Az egész személyiséget károsítja a munkahelyi kiégés
A munkahelyi kiégéssel sokan küzdenek, a problémát azonban sokszor nem ismerik fel, vagy a jelenségre más magyarázatot találnak. Amellett, hogy a munkavégzés minőségére rányomja a bélyegét, a munkavállalók lelki és testi egészségét is veszélyezteti. Domokos Lajos pszichiáterrel beszélgettünk.
− Mit jelent a munkahelyi kiégés (burnout) fogalma?
− A kiégési (burnout) szindrómával az utóbbi harminc évben foglalkozik a pszichológia. Ez a szindróma a krónikus, emocionális megterhelések, stressz nyomán fellépő fizikai, lelki, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, a célok és ideálok elvesztésével jár, s amelyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek. Természetesen hatással van a munkavégzés minőségére és hatékonyságára, valamint az egyén elkötelezettségére munkája iránt, ami végső soron pályaelhagyáshoz is vezethet. Másfelől a lelki – és ezen keresztül végső soron a testi – egészségre is komoly befolyással van a kiégés.
{A}
− Milyen tünetei, megnyilvánulási formái vannak?
− A tudományos leírás különböző tünetcsoportokat különít el, vannak pszichés, fiziológiai, magatartásbeli, szociális tünetek, és megjelenhetnek problematikus viselkedési formák. A tünetek között jelentkezhet alvászavar, a testsúly változása, reaktív depresszió, elszemélytelenedés, reménytelenség, agresszió, koncentrációs nehézség, feszültség, csökkent immunitás. Jelentkezhetnek pszichoszomatikus tünetek, csökken az egyén szakmai érdeklődése, visszahúzódóvá válik, baráti körét elhanyagolja, cinikussá, közömbössé válhat, előfordulhat nikotin-, alkohol- és drogfüggés kialakulása.
A kiégés-szindrómával küzdő gyakran vonul betegállományba.
− Mi okozza ezt a jelenséget?
− A kiégés mindenképpen egyéni, individuális tapasztalat, amely viszont jellemzően a munkahelyhez kötődik. Kialakulásában szerepet játszanak a munka jellegzetességei, az ezzel járó mennyiségi megterhelések (időkényszer, túlóra), minőségi megterhelések (szerepkonfliktus, szerep-bizonytalanság),
A foglalkozás jellege is ilyen tényező, mindazon foglalkozásokban, ahol folyamatos kapcsolattartás van embertársainkkal, jelentkezik a kiégés. Az érzelmi munkával kapcsolatos elvárások (az empátiás odafordulás, az érzelmek elfojtása, meghatározott érzelmek gyakori kimutatása) ugyanis tovább terhelik a munkavállalót. A munkahely jellemzői is hozzájárulhatnak a kiégés kialakulásához. Napjainkban a dolgozónak több időt, erőfeszítést, készséget és rugalmasságot kell beleadnia a munkába, miközben egyre kevesebb az előrelépési és a karrierlehetőség, a biztonságos, egész életre szóló munkahely.
− Milyen területen dolgozók esetében gyakoribb ez a jelenség? Vagy kiknél hangsúlyosabb?
− A kiégés-szindróma elsősorban az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok között fordul elő, gyakori azoknál, akik úgymond emberekkel dolgoznak. Az egészségügyben vannak olyan területek, ahol kifejezetten magas a kiégés-szindróma kockázata, ilyenek például a sürgősségi orvoslás, az onkológia, az elmegyógyászat, az AIDS-es betegekkel dolgozó személyzet köre, a kórbonctan, a sebészet és a felsorolás nem teljes... Ha a nemhez kötött jellemzőket vesszük figyelembe, akkor azt látjuk, hogy
az érzelmi kimerülés elsősorban a női egészségügyi munkavállalókra, míg az elmagányosodás, elszemélytelenedés a férfi orvosokra inkább jellemző.
Egy tanulmány szerint a kiégés-szindróma előfordulása minden esetben egyenes arányú kapcsolatot mutatott a rossz egészségmagatartással, a munkahelyi stressz erősödő jelenlétével, illetve az alacsony erkölcsi és anyagi megbecsültséggel. Ez is arra utal, hogy egy komplex, sok tényezőt magába foglaló kórképről van szó.
