Kiszálltak a taposómalomból, ma természetközeli életet élnek

Pethő Melánia • 2017. szeptember 18., 15:57

Vezetői pozíciót töltöttek be, mégis váltottak: nyugodtabb, természetközelibb életmódra a mindennapi taposómalom helyett. Úgy tűnik, ez a közös ismérve a gyergyószentmiklósi Farkas Évának és az újfalvi Bányász Józsefnek. Felrúgták előző életüket, s megmutatták, hogyan lehet újrakezdeni.

Farkas Éva számára egyértelművé vált, hogy az az életforma, amit addig folytatott, életellenes

Farkas Éva közgazdász végzettségű, az évek során fejlesztési irodát, inkubációs központot vezetett, sikeres pályázatíró cége volt. Bányász József a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés ágazatának volt az igazgatója éveken keresztül. Ma Farkas Éva gyógynövénykészítményeket állít elő otthonában, Bányász József pedig – saját megfogalmazása szerint – parasztnak született és végre az is lehet. Mindketten elismert és sikeres karriert adtak fel, és belevágtak valami teljesen másba, mint amit addig csináltak. Nem bánták meg – derült ki már az előadás elején.

Létezek otthon is, van időm eljönni ide is, sokat vagyok a gyermekeimmel, sokat vagyok csendben, befele fordulva, és szintén sokat tartózkodok kint, a szabadban.
– foglalta össze röviden Farkas Éva jelenlegi életformáját. A közgazdász végzettségű hölgy ma az anyaggal, az élő és az élettelen világgal van kapcsolatban. Gyógynövényeket gyűjt, amelyekből olajakat, krémeket, szappanokat készít.

„Én parasztnak születtem. Elfajzottam egy kicsit, tanultam ezt-azt, aztán beléptem abba a taposómalomba, amibe mindenki más is. Ez nem más, mint egy zsákutcában, lejtőn haladó szekér. 10-15 évvel ezelőtt rájöttem arra, hogy nem jó felé tart ez a szekér, valahogy ki kéne szállni belőle. Elég hosszú idő volt, amíg megfelelő bátorságot tudtam gyűjteni ahhoz, hogy visszamenjek gyökereimhez. Végül megtettem” – hallhatta a közönség Bányász Józseftől.
 
Most öt felnőtt munkatársam van, és vannak növendékek is, valamennyien szarvasmarhák. Tejükből próbálok sajtot készíteni, de a munkámnak az eredménye nem az értékesítésből származó jövedelem, hanem az az életforma, amiben mindenki megtalálhatja a jövőt, az örömet, a kreativitást.
 
 –  tette hozzá Bányász József, akinek meggyőződése, hogy a parasztember a Jóistennek a munkatársa. Úgy véli, újra kell teremtenünk a világot, az elrontott paradicsomot újra kell építeni. Parasztnak lenni legalább annyira értelmiségi feladat, mint tanárnak, ügyvédnek lenni.
A váltás folyamata

Az, hogy életformát váltanak, nem egyik napról a másikra meghozott döntés volt, mindkettőjük esetében évekig tartott a folyamat. Farkas Évában elmondása szerint tizenöt esztendeig érlelődött az a pillanat, ami elhozta a váltást. Ez idő alatt pályázatokat írt. Akkoriban érdekelte az, hogy a pénz hogyan mozgatja az embert, miért van ilyen nagy hatással ránk. Ezért végezte el a közgazdaságtant. Következett egy időszak, amikor ragyogott rá a nap, szerette, amit csinált. Azt mondja, akkoriban jó volt kitalálni, összeállítani, megírni a projekteket, jó volt együtt dolgozni a kollégákkal. Hogy ez hogyan és miért változott meg? Úgy gondolja, nem csak az ő meglátása, nem csak a szubjektív viszonya változott a pályázatíró szakmához, hanem maga a rendszer is.

„Rendkívül korruptnak éreztem. De ez még kevés indok ahhoz, hogy az ember kiszálljon, főként, ha ügyfelei vannak és futó projektek, a kollégái megélhetése függ a döntésétől, és a saját családja bevételét is befolyásolja. Ebben az időszakban nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy statisztikákat készítettem. Országos, illetve ügyfeleink befejezett projektjeinek adataiból végeztem elemzéseket, összehasonlításokat. Az eredmények katasztrofálisnak tűntek. Meggyőződésemmé vált, hogy ez a pályázati rendszer hosszú távon nem jó sem a szűkebb közösségeknek, sem a településeknek, sem országos szinten, és nem egyértelműen jó ez a munkatársaimnak sem”

– magyarázza az egykori pályázatíró, akinek onnantól kezdve már már nem volt érve a rendszerben maradásra, így nem is vállalt újabb munkákat. Később vált egyértelművé, hogy az az életforma, amit addig folytatott, életellenes. Az évek során megszűnt a kapcsolata az anyaggal, a normálissal, a természetessel, az élete tulajdonképpen –ahogy ő fogalmaz – élettelen volt. „Erre rájönni abban a helyzetben az ember nem tud, csak azt érzi, hogy belepusztul”  – magyarázta Farkas Éva. Azt is elmondta, amikor felhagyott munkájával, nem tudta, hogy mit fog dolgozni később. Földet vásároltak férjével, azzal a szándékkal, hogy építenek rá egy műhelyt, ahol hivatalosan lehet majd növényi eredetű termékeket készíteni. „Különböző akadályok miatt ez nem jött létre, és közben arra is rájöttem, hogy ugyanazt a mókuskereket építeném újra, mint amiből egyszer már kiléptem. Nem célom nekem a növényekből megélni. Nem akarom őket arra használni, hogy engem éltessenek, belőlük karriert csináljak. Persze, jól jön, hogyha valaki megvesz tőlem valamit, vagy ad érte valami mást” – mondta. A pénzről megjegyezte: „míg cégvezetőként dolgoztam, addig 10 ezer lejes napi gondjaim voltak, most 10 vagy 1 lejesek ezek a gondok. A gond minőségében ugyanaz, összegében viszont más. Ha ezt megtapasztalja az ember, rájön, hogy nincs jelentősége annak, hogy mennyi pénzért aggódik.”

