Civilizáltak és „kivételezettek”: sorban állási anomáliák
Egy adott társadalomban uralkodó viszonyok hű tükre az, hogy az egyének miképpen viszonyulnak a sorban állás szokásához. A skála a rendkívül fegyelmezett japán rendszertől a teljesen kaotikus tülekedésig terjed. Szociológussal elemezzük a hazai helyzetet.
Már tíz perce liheg a nyakamba a többszörösen leizzadt férfi, néha még a pocakját is érzem a hátamon, közben szagolom az előttem álló idős hölgy édesen fanyarú pacsuliját, hallgatom egy kétéves kislány kiborulását, és egyre töményebb emberszaggal kell megküzdenem. A sor nem halad. Az óra kattog. Mindjárt én is. Akkor megjelenik a napszemüveges fickó, aki észre sem veszi, hogy kígyózik itt egy sor, ahol mindenkinek ugyanaz a célja: a kis ablakhoz jutni, és iktatni végre a kezében szorongatott kérvényét. Mert mindenkinek nagyon fontos az ideje.
Ha egy japán sort veszünk górcső alá, és azt látjuk, hogy egy vonallal megrajzolható szabályos képződménynek látszanak a sorban állók, addig a kelet-európai társadalmak sorai – és ezen belül a hazai sem kivétel,
sőt – az ügyfélszolgálati ablakból induló háromszög alakját veszik fel. Sőt ha tehetnék, egymás vállára állva várnának sorukra a kedves ügyfelek, ha nem csak elölről, de mondjuk felülről és alulról is megközelíthető lenne a hivatalnok ablaka.
{A}
Sorban állunk a bevásárlóközpontban, a hivatalban, a postán, a strand bejáratánál, a háziorvosnál, mindenhol. Látszólag ez az értelmetlennek tűnő várakozás teljesen ellentmond a 21. század felgyorsult tempójának, amikor mindent egy szuszra és egy kattintással intézünk, ráadásul gyorsan, mert a mesterségesen beosztott idővel versengünk. Ha mélyebben beleássuk magunkat a sorban állás jelenségébe, akkor viszont kiderül, a sor nem az ellenségünk. Sőt.
Ötven évvel ezelőtt a falusi társadalmak voltak túlsúlyban, akkor és ott nem létezett a sorban állás fogalma. A modern városi élethez, egyfajta társadalmi átalakuláshoz, a bürokráciához kötődik a sor fogalma, hiszen nem létezhet államigazgatás és rend egyfajta hierarchia kialakulása nélkül – magyarázza Gagyi József szociológus, egyetemi tanár. A sor márpedig rendet tesz a káoszban, eligazít a bürokráciához vezető úton, igazságot tesz a saját érdekeik érvényesítéséért tülekedő tömegben. A sorban állás jelensége tehát a civilizált emberek kiváltsága, azoké, akik nincsenek rákényszerülve arra, hogy bogyókat gyűjtsenek a vadonban vagy vadászattal tartsák fenn családjukat.
Érdemes viszont azon elgondolkodni, hogy kik azok, akik nem tartják be a sorban állás alapszabályait? Kik ők? Gagyi József szociológus rámutatott, ezek az emberek a „kivételezettek” egy társadalmon belül, vagy legalábbis annak gondolják magukat, de előbb-utóbb azok is lesznek, ha látják, hogy működik az elképzelésük, és sorbaállás nélkül is elintézhetik dolgaikat.
– mondja a szociológus.
Kérdés lehet az is, hogy milyen hierarchia van az adott társadalomban, és kik állnak a hierarchia csúcsán? A mi társadalmunkban a politikusok állnak a hierarchia legfelső fokán, hisz ahogy mondja a szakember, a polgármesterek, szenátorok, képviselők nem állnak sorba. A sorban állás mindig idő kérdése is, azaz hogyan gazdálkodunk az idővel, kinek van ideje sorban állni. A szenátoroknak például biztosan nincs. Míg régen a falusi társadalmakban a napszak, az időjárás határozta meg az ember idejét, azaz ha látta, hogy lement a nap, ő is elvonult pihenni, addig ma mesterségesen szerzett munkaidőnk van. A sorban állás pedig pontosan azt jelzi, hogy miként gazdálkodunk az idővel – fejti ki a szociológus.
Szinte mindannyiunknak vagy legalábbis mindannyiunk szüleinek vannak emlékei a kommunizmusban eltöltött, véget nem érő sorban állásokról.
Azt a fajta sort a hiánygazdaság szülte, az emberek rá voltak kényszerítve a sorban állásra. Beavatkozott az állam a piac alakulásába, megszabták, hogy hány vajat, hány kenyeret, hány zsebkendőt vásárolhatunk meg. A szocialista államokban tehát gyakoriak voltak a sorban állások bizonyos árucikkekért, folyamatosan keresni kellett a termékeket, és rosszabb minőségű szolgáltatást lehetett csak elérni. Ma már nem ez határozza meg a sorokat, a divat és a reklám által gerjesztett sorokról is beszélhetünk – teszi hozzá Gagyi József. Mint mondja, a szolidaritás fogalma is szorosan összefügg a sorban állással, hiszen nem volt ritka az sem, amikor a mögötte állót arra kérte a sorból kiálló, hogy tartsa meg a helyét, amíg visszaér. És szívesen tartották a helyét, hiszen egyfajta szolidaritást éreztek egymás iránt, egyenlőségi szintet jelzett – mutat rá a szakember.
Ha tehát sorstársakként tekintünk egymásra a legmelegebb és legzsúfoltabb hivatalokban kígyózó sorban állásaink közepette, és az előttünk álló tarkója helyett nem egy indiánharcos ellenfél skalpját látjuk, akkor talán könnyebben elviseljük a látszólag értelmetlennek tűnő várakozást is. Egy próbát megér.