− Milyen következményei lehetnek a munkahelyi kiégésnek?
− A kiégés megértése és felismerése önmagában jelzi a következményeket is:
akik kiégnek, azok érzelmileg kimerülnek, nem képesek tovább empátiás módon működni, vagyis a munkájuk lényegi követelményének nem képesek megfelelni.
Egyre nagyobb távolságot tartanak a klienssel szemben, kerülik a betegeket, így védve magukat a kimerüléstől. Problémássá válhat a beteggel való kommunikáció, sérülhet a complience (készségesség), a gyógyító munka sem lesz eredményes, ezzel sérül a kompetencia, az énhatékonyság, az önértékelés és még tovább lehetne folytatni a sort. A kiégés az egész személyiséget érinti, előbb-utóbb sérülnek társas kapcsolataink, családi kapcsolataink és megjelennek a testi tünetek, leggyakrabban a pszichoszomatikus betegségek.
− Milyen megelőzési és kezelési lehetőségek vannak?
− A szindróma megelőzésének és kezelésének a dolgozók egészségi állapotának javításában is komoly szerepe lehet. A szakirodalom szerint a kiégés kezelésébe két ponton lehet beavatkozni: a munkakörülmények módosításával vagy az egyén megváltoztatásával, például új megküzdési stratégiák tanításával. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége intenzíven dolgozik a Lelki Egészség Központ mielőbbi megnyitásán, ahol terveink szerint mind a megelőzési, mind a kezelési lehetőségek adottak lesznek, önsegítő csoportokat szervezünk majd egészségügyi dolgozók számára, amelyeknek köszönhetően a résztvevők kevésbé érzik majd úgy, hogy egyedül lennének problémáikkal.
és lehetőség lesz a közös alkotó problémamegoldásra, sikeres problémamegoldó tapasztalatainkat pedig átadhatjuk másoknak. De említhetném a zeneterápiás élménycsoportot is, amely múlt hónapban indult be az elmegyógyászati osztályon ugyancsak ezzel a céllal, és majd az egészségügyi dolgozók (orvosok, nővérek, pszichológusok) bevonásával, külföldi dobterapeuta vezetésével fog működni. Szeretnénk szervezni továbbá munkahelyi konfliktuskezelési tréningeket, kommunikációs képzéseket, ami komoly megelőzési lehetőség lehetne a kórház dolgozói számára.
− És ha valakinek a munkahelye erre nem fordít figyelmet, akkor egyénként mit tehet a kiégés elkerülése érdekében?
− A 21. század csúcsteljesítményre kalibrált, és az embert gyakran lélektelen gépként működtető világban ez nem is olyan egyszerű. Ha vezető beosztású az illető, akkor egyértelműen azt javasolnám, hogy javítsa és építse a vállalati-intézményi kultúrát, fektessen pénzt és időt a dolgozók jóllétébe. A lelki egészségmegőrzés mint tőkepiaci érték hiányzik a vállalati kultúrából, de be lehetne építeni szakmai továbbképzésekkel, munkapszichológusok bevonásával, mentálhigiénés szakemberek segítségével.
Alkalmazottként ha valaki felismeri magán a lelki kiégés jeleit, akkor fordítson több időt magára lélekben és testben.
Szavakkal, megjegyzésekkel bántjuk leggyakrabban a másikat, és ha ebben tudnánk fejlődni, akkor lényegesen csökkenne a kiégés intenzitása és gyakorisága is. Mondok egy példát: ha a munkahelyen ledorongol a főnök valami miatt, akkor mondhatom azt, hogy már megint engem cseszeget, de mondhatom azt is, hogy ez a megjegyzés fájt. A második esetben magamról beszélek – énközlés – a saját lelkiállapotom mutatom meg a másiknak, de ezzel nem bántom őt, csak tükröt állítok. Az első esetben viszont vádolom, ez a fajta kommunikáció újabb konfliktusokat szül általában.
Munkahelyet lehet, hogy nem cserélhet az érintett, de a saját kommunikációs készségeit fejlesztheti,
és ha ez nem megy egyedül, akkor kérhet ehhez segítséget.