Gasztrótábor, ahol a csángók életmódját próbálhatják ki
Kaszálás, takarás, állatvágás, gyógynövénygyűjtés és minden, ami gyimesi-moldvai gasztronómia és minden, ami az élethez tart. Szállás házaknál, csűrben szénában, sátorban. Óra, mobiltelefon, táblagép otthon marad. Helyszín: Gyimesközéplok Sáráéknál.
Nem szokatlan, hogy Sára Ferencék sötétpataki portáján nagy a jövés-menés. A Magyarországról huszonkét éve ideköltözött családnak gyakran vannak látogatóik, nem csak a völgyből, hanem messzebbről is, táborok és találkozók helyszíne is ez a gyimesközéploki udvar. A szomszéd koma szerint volt már eset, hogy annyi vendég volt, hogy nem volt már szállás, ezért „felhányták őket a csűrbe, ahol olyan jóízűen aludtak, hogy csak na”.
{A}
Varga Zsuzsanna, Ferenc felesége ötlete volt, hogy egy életmód-gasztrótábort tartsanak a héten. Az Olyan jóízűen elnevezésű tábornak nem csaptak nagy hírverést, nem tömegeket szerettek volna bevonzani, inkább a családias hangulatra törekedtek.
Egy nagy kondérban, szabadtéri tűzön főtt éppen a hurkának-való, Sáráék kisebbik lánya krumplit sütött a nemrégiben elkészült búbos kemencén, nagyobbik lányuk a hegedűjét hozta ki, az udvaron felállított sátrakból barátságosan köszöntek ki a táborozók, amikor megérkeztünk. Nem először jártunk itt, a lakóházzal szemben, az udvar egyik felében levő kaliba mellett most fedett teraszos rész is van, ide ültünk le beszélgetni. Az asszonyok a reggeli disznóvágás utáni munkálatokat végezték, húsokat daraboltak és porciózták aszerint, hogy melyik részből mi készül majd.
„Ferinek mindig mondtam, hogy kéne egy kinti kályha, kemence. Elhívta Kicsi Kótát (Blága Károly), aki 86 éves, ő a völgynek egy ikonikus alakja. Többnyire táncosként ismerik, de nagy tudása van minden területen. Leültette és kérte, hogy csak mondja, hogy melyik téglát hogy kell tenni. Így készült el ez a búbos kemence. Ez az én álomkonyhám. Jött fel itt Nyisztor Tinka, ő a moldvai csángó gasztronómiával foglalkozik, meglátta, bejött, mondta, hogy neki is rakjon. Mondtam neki, csináljunk egy gasztrótábort, ő is szeret főzni, itt jár fel gombászni, mindig bejön hozzánk. Így megegyeztünk. Bennem már rég érlelődött ez, hogy lenne igény rá. A magyar ember azt mondja, hogy „olyan jóízűen kacagott”.
– mesélte Zsuzsi az előzményeket.
A programban tehát kaszálást, takarást, állatvágást, gyógynövénygyűjtést, főzést kínálnak, a hét folyamán vendégük lesz Nyisztor Tinka Pusztinából, Kánya Virág Bükkből, Rudi Vallér a patakról, Bilibók Ildikó a lokról, aki a gyimesi gyógyászattal ismerteti meg a táborozókat, de lesz még burján- és gombaszedés és ezek felhasználása, hasznosítása.
„Lassan harminc éve próbálok szimbiózisban élni a gyimesi emberekkel. Ezt az életmódot próbáljuk most bemutatni, és lehetőséget adni a kipróbálására. A disznóvágásnál reggel meg lehetett fogni a perzselőt, a kést, vágni a húst, sütni lehet kemencében, tésztát dagasztani, mert egy dolog leülni az asztal mellé és elfogyasztani az ételt, de más dolog, ha mi magunk készítjük. Szép ez az egész táj, de amikor ki kell menni kaszálni vagy takarni az oldalba, már nem olyan egyszerű. Ha valaki nem tud kaszálni, nem gond, de legalább próbálja meg, vagy tegye meg azokat az utakat, mint egy kaszás: fel-le gyalog az oldalon. Aki persze nem akarja, ne csinálja. Nincs ezzel túl nagy cél, csak azt próbáljuk bemutatni, ahogy itt az élet zajlik” – magyarázta Sára Ferenc.
A táborba elhívták Vizeli Balázs budapesti Kossuth-díjas hegedűst, a hegedű mesterét, népzene pedagógust is, aki a gyimesi muzsikát tanítja az érdeklődőknek. Úgy véli, a völgyben élő embereknek még mindig van egy olyan ökológiai tudásuk, amely fenntartható. „Ismerik az itt termő gyógynövényeket, gombákat és használják is, de úgy, hogy jövőre is legyen. Ez egy hatalmas tudás. Jönnek most emberek a fogyasztói szemlélettel működő világból és az a lényeg, hogy legalább erre az időre kizökkentsük őket. A zene is, amit tanítok, leképezi ezeknek az ökológiai tudással rendelkező embereknek az érzelem- és lelkivilágát. Feri még most is rám szól, hogy például a sebes magyarost egy kicsit lassabban játsszam. Tehát mindennek meg van a maga tempója, és meg kell érezni, hogy az úgy jó, ahogy van.”
