Bürger Albert és „aranykakasos” háza: nagytőkésélet Marosvásárhelyen

A legtöbben a ma is rajta látható felirat után Aranykakasként ismerik, de a marosvásárhelyi Bürger-ház a második világháború előtt a város leggazdagabb emberének volt otthona. Orbán János művészettörténész segítségével az épület sorsa mentén most az emberi történetekbe is betekintést nyerhetünk.

A hetvenes évektől az Aranykakas étteremnek is otthont adó, a vásárhelyiek eleven nosztalgiájának tárgyát képező épület különleges és izgalmas történettel bír, amelyet Orbán János művészettörténész az idei Vásárhelyi Forgatag keretében éppen a Bürger-ház udvarán megrendezett Szféra kulturális rendezvénysorozat keretében osztott meg az erre kíváncsiakkal.

{A}

A Maros Megyei Múzeum épített örökséggel foglalkozó munkatársa a korabeli sajtó, a csekély irodalom és levéltári források alapján ismertette az épület történetét. Ez a cikk az ő előadásán alapszik, így a továbbiakban a forrás sűrű megjelenítésétől eltekintek.

Miért éppen oda épült a Bürger-ház, ahová? A környék ma sem nevezhető központinak, belvárosinak, nemhogy a 19. század végén, amikor kifejezetten a város pereme volt: a belterület határa a közelben húzódott, ami után már a Marosnak egyik ága folyt. Ebben a Bernády György polgármesterségét közvetlenül megelőző időszakban, az 1890-es években a környék még meglehetősen periferikus, falusias volt. Azok a nagyobb épületek, amelyek a későbbiekben a városrész meghatározó létesítményeivé váltak, mint a Közvágóhíd, a jóval későbbi mezőgazdasági iskola vagy a Kossuth Lajos utca fontosabb épületei, még nem léteztek, állt azonban a honvédlaktanya, amit most le terveznek bontani.

 {P33}

A Bürger-háznak helyet adó telek közvetlen szomszédságában – a mai turbinaárok környékén – a Maros egyik ága húzódott, amelyen egy picivel odébb a város és az egyházak malmai működtek, illetve akkor is volt itt Maros-híd. Itt végződött a Kossuth Lajos utca, ám még nem alakult ki historizáló polgárházak által meghatározott, ma jellemző arculata, azok a zömmel neoreneszánsz, neobarokk stílusú épületek, amelyek a Maros felől haladva az utca bal oldalán láthatóak, még nem álltak, de épp ekkor, az 1890-es évek második felében kezdtek épülni.

Ami viszont a majdani fejlemények szempontjából a legmeghatározóbb körülmény volt, az az, hogy közvetlenül ennek a teleknek a szomszédságában állt Bürger Albert sörgyára. A későbbi Aranykakas helyén pedig egy, egyébként a város tulajdonában levő vendégfogadó romantikus elnevezéssel: A két pisztolyhoz címezték. „Itt nyilván nem valami belvárosi szintű vendéglőt kell elképzelni, ez egy városszéli fogadó volt, amit az átutazók, falusi vásárosok, állatkereskedők használtak, akik az állataikat is itt éjszakáztatták” – fogalmazott Orbán János. Nem lehetett egy túl kellemes hely: a korabeli forrásokban arra is vannak utalások, hogy

a sok állat miatt a trágyamennyiség olyan szintre hágott, ami már közegészségügyi problémákat vetett fel.

Potenciális járványgócpont lett, ezért nem ártana a vendégfogadót a városiasodás érdekében felszámolni – hangzott el 1895-ben. Mindez oda vezetett, hogy 1895–1896 között a város eladta a vendégfogadót Bürger Albertnek, akinek az üzlet igencsak kapóra jöhetett, hiszen a saroktelek közvetlenül a gyára mellett helyezkedett el.

De ki volt Bürger Albert, s mit keresett ott a sörgyár? Az előzmények visszanyúlnak a 19. század középére: állítólag már az 1850-as években létezett egy kisebb kapacitású sörfőzde a Maros túloldalán, ezt vásárolta meg egy Kraft Károly nevű vállalkozó a század derekán, s átköltöztette a Maros másik partjára. Bizonyos mértékben modernizálta, ipari szintre emelte a termelést, s a majdani Bürger-házzal szomszédos telken működtette sörgyárát, ám csődbe ment.

 {P26}

1886-ban vásárolta meg a létesítményt Bürger Albert, a Fehér megyei Vajasd településről származó zsidó üzletember, nagyobb beruházásokat eszközölt, modernizálta a berendezéseket, megsokszorozta az épületek számát. Fennmaradtak képeslapok a 19. század végéről, amelyeken jól látható a Bürger-féle hatalmas gyártelep: a ma Aranykakasként ismert épülettől egészen a mostani Lukoil-benzinkútig mind ennek a gyárnak a területe volt.

 {P23}

A beruházásoknak köszönhetően a sörgyár a régió egyik piacvezető létesítménye lett, országos fontosságra tett szert: a 20. század elején már százezer hektoliteres éves gyártási kapacitással rendelkezett, igaz, ennek csak nagyjából a felét használta ki,

 alkalmazottainak száma fénykorában 200 körül lehetett.

Az első világháborúig, majd egészen az 1929-es gazdasági világválságig a Bürger-féle sörgyár egy folyamatos sikertörténet, gyártókapacitása a folyamatos beruházásoknak köszönhetően folyamatosan növekedett, 1928-ban már 150 ezer hektolitert említenek.

Bürger Albert az a fajta gyáros volt, aki próbált odafigyelni az embereire, ám ha érdeke úgy kívánta, el tudta gáncsolni a különböző munkásmozgalmakat: erre is vannak utalások a korabeli sajtóban.

 {P24}

Tipikus nagytőkés volt, aki több lábon állt, nem a sörgyár jelentette egyetlen bevételi forrását. Részt vett a város villamosításában, ami akkoriban a közélet egyik legfontosabb témája volt.

 Egyre gyakrabban ruházott be ingatlanokba is: főleg a vendéglátóipari egységeket próbálta átvenni, amelyeken keresztül közvetlenül tudta értékesíteni a sörgyár termékeit is.

Az 1890-es években már tulajdonában volt egy hatalmas nyári kert az Erzsébet-ligetben, egy, főként nyári kertként üzemelő kocsma a Kossuth Lajos utcában, a mai útlevélosztály közelében, megvásárolta a mai Forradalom utca elején található Méder szállodát, amit igényes vendéglővé alakíttatott át. A kor egyik fontos vendéglátóipari egységének számító Székely Kioszkot is ő építtette az akkori katonai hadapródiskolával, a mai orvosi egyetemmel szemben – most óvoda működik az egykor szecessziós épületben.

 {P35}

A húszas években a Teleki Sámuel által építtetett, főtéri Apolló-palota épületét is megvásárolta; emeletén lakrészeket alakított ki, hatalmas, jól megépített barokk kori pincéjében viszont egy sörözőt – ma azt mondanánk, pub-ot –, az udvarban pedig kerthelyiséget alakított ki: ennek bejárata még ma is megtalálható.

 Több lábon állt Bürger Albert hát, miközben a sörének a helyi értékesítését is javarészt kézben tartotta.

Milyen volt ez a sör? Korabeli helyi források jó minőségűnek írták le, különösen híres volt a Dupla Maláta nevű termék,

ami a jelek szerint barna sör lehetett, állítólag még a külföldről idetévedt „sörszakértők” is dicsérték. A gyár termékeit egész Erdélyben, de még a Királyhágón túl is fogyasztották.

Nem csak a gazdasági életben volt azonban tevékeny Bürger Albert: a közéletben, a politikában is fontos szerepet töltött be. Már a városba kerülését követően tagja lett a törvényhatósági bizottságnak mint a legnagyobb adófizetők egyike. Nem maradt ki a nagypolitikából sem, tagja volt a Szabadelvű Pártnak majd a Nemzeti Munkapártnak. Politikai karrierje a két világháború közötti időszakban is folytatódott, nem utasította el a Román Liberális Pártnak az ajánlatát sem, 1927-től liberális színekben volt egy parlamenti cikluson keresztül szenátor.

 {P34}

Az egyik legfontosabb tagja volt annak a Bernády György polgármester mögé felsorakozó nagytőkés társaságnak, amely a korszak fejlődését lehetővé tette. Gazdasági erejét jellemzi, hogy a 20. század elején a város legnagyobb adófizetője:

 1913-ban például ő 26 354 forintot adózott,

ehhez képest az utána következő második legnagyobb adófizető 7682 forintot rótt le.

Ennek ellenére Bürger Albert története nem zárult happy enddel: kitört a világválság, ami megpecsételte a sorsát. A harmincas években már egyre nehezebben ment a sörgyárnak, el kellett adni belőle részeket, 1936-37 körül pedig már teljesen meg kellett válnia: egy részét a Dreher-Haggenmacher vállalat vásárolta meg. Maga Bürger Albert is nagyjából ezzel a folyamattal párhuzamosan ment tönkre, s 1937-ben meghalt. Két fia volt, Dezső és György.

Előbbiről tudni lehet, hogy jó kémikus volt, de kevésbé tehetséges üzletember,

s a „rossz nyelvek” szerint ez is közrejátszhatott abban, hogy ez a gazdasági birodalom nem élte túl a harmincas éveket. Bürger Dezsőt zsidó származása miatt 1944-ben deportálták, itt veszítette életét, annak Ferenc nevű fia a visszaemlékezések alapján emigrált. Bürger György történetéről nincsenek adatok.

Bürger Albert a már akkor impozánsnak számító épületet a sörgyárával szomszédos, a várostól megvásárolt telken 1897-től kezdődően kezdte el építtetni. A forrásokból egyértelmű, hogy eredetileg ezt Bürger saját lakóházának szánta, tehát a sörgyárnak ekkor még nem volt része. Azt is tudni lehet, hogy a ház megépülése előtt, az 1880-as években Bürger Albert egy, a sörgyár területén található, kisebb épületben élt: az egyre inkább gyarapodó vagyon ellenére puritán körülmények között.

 {P28}

Biztos adat van rá, hogy az épület felépítésére Bürger 1897 márciusában kért a várostól engedélyt: a kérelem nyolc szobát, konyhát, fürdőszobát és mellékhelyiségeket említ. Maga a tervrajz viszont sajnálatos módon nem maradt fenn, így nem ismert, hogy az akkoriban a városban tevékenykedő építészek közül pontosan ki tervezte.

 {P30}

Az azonban biztos, hogy korának egyik legimpozánsabb lakóépülete jött létre, erre utalnak a méretek, a használt ornamentika is, ami az ezekben az években a városban divatossá váló neobarokk formanyelvet viseli magán.

 A Bürger-házon látható kagylómotívumok a barokk majd a neobarokk sajátjai.

Abban az időben különösen szerették ezeket Vásárhelyen, később már szinte közhellyé váltak, de ekkor még újszerűnek hatottak. Az építész a rendelkezésre álló beépítetlen területen akadálytalanul meg tudott nyilvánulni, mozgalmas és jól sikerült tömegkompozíciót alkalmazhatott.

 {P17}

A belső terek legkorábbi funkcióiról a tervrajzok hiányában nem sokat lehet tudni, de a jelenlegi beosztás nagyjából tükrözi az eredetit. A homlokzati, reprezentatív teraszról egy előtérbe lehetett bemenni, s innen voltak megközelíthetőek magán-, illetve nyilvános terek, mint a nappali és a hálószobák, az alagsorban pedig minden bizonnyal a kiszolgálóhelyiségek voltak.

A két világháború között még a Bürgeréké volt az épület, de a második világháborút követően államosították. A korabeli újságcikkek szerint akkor is meglehetősen elhanyagolt állapotba került, bár nem olyanba, mint manapság. Egészen 1972-ig keveset tudni róla, lerakatnak használták. Ekkor azonban átvette az Avicola baromfitenyésztő vállalat, amelynek vezetősége úgy döntött, hogy egyreprezentatív vendéglőt hoznak benne létre azzal a céllal, hogy az egészséges táplálkozás, valamint a saját termékek értékesítése érdekében a baromfihús-fogyasztást népszerűsítse.

A korabeli Vörös Zászló napilap szerint mintegy kétszázféle baromfihús-készítményt készültek itt felszolgálni

az akkoriban újdonságnak számító grillcsirkétől elkezdve a különböző csirkemáj-különlegességekig.