Lehet alternatív kicsi világokat építeni

„Meg mertem hozni azt a döntést, hogy elmentem parasztnak. Hogy miért váltottam? Éreztem, hogy ez a mai világ elrugaszkodott a lét alapjától, a természettől. Márpedig valamennyien a természet gyermekei vagyunk, onnan vétettünk, és nagyon elidegenedtünk tőle ” – fogalmazott Bányász József. Úgy véli,

a természetnek a törvényszerűsége az, hogy minden nap meg kell küzdeni a fennmaradásért, különben nincs sikerélménye, öröme, boldogsága az embernek.

Mindaz, amit tálcán kínál ez a világ, a jólét, a kényelem, a luxus, vonzó és csábító, de nem igazán boldogít. Hogy hogyan zajlott nála a váltás folyamata, nem is tudja igazán megfogalmazni, mert nem voltak állomások. Érzések voltak, amelyeket egyre gyakrabban mert követni, miközben a ráció, az ész mindegyre visszahúzta.

Bányász József. Most 5 felnőtt munkatársa van, és vannak növendékek is, valamennyien szarvasmarhák

„Egyre inkább rá kellett jönnöm, hogy minden kimondott szó, ami bennem van, az nem más, mint az a felelősség, amit Isten rám bízott. Az, hogy én társteremtő vagyok, és az a világ, amit én megteremtek, az akkor lesz jó, ha a legbensőm hangját követem, és lépéseket teszek ennek érdekében. Ez szembemegy ezzel a világgal. Ez a világ, ami ma Nyugat-Európában farsangol, zsákutcában van. Mindannyian érezzük, hogy nem igazán jó, ami történik a nagyvilágban.

Nem jók azok a döntések, amiket a fejünk fölött meghoznak a politikusok.

A gazdasági motor, ami egy állandó növekedésre bazíroz egy olyan rendszerben, ami véges, az mind azt érzékelteti velünk, hogy nem jó dolog ez. Ez a rendszer még túl erős, és aki szembe megy vele, beletörik a bicskája. Viszont lehet alternatív, kicsi világokat építeni úgy, hogy nem azt követi az ember, amit diktál a politikai, a tanügyi rendszer, a média vagy a megélhetés kényszere, hanem azt, ami a szívében van. Mindenki érzi magában, hogy valamire született. Ha ezt meri csinálni, akkor megtalálja önmagát és mellékesen a megélhetését, életörömét, kényelmét is” – mutatott rá az újfalvi gazda.

A siker, a kudarc nézőpont kérdése

Beszélve a váltás előtti és az azt követő időszakban megélt életminőségről, Bányász József saját példájával magyarázta meg, csupán nézőpont kérdése, hogy a manapság sokat szajkózott sikert, illetve a kudarcot hogyan értékeli az ember. „Arról, hogy öt tehénnel és néhány borjúval bíbelődök – a mezőgazdasági vállalkozások, farmok, agrárlétesítmények tevékenységével összevetve – azt lehetne mondani, hogy hülyeség, nem gazdaságos, időszerűtlen. Én viszont be tudom bizonyítani, hogy az öt tehén után anyagilag is lehet egy olyan egyensúlyt biztosítani, ami a mindennapi betevőhöz kell. Tudom finanszírozni a gyermekeim számára a budapesti, illetve gödöllői egyetemi költségeket, és viszonylag magas életszínvonalon élünk. Tehát sikeres vagyok. Ugyanakkor vesztes is, mert leszálltam az igazgatói piedesztálról, és csak egy paraszt vagyok.

De meggyőződésem, hogy a parasztok nem az utolsók a múltból, hanem az elsők a jövőből. Olyan világ jön, amikor az önellátás felé kell törekedni”

– fogalmazott.

Életminőségének megváltozásáról Farkas Éva a következőket mondta: „Nagyon intenzív szellemi munkát végeztem, ami egyfajta elszakadást jelentett a világtól. Amikor kiléptem az irodai létből, a rengeteg szenvedés volt az, amivel először találkoztam. Az alkoholista az iroda ajtajában, a hatgyerekes család a szomszédban, akiknek nincs tűzifájuk... Hol voltam én eddig, hogy ezeket nem láttam? Ezek nagyon fájóan szakadtak rám. A másik, ami a váltás után meglepett, az volt, hogy a baráti kapcsolatok, amik a közvetlen üzleti kapcsolatokból alakultak ki, meglepő gyorsasággal lenullázódtak, viszont a gyerekkori, a líceumi, egyetemista kori barátok szerepe hangsúlyosabb lett az életemben. Vagyis bizonyossá vált, hogy az érdek nélküli együttlétek sok év múlva is fontosak. A kislányom alig pár hetes volt, amikor én visszamentem dolgozni, édesanyám vigyázott rá. Most már állandóan együtt vagyunk. Ilyen módon is hatott rám a váltás.”