határátkelőjénél, ahol hozzávetőlegesen 30 óra a várakozási idő a teherforgalom esetében.

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM