Magyarázat van, de mentség nincs rá: a nők elleni erőszak
Fel lehet-e ismerni a bántalmazót még a kapcsolat elején? Miért marad annyi nő a bántalmazó társával? Mit tehet valaki, ha ki akar törni? Többek közt ezekre a kérdésekre kerestük a választ a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja apropóján. László Éva pszichológussal beszélgettünk.
– Mióta foglalkozik a bántalmazások témájával?
– Pszichológus vagyok, 1999-től foglalkozom ezzel a témával. Áldozatvédelmi munkámat az ARTEMIS – Nők az Erőszak ellen Egyesületnél kezdtem egy bántalmazás áldozatainak létrehozott kolozsvári tanácsadóközpontban, illetve szexuális kihasználást átélt lányok menhelyén. 2007-től vagyok a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Magyar Szociológia és Szociális munka Intézet főállású oktatója, így a gyakorlati munkámat oktatási és kutatási munkával is kiegészítem.
{A}
– Mit értsünk pontosan nők elleni erőszak alatt? Ide tartoznak fizikai, szexuális bántalmazásokon túl a lelki, gazdasági bántalmazások is például?
– Természetesen. Ezek kereszteződéséből még sok sajátos formája képződik a zaklatásnak például a követéses formájától (stalking), a kihasználáson, kényszerházasságon, nemi szervek csonkításán keresztül a nemi alapon eldöntött abortuszig (magzatelhajtás, ha a magzat nőnemű). Az elkövetők és áldozatok között lehetnek ismeretségi, sőt családi kötelékek vagy lehetnek egymásnak teljesen idegen személyek.
– Ezen belül milyen szerepet kap a családon belüli erőszak? Leggyakrabban szerető, élettárs, férj, apa a bántalmazó?
– Ha a fiatal felnőtt, tinédzser lányokra és a felnőtt nőkre vonatkoztatjuk, akkor igen. A párkapcsolati, illetve családon belüli erőszak domináns szerepet kap az erőszakformák mindenikénél. A párkapcsolati erőszakon kívüli, de családhoz kötődő erőszak például a „becsületgyilkosság”.
– Milyen a helyzet nálunk, Romániában, Erdélyben? Rosszabb vagy jobb más országokhoz képest?
– Itt a 2011–2012-ben az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) által végzett és az EU tagállamokra kiterjedő felmérésre tudok hivatkozni. 1500 nőt kérdeztek meg országonként, a teljes adatbázis 42 ezer személy adatait tartalmazza. Ennek az eredményei teszik lehetővé, hogy országok közti összehasonlítást lehessen végezni. Finnország, Lettország és Dánia válaszadói számoltak be a legtöbb bántalmazásról, Romániát a 15 életévüket betöltött válaszadók adatai szerint a második „csoportba” sorolják.
A megkérdezettek 30 százaléka mondta azt, hogy 15 éves kora betöltése után érte valamilyen vizsgált bántalmazási forma.
Ezzel a százalékaránnyal Románia közel helyezkedik el az EU-s átlagértékhez (28%).
– Fel lehet-e ismerni a bántalmazót? Mondjuk a kapcsolat elején. Ha elcsattan egy pofon, biztos követi második, harmadik, sokadik?
– A bántalmazót nyilván a magatartása alapján tudjuk felismerni. Figyelmeztető jelek lehetnek az elkövető élettörténetében a kapcsolatot megelőző erőszakos események: a volt párja, más családtagok, állatok bántalmazása; birtokló magatartás, fokozott féltékenység, magas kontrolligény. Általában a kapcsolat előrehaladtával jelenik meg a fenyegetés. Ezek megszokták előzni a fizikai bántalmazást.
A bántalmazó magatartás megjelenése nem jelenti kötelező módon ennek fennmaradását, súlyosbodását. A visszaforduláshoz viszont a bántalmazónak is fel- és el kell ismernie, hogy bármi történik is, a saját cselekedeteiért ő magának kell felelősséget vállalni, és a bántalmazó magatartás nem elfogadott. Ezen meg a felismerés után változtatnia kell. A változtatási szándék megjelenésekor nagy kihívás úgy az áldozat, mint a környezet számára felismerni, hogy valódi, hiteles szándékról van szó, vagy az úgynevezett „mézeshetek” periódusára jellemző „békítő” magatartásról. Nagy segítség, ha ilyenkor a bántalmazó (is) szaksegítséghez fordul. Kevés ilyen szakszolgáltatás van az országban, ilyen Marosvásárhelyen a Kelet-európai Szaporodás-egészségtani Intézet.
– Miért marad a bántalmazott olyan sokszor a bántalmazóval?
– A bántalmazó kapcsolatban való ragadásnak számos oka van. Ezek egy része egyéni tényező. Az áldozat fél, illetve félti a saját, gyerekei, hozzátartozói életét; aggódik a megélhetési perspektívák miatt, főleg ha a lakás, a javak a társ nevén vannak, a családi jövedelem nagyban függ az elkövető jövedelmétől, de szégyