A lány, aki röptet és repül az álmai felé
Az alig 17 éves székelykeresztúri Kiss Tamara egy egészen különleges technikai sportba szeretett bele, a repülőmodellezés mint versenysport lett a hobbija. Sőt, mára sokkal több ez, mint egyszerű hobbi – szinte életforma. A fiatal röptetővel arról beszélgettünk, hogy mit is jelent álmodozni, milyen egy lelkes családdal a háttérben útra kelni, és sorra nyerni minden&
Tamara az Ifjúsági Repülőmodellező Világbajnokság többszörös éremszerzője, tagja a román válogatottnak, több Európa-bajnokság és számos verseny van a háta mögött. Négyéves kora óta röptet, azóta több mint hetven kupát sikerült begyűjtenie. Olyan átható lelkesedéssel mesél a versenyekről, a köréjük szervezett utazásokról, a gépekről, a különböző kultúrákról, amelyekkel találkozott, hogy kívülállóként az az érzésem, lemaradtam valami nagyon izgalmasról.
Kiss Tamara még négyéves pici lány volt, amikor repülőmodellezéssel foglalkozó édesapja egy versenyre vitte el családját. Amikor a kislány látta, hogyan is reptetnek, édesapja elé állt és azt mondta: „Ezt én is meg tudom csinálni”. Akkor az édesapa engedte, hogy a drága műszerrel tegyen egy próbát, ami sikerült, és azóta is mindketten szerelmesei a sportnak.
Tamara elmesélte, hogy bár technikai sportról van szó, nagyon sokat számít a szerencse, az, hogy jó időben jó helyen legyen, de az is, hogy éppen megfelelő időjárás legyen a reptetéshez. Ugyanis
szükség van a meleg levegőre, ez az, ami felviszi, fenntartja a gépet.
Megeshet az is, hogy míg kora reggel rajthoz álláskor még borús, hűvös idővel kell szembenézniük a versenyzőknek, a déli órákban már verőfényes napsütés van, ami több lehetőséget ad a pontszerzésre.
Egyébként a repülőmodellek karbonból, karbonszálas vászonból, műanyagból és kis elektronikai szerkezetből állnak. Ez utóbbi hajtja a propellereket a felszálláshoz, és egy lokalizáló berendezés is van benne, hogy könnyebb legyen leszállás után megtalálni. Röptetéskor kötélen, egy csiga segítségével engedik fel a szerkezetet, és addig haladnak vele, míg megfelelő meleg-áramlatot, hogy kirepüljön. Egy-egy verseny alatt egy versenyzőnek ötször kell felengednie a repülőmodelleket, és a verseny kiírásainak megfelelően általában 3-4 percig kell repülnie ahhoz, hogy megfelelő pontot szerezzen.
Első nyereményét át sem akarták adni, mert az akkori román törvények szerint iskolásnak kellett volna lennie, s Tamara még csak óvodás volt. Aztán senkinek nem volt szíve visszavenni egy négyéves kislánytól a Junior kategória első helyét.
Nem egy olcsó sportág a repülőmodellezés: egy repülő két-háromezer euróba is kerülhet használtan, és csupán azzal nem lehet versenyt nyerni, ha valaki vásárol egy nagyon drága készüléket. Bár nyilván maga a repülő is, nagyon sokat számít, hiszen vesztett már versenyt amiatt, hogy meghibásodott a készüléke. A felszerelést tároló láda értéke is 350 euró körül van – használtan. A Tamaráé ereklye, ajándékba kapta egy nagyszalontai baráttól, aki rengeteget biztatta a versenyeken. „Ettől nem szívesen válnék meg” – mondta.
A versenyekre amúgy édesapja kíséri, aki nagyon sokat segít neki, nemcsak a gép összerakásánál, beállításánál, de a röptetés után a gép visszaszerzésnél is, hiszen utána kell szaladni akár kilenc-tíz kilométert is. „Apu a jobbkezem” – fogalmazott Tamara. Egyébként támogatásra nem igazán számíthatnak: Tamara édesapja szokott pályázni, illetve a Hargita kupát is azért szervezi, hogy valamelyest finanszírozni tudják Tamara fejlődését, versenyeit. A sportágban vezető helyen az ukránok, az oroszok és az izraeliek állnak, főként a támogatások miatt, de a technikai fejlesztésekben is vezetők.
Érdekességképp azt is megtudtam, hogy a Hargita kupát azért nem szervezik a megyében, mert egyszerűen nincs elég nagy beépítetlen, magasfeszültségű vezetékektől mentes övezet, ami alkalmas lenne erre, s ez lassan a környező országokban is probléma. Ennek okán a gyakorlást sem könnyű a környéken megszervezni: bevált módszerük az, hogy a versenyekre hamarabb érkeznek, és rászánnak egy-két napot vagy a versenyek előtt a hajnali órákat a gyakorlásra.
A hosszú évek alatt számos értékes barátságot sikerült Tamarának kötnie. A nyári hónapokban szinte egyfolytában versenyekre jár, így hosszú időt tölt versenyzőtársaival.
A román válogatott csapata tagjaként megtanult románul, a külföldi barátságok révén az angollal is jól boldogul. Édesapja arra is nevetve emlékezett vissza, hogy kezdetben beültek az autóba s több ezer kilométert mentek egy-egy verseny helyszínére, nem ismertek senkit, nem beszéltek nyelveket, nem ismerték a versenykörülményeket sem. Sátorral megérkeztek, felhúzták és utána kezdtek tájékozódni.
„Alig várom a tavaszt, hogy ismét kezdődjön a szezon” – mondta csillogó szemekkel Tamara. Általában már decemberben megkapják a versenynaptárat, s ilyenkor meg is tervezik az évet. Szállást foglalnak, időpontokat egyeztetnek.
Tamara elmesélte, hogy sok iskolai felmérőt írt már meg egyedül, amiatt, hogy az éppen egybeesett a verseny időpontjával. Arról is nevetve mesélt, hogy míg a hétköznapokban el tud fáradni, nehéz a koránkelés, addig a verseny ideje alatt, vagy ha gyakorolni kell, hajlani hatkor örömmel, minden fáradtság nélkül kel és indul ki a terepre. Mikor a terveiről faggatom mosolyog picit, nem akar semmit elkiabálni, de
fontolgatja a katonaságot.
Szeret több lábbal a földön állni, ezért nemrégiben futball-játékvezetői képesítést is szerzett, bíráskodik és ezen a területen is szeretné elérni a maximumot.