Apa főz: amatőr szakács a konyhában

Adott egy éhes férj, aki látott egy Tasty-videót, szerinte azt kéne vasárnapi reggeli gyanánt elkészíteni. Sőt, filmezzük le! Nem, semmi extra, nem kell órákat ülni a konyhában, épp csak paradicsomot is tesznek a rántottába, amit mi nem szoktunk. De jó, filmezzük le! Így kezdődött a vasárnap reggelünk. Közben aztán sok minden kiderült.

Vasárnap reggel van. Na, nem hajnal, csak olyan tíz óra. Ez az a nap, amikor nem úgy futunk el itthonról, hogy nem reggelizünk semmit, ilyenkor jönnek például a rántottás reggelik. Ez a Tasty-videó is ilyen, amely megihlette apát.

Aki azt gondolná, hogy könnyű egy egyszerű rántotta elkészítésének lefilmezése, az nagyon téved.

Elkezdődik a készülődés. Én megtisztítom, megmosom a hozzávalókat, rendbe teszem a pultot. Igen, ráfér. Ki tudja, miért raktam be az autóra vásárolt delfines napellenzőt a fűszerek mögé, de nem mutat jól. A villanyszámla kikandikál a kávéfőző mögül. S mi van?!

Na, most már tűrhető a látvány. Ez a lapító, bocs egy ilyen videóban inkább vágódeszka, jó lesz, s milyen jó, hogy karácsonyra menő késszettet hozott az angyal.

A videó főszereplője Férj, ma reggel bizony ő főz, amit én örömmel nyugtázok, mert a körömlakkom lepattogzott már, s az nem mutat jól egy ilyen közeli videón. Szóval filmünk főhőse közben felragasztja a GoProt a felső konyhaszekrény aljára. Nagyszerű, pont a a pultot tudjuk venni vele. A videokamerát felállítja a pult mellé, mert kétkamerás felvétel lesz. Remélem, nem esik le a két széken ingadozó eszköz.

A kétévesünk közben éhes, másodjára tér vissza almáért. De ez nem ingatja meg a reggeli videókészítők elhatározását. A pulton már ott sorakoznak a zöldségek, a lapító, bocs vágódeszka, a menő kés, a főhősünk is kész, lehet nekifogni. A GoPro nem csatlakozik, újraindítja a főszakács, nyomogatja a gombokat, közben szitkokat ereszt meg. Na jó, elindult, látszik a telefonon. De most miért állt meg? Jaj na, nem hiszem el! Lemerült. Na mindegy, azért nem mondunk le a videóról. Még mindig van egy kameránk, beállítjuk úgy, hogy jó legyen. A tányér fölé kell menjen a kamera. Tökéletes. Mármint a kép. Mert, hogy hogyan is lehet megközelíteni a lapítót, izé vágódeszkát, s a felvágni valót rajta, azt én nem tudom. De hát nem én főzök ma.

Főhősünk pedig megoldja: „átöleli” a kamerát, s két kezével a kamera két oldalán közelíti meg a „munkát”.

Na, megy ez. Ha lassan is. (Kétévesünk ismét almát kér.) Felvágja a hagymát, a paradicsomot, én a kamera látószögén kívül feltöröm a tojást, azt úgysem kell megörökíteni.

Közben kiderül, nincs egy normális serpenyőnk sem (Férj tepsinek hívja. Hahaha). Bár van vagy öt, mindegyiknek van valami baja, szerintem nem kamera elé valók, férj szerint pedig egészségtelenek is. Vita nincs, a közeljövőben veszünk egyet. Vagy kettőt. Imádok serpenyőben sütni-főzni. Most megteszi ez a kerámia, igaz, grillserpenyő, de na, legalább rendben van, sehol sem jön fel a teflon rajta. Na, kamerát áthelyezzük a kályha mellé, jó, beleöntjük az olajat. Olívát, mert az egészséges életmódot népszerűsítjük. Jöhet a hagyma, a paradicsom, a kolbász, majd a tojás. Jajj na, nincs felverve a tojás. Kamerát vissza a pulthoz. Meg kell örökíteni, mégsem jöhet a semmiből a felvert tojás. Kamerát ismét „megöleli”, úgy keveri a tojást. Remélem, csak én látom, hogy kicsit béna ez a tojáskeverés. Na, mindegy, az eredmény a lényeg. Meg is kéne sózni. Férj sokadjára mondja el, kéne már egy normális fűszertartó. Vissza a kályhához a kamerával. Akkor most beleöntjük a tojást a serpenyőbe. Ez sem könnyű meló „kameraölelgetés” közben.