A házigazda rámutatott, egy falusi ember nem táncos, nem zenész, nem szövő, nem kézműves, hanem ember. Ott él egy bizonyos helyen és azt az életformát, amelyet ő kialakított, éli.
A zene, a tánc a csúcsa ennek az életmódnak, ez a szórakozás része. De mint egy egészet kéne nézni ezt, és ezt próbálják ők megmutatni, és lehetőséget nyújtani a kipróbálására.
Vizeli Balázs hozzáfűzte, ezt megélni is meg kell tanulni.
„Az a baj, hogy a környezetünk tele van gépekkel, és ki vagyunk akadva, ha valamelyik nem működik, mintha megállna az élet. És itt van egy olyan lehetőség, hogy négy-öt napra ettől elrugaszkodjunk. Az itteni emberek még mindig harmóniában élnek a természeti környezettel, az emberi környezettel. Ez adja meg, hogy valaki aztán mindenféle civilizációs betegség nélkül hosszú éveket leél, mert harmóniában van a környezetével. Nagyon jól tudjuk, hogy ha a lélekben felgyülemlenek a negatív dolgok, azt a tánccal és a zenével mind ki tudja adni magából az ember, és ezáltal megkönnyebbül. Nem véletlen, hogy itt Gyimesben maradt meg a legtöbb keserves. Ezeknek az eléneklése gyakran többet ért, mint egy gyógyszer.”
A gasztronómiai részre térve Zsuzsanna elmondta, úgy látja, hogy még Székelyföldön igen, de Magyarországon már nem nagyon főznek a harmincas éveikben járók. A napi munkaritmus miatt kimarad az életükből a főzés, a gyerekek az iskolában, a felnőttek a munkahelyükön étkeznek.
„Egyik évben volt itt egy csoport, bedagasztottuk a kalácsnak való tésztát, megsodortuk az ágakat, amelyeket összefonunk, és sorban álltak az asztalnál, hogy kipróbálják. Mi segítünk azzal, hogy akinek van igénye, megtanulhatja ezeket. Gyakran van, hogy eljönnek ide és fényképezik a kenyérsütést, a puliszkafőzést. De ha nem próbálja ki valaki, nem nyúl bele, nem dagasztja, gyúrja addig, amíg – ahogy itt mondani szokták – a gerendából lecseppen a víz, azaz a homloka gyöngyözni kezd a verejtéktől, addig nem fogja megtanulni. A mai világban minden gyorsan, hirtelen kellene. A nagyobbik lányunk például ezelőtt négy évvel elkezdett hegedülni, az első időben fájt a válla, sírt, hogy ez nehéz, abba kéne hagyja. Mondtuk neki, hogy ez nem úgy megy. Ahhoz vannak szokva a mai fiatalok, hogy ha kattintásra működik valami, rendben van, ha nem, akkor hagyják abba. Az, hogy valamivel megdolgozzanak, vagy kivárják az eredményt, nem igazán tetszik. Amikor idejönnek hozzánk Magyarországról vagy még távolabbról, akkor azt látjuk, hogy igazából szeretnék megtanulni mindezt, de nem olyan a világ, és nem azt a tempót diktálja, hogy ezt ő megtanulhassa.”
Illés Gábor a Felvidékről érkezett a táborba, korábban már több alkalommal járt Gyimesben. „Ahhoz, hogy igazán átélhessem, befogadhassam ezt a fajta zenélést, meg kell nézni, hogy hogyan élnek az itteni emberek, mi az, ami mozgatja őket a hétköznapokban. Így értem meg a gyimesi zenét és táncot is” – fejtette ki.
Sára Ferenc két szóval jellemezte a gyimesi életet: a minőség és a szabadság. A tábornak sincs szigorú programja, aki akar, csatlakozik a tevékenységekhez, fát vág, tüzet gyújt, kaszál, sétál vagy éppen lesétál a Brazil vegyesüzletig, ahol az öregekkel beszélgethet.
– véli Vizeli Balázs.
Zsuzsi elmondta, a táborban jelen vannak egy magyarországi táncegyüttes 16-18 éves tagjai is. „Táncot tanítunk, éneket tanítunk, tehát egy-egy szegmensét a kultúrának kiragadjuk, és azt oktatjuk. De ez így még nem egész. Az a bácsi, aki egész nap kaszált, dolgozott, volt amit kimulasson magából este. És éppen ezért olyan jóízűt mulatott. Teljesen más volt a tánca, mint amikor valaki idejött egy felvevőgéppel, és ha volt kedve, ha nem, kérte, hogy neki táncoljon. Ahhoz kell egy lelkivilág, egy háttér, és mi is azt próbáljuk, hogy ne ragadjuk ki a dolgokat, hanem lássuk egészében ezt a népi kultúrát, és este úgy táncoljunk, ha tudunk” – összegzett.
Beszélgetésünk végére előkerültek a hegedűk is, az ételek készítése pedig muzsikaszó mellett zajlott tovább.