Indul a 450. búcsúba István pap serege
Sok kérdés felvetődik a csíksomlyói búcsú 450 éves múltja kapcsán, azt is firtatják, mit is ünnepel ilyenkor a gyergyóalfalvi sereg. Balázs József, az alfalvi gyalogos zarándokok vezetője beszél erről, hogy aki vele tart, tudja, miért és hová megy.
„Az első pünkösdi búcsúmenet, ezt írja a kőkereszten, és mi ehhez ragaszkodunk. Tárgyi dokumentum, ennek igaz voltát nem vonhatja kétségbe senki” – fogalmaz a festőművész–zarándoklatvezető Balázs József a 450 éves hagyomány alátámasztásaként.
{A}
Elmondja azt is, hogy 1567-ben, akárcsak a korábbi évszázadban, a csíksomlyói búcsú Sarlós Boldogasszony napján volt. A ferencesek tették erre az ünnepre, vélhetőleg azért, hogy Szűz Mária istenanya-voltát hangsúlyozzák, hogy ő Jézus édesanyja. Korábban viszont, amikor még a pálos rend, az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend volt Csíksomlyón, ezt a búcsút pünkösdkor tartották. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a moldvai magyarok pünkösdkor jönnek fel Csíksomlyóra, hogy ősi vallásuk szerint azt a bizonyos napba nézést megtartsák.
Balázs József még azokra az időkre vezeti vissza ezt a szokást, amikor Máriát, mint az Anyaistent imádták a pogánynak nevezett őseink,
tehát több mint kétezer évre, amikor Babba Mária az égi istennőt jelentette. „Ilyen körülmények között igazuk van azoknak a ferenceseknek, akik hangsúlyozzák, hogy korábban, nem 1567-ben kezdődött a csíksomlyói búcsújárás, és azoknak a csíkiaknak is, akik neheztelve fogadják el, hogy ez a búcsú Gyergyó nevéhez fűződik. Mindenkinek egy kicsit igaza van, sorjában, de az idén Alfalu és István pap kerül a fénybe.”
A 450 éve történtekről sok elmélet született. Az alfalvi zarándoklatvezető azt mondja, számos olyan részlet került napvilágra, melyek igaz voltában ő kételkedik. Sokat olvasott, ennek alapján igyekszik felvázolni azt az időszakot, melynek folytán a gyergyóiak elindultak Somlyó irányába, hátrahagyva minden vagyonukat, és készebbek voltak meghalni, minthogy elszakadjanak ősi szent hitüktől.
„Halálra lőnek készebbek, minthogy elszakadjanak ősi szent hitektől. Eljárák azért egymást és azt végezék, hogy ily utolsó veszedelemben az egész nép fejenként kicsinytől fogva nagyig, házaikat, mindeneket odahagyván, ehhez a Szent Képhez gyülekezzenek, és egy szívvel, lélekkel könyörögjenek az Istennek, hogy szentséges Édesanyánk, a Magyarok régi nagy Asszonyának érdemeiért tekintene őket ilyen nagy szükségükben” – idézi Cserei Farkas 1780-ban írt gondolatait a Csíksomlyó című, Técsi Zsoltán és Illyés Csaba által írt könyvből Balázs József. A falu lángszavú lelkésze tüzelte fel nyáját szent hiteknek oltalmazására, akinek István volt a neve. De mi volt e rettenetes veszély, mely a népet fenyegette?
János Zsigmond elhatározta, hogy az ő vallását – melyre nem is olyan rég tért át, miután katolikus és református egyházi elöljáró is volt egy ideig – terjeszteni fogja. „És egy uralkodó, ha úgy gondolja, ő imádja helyesebben az urat, abból különféle bajok származhatnak” – idéz a kötetből Balázs József, folytatva: az akkori kor módszere szerint az unitárius hit terjesztését is tűzzel-vassal képzelte el az uralkodó.
