A gímszarvasok násza egyben gyásza is?
A „szarvasbőgésként” ismert időszak közepén járunk. Ilyenkor felvetődik a kérdés: a gímszarvasok látványos nászát ki nézheti és milyen feltételek mellett? Ez veszélyes is lehet, Talány az is egyesek számára, hogy a vadászok gyérítik vagy ritkítják ezen faj állatállományát.
Fekete István Öreg utakon című elbeszélés-gyűjteményében az ősz hangulatáról olyan módon ír, amellyel a vadászember teljes lényével azonosul, de a kívülállóknak sem lehet közömbös. Számomra a szépirodalom egyik legszemléletesebb képe a következő:
Akinek ilyen élményben már volt része, teljes mértékben átérzi a fenti sorokat, és ezek tükrében nem csoda, hogy többünk számára minden év legfontosabb ünnepe a szarvasnász. Az „évszázados bőgőhelyek” a vadászemberek számára ismertek, és a gímszarvas bőgési időszakban történő vadászata is évszázados tevékenység. Persze ilyenkor sokakban felmerülnek elvi vagy szakmai köntösbe bújtatott aggályok a vadászat vadállományra kifejtett hatásával kapcsolatosan. Az elvi aggályok az ölés tényével függnek össze, és ezt megmagyarázni olyan személyek számára, akik nem tudnak elvonatkoztatni attól, hogy a tevékenység következtében vagy eredményeként egy állat elpusztul, nehéz ügy, sőt majdhogynem lehetetlen.
A szakmainak álcázott érvekkel szemben viszont tényszerű valós adatok állnak rendelkezésre. Azzal szemben, hogy a vadászok kiirtanának valamely vadon élő állatfajt a legfontosabb ellenérv, hogy ez a vadászok érdekével teljes mértékben ellentétes.
Ha nincs vad, nincs vadászat. Ezért jogi, etikai és eszközhasználati korlátozásokat vezetnek be, s ezek túlnyomó többsége a vadászok kezdeményezésére történik.
Az állományok genetikai leromlása sem egyenes következménye a trófeavadászatnak, ugyanis egyrészt a hasznosítás az állományoknak csak nagyon alacsony részarányát érinti, másrészt a Kárpátok vadászterületein olyan mértékű kontraszelekciót elérni, hogy annak eredményeként az állományok minősége gyengüljön, nem lehetséges a rövid vadászidény és a vadászat nehézségei miatt.
A továbbiakban közlök néhány adatot a fentiek alátámasztására. A 2017-es évi országos szinten összesített állománybecslési adatok szerint 45 380 gímszarvas volt Romániában, a 2005-ös évi 34 799-hez képest. A 2005–2017-es időszakban a becsült állomány 5,06-tól 8,13 százalékig lett jóváhagyva éves vadászati kvótaként. Ez abszolút számokban 1760 és 3689 közötti példányszámot jelent. A jóváhagyott vadászati keretnek azonban átlagosan csak 67,5 százaléka lett terítékre hozva. S ezek a számok tartalmazzák a trófeás és selejt bikák, valamint a tehenek és borjak számát is.
A 2017/2018-as vadászati idényre jóváhagyott 3689 példányból csak 716 a trófeás bikák száma. Ehhez képest például Magyarországon, a 2016/2017-es vadászati idényben szabad területen összesen több gímszarvast hoztak terítékre (52 706), mint amennyit Romániában becsültünk (44 170). A hasznosítási ráta pedig (igaz, nagytestű ragadozók nélkül) 55,9 százalék körüli. A fenti adatok tükrében, a gímszarvasállományt érintő vadászati nyomás számbelileg elhanyagolható, és minőségi szempontból fenntartható. A fenntarthatóság mellett szólnak például az utóbbi évek kapitális trófeái, amelyek nem mellékesen Székelyföldön (Madarasi Hargita, illetve Kommandó) estek, és legalábbis a kommandói bika a maga 16 kg trófeatömegével és 268 nemzetközi bírálati pontszámával a világranglistán is előkelő helyet foglalhat el.
Romániában tehát nem kell aggódni sem a gímszarvasállomány egyedszáma sem pedig a minősége miatt.
A vadászati tevékenység a józan paraszti észjárás szerint működött évszázadokon keresztül, s a modern ökológiai tudományok napjainkban megerősíteni látszanak az elmúlt idők jó gyakorlatát.
Ugyanakkor, a felsőfokú képesítést adó főként magyarországi egyetemek tevékenysége által a megújuló természeti erőforrások fenntartható hasznosításának szakemberei is ki lettek képezve az utóbbi időszakban. Sokszor felvetődik az a magasztos gondolat, hogy minden témával foglalkozzon az, aki ért hozzá. A vadon élő állatok biológiájához és ökológiájához több szakterület képviselői érthetnek, de a vadgazdák sem kontárok. Sőt, ha valaki be szeretne tekinteni a szarvasok nászába, most megkeresheti vadász ismerőseit, mert a menyegző még tart, s az a kicsi vadászati kvóta többnyire már teljesítve van.
Az Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület (ÖME) semmiképp nem javasolja, hogy bárki a területen illetékes vadásztársulat értesítése nélkül, önállóan menjen szarvasbőgést hallgatni. A személyes biztonságon kívül ennek nincs más oka. De a biztonság kérdése nem játék. Mindamellett, hogy a szarvasvadászatok nagy része lejárt, van az a kicsi, mitől még nincs meg a száz százalék.
A szarvasbőgés hallgatása és a gímbika vadászata egyaránt olyan tevékenység, amely csendes közlekedést, lopakodást igényel. A vadászfegyverek és lőszerek pedig, a katonai fegyverekkel ellentétben, olyan irányban vannak fejlesztve, hogy lehetőleg átüssék a vad testét, és a vad minél gyorsabb kimúlását okozzák. A vadászlőszer a vad testén túljutva is halálos. Szóval, ha a vadász nem is sejti, hogy a környéken valaki még tartózkodhat, akár tragédia is bekövetkezhet. Ezt viszont, mindenki el szeretné kerülni. Különösen veszélyesek a sík területek. Hivatásos vadászok, vagy vadásztársulati tagok a vadászatok ütemezését jóelőre tudják. A segítségükkel lehetséges úgy részesülni a szarvasbőgés élményéből, hogy ezzel a vadászati tevékenységet sem zavarjuk, s veszélyes helyzeteket sem okozunk.
Farkas Attila vadgazdamérnök, ÖME-elnök