– mondta Karácsonyi Zsolt.

Mărcuțiu-Rácz Dóra felhívta a figyelmet, megjelent a Helikon folyóiratnak 2019-ben a Sziget című száma, amelyben Márton Evelin is publikált: az a szöveg nyitja a regényt. Az író ennek kapcsán elmondta, hogy habár a nyitószöveg nem kapcsolódik szorosan a kötet többi részéhez, mégis megalapozásként tekint rá. Hozzátette, hogy a „szigetőrület” számára nagyon régen kezdődött, és habár több „mániája” is van, ez közülük az egyik legmeghatározóbb.

„Valószínűleg más is nagyon sokszor eltűnődött azon, hogy milyen lenne egy szigeten létezni. Valamiért úgy gondolom, hogy ha majd öreg leszek, akkor egy szigeten fogok élni, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez egy óceán vagy tenger által körülvett tér, hanem, mondjuk, a lakásunk vagy a szobánk is lehet egy kis sziget” – fogalmazott Márton Evelin. Úgy vélekedik,

Ezek a „szigetek” sodródnak valahogyan a világtörténelemben, amely az embertől független.

Egyre kevésbé
vagyunk életképesek

A kötet műfaját tekintve kiderült, hogy nem megszokott sci-fi regénnyel állunk szemben, itt nem az emberiség utolsó megmaradt tagjain áll vagy bukik a történelem.

– mondta a szerző. Kifejtette, a tudás és az emlékezet is kulcsfogalma a regénynek, hiszen úgy gondoljuk és úgy gondolták az elődjeink is, hogy jól ismerik saját történelmüket, népüket, nemzetüket, viszont ezek a dolgok akarva-akaratlanul, lemorzsolódnak.

„Annyi tudásanyagot halmozott fel az emberiség, hogy azt a polihisztorok sem voltak képesek átlátni, hát még egy egyszerű halandó. Ugyanígy feledésbe merülnek vagy átalakulnak legendák, történetek. Nem hiszem, hogy Anonymus Gesta Hungarorumáról ugyanúgy gondolkodunk ma, mint mondjuk Mátyás király idejében” – fejtette ki a szerző.

Elmondta, hogy nem tudatosan tervezte meg regényének „nyomasztó” hangulatát. Nem szokta eltervezni, hogy leül és „ír egy nyomasztó történetet”. Mint magyarázta, a regénybeli, egészen kis szigeten adottak bizonyos körülmények, sok minden megváltozott, a légnyomás is, ezért az emberek elvesztik szaporodóképességüket.

– mondta a szerző. Bevallása szerint a szöveg egy részét a járvány ideje alatt fejezte be. Mint mondta, az elején a világjárványnak volt egy riasztó, de izgalmas vetülete, hogy végre történik valami. „Míg tavaly még elég jól „szórakoztunk” ebben a bezártságban és pandémiában, idénre ez elég nyomasztóvá vált” – fogalmazott.

„Voltak is, meg nem is törvények, mindenki a demokráciáról beszélt, de azért nyilvánvaló volt egy kiskamasznak is, hogy ez nem teljesen az, vagy legalábbis nem így képzeltük el. Fura volt ez az átmenet. Erről próbáltam meg írni” – mondta Márton Evelin.

A kolozsvári prózaíró a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa és a kolozsvári Helikon prózarovatának szerkesztője. 2010-ben a marosvásárhelyi Látó irodalmi folyóirat nívódíjasa, 2016-ban Csiki László-díjas, 2017-ben Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjban részesült. Kötetei: Bonjour Leibowitz (2008), Macskaméz (2011), Papírszív (2012), Szalamandrák éjszakái (2015), Solea Minor (2021).