„A fejedelem levelet küldött Zsögödi Mikes főispánnak, s ebben kilenc hittérítő pap betelepítését, s ebben való segítő közreműködését kérte, vagy inkább parancsolta. Ahogy udvari lelkésze, Páter Fabritius lejegyezte, valahogy így: Méltóságos gróf Főispán úr! E levelemmel küldök kilenc új, finom faj plántát, meghagyom, és fejedelmi jogon elrendelem, hogy
– eddig az idézet.
A következményekről, Mikes tettéről pedig így szól a szerzőpáros Boldizsár Dénest idézve: „Mikor mind a kilencet kihallgatta, egyenként négyfogatú kocsiszánon röpítette a kijelölt községekbe, ott tett és cselekedett. Kezdette tetteit Gyergyóalfaluban.
A templom előtti téren ásatott oly mély gödröt, melybe egy ember hónaljáig állva belefér, beföldeltette,
az összeült híveket lelkesítette, hogy apáik hite mellett maradjanak szilárdak, és a tévtant ne engedjék be a vármegye területére. Az új palántát jól megöntöztette. Mikor ily módon mind a kilenc el volt palántálva, jelentette János Zsigmondnak, hogy ő maga szállította a palántákat a kijelölt községekbe, bár öntözve lettek,
A fejedelem nem vette jó néven a tréfát, a kapitány Mikest távollétében halálra ítélték, és „nyílt parancsba volt adva, hogy mikor a fejedelmi had Csíkba beér, Mikest el kell fogni, Udvarhelyre vinni és ott pünkösdkor nyilvánosan kivégezni – így szólnak Benedek Fidél gondolatai. Ennek vették hírét a gyergyóalfalviak is, asszonyokkal, gyermekekkel együtt Csík felé indulva.
Kicsitől nagyig mindenki útnak indult. Tervük az volt, hogy ha nem sikerül hitüket megvédeni, haza nem térnek, Moldvában kezdenek új életet. Balázs József megkérdőjelezi az állítást, hogy kibontott hajú asszonyok is a csatamezőre mentek volna. A székely katonanép volt, „az székely nemes atyafiak” tehát fegyverrel felszerelten, nem kiegyenesített kaszákkal, villákkal indultak az ellenséggel szemben. Volt annyi tudásuk és bizalmuk erejükben, szégyen is lett volna, hogy fehérnépet maguk közé engedjenek.
Így sokkal valószínűbb az, hogy az asszonyok és gyerekek a csíksomlyói templomban maradtak, imádkozni, a bajban Mária segítségét kérni.
A kibontott haj pedig ez esetben az elszántságot jelentette: vagy győznek, vagy meghalnak, elmenekülnek.
A Tolvajos-tetőn, amikor János Zsigmond serege meglátta a jól szervezett, Mikes által vezetett székelyek óriási, reguláris hadát, belátta, ekkora túlerővel szemben győzni esélye nincs. „Így született meg a legnagyobb győzelem.
Hogy nem vették fel a harcot tekinthető bölcsességnek, de Mária csodájának is, melyet a kibontott hajú asszonyok kiesdekeltek. Ettől kezdve nevezik a Szűzanyát segítő Máriának” – mondta el Balázs József, és a búcsúkban mindig meglévő nyírfaág jelentésére is rávilágított: a győzelem után a hírnök katona, szokás szerint, nyírfaágat lobogtatva kezébe érkezett a jó hírrel az imádkozó asszonyokhoz.
„Amikor István pap seregével visszaért a kegytemplomhoz, ott találta a fehérnépeket, gyermekeket, és akkor a segítő Máriának megígérte, hogy minden pünkösd szombatján hálaadni bevezeti ezt a népet Máriához. Mi most, a 450. évben ennek az ígéretnek teszünk eleget” – összegzi a közel fél évezredes hagyomány eredetét a zarándoklatvezető.
Hűek akarunk lenni István paphoz is, aki híveinek tartjuk magunkat. Ebben kérjük Mária segítségét.”
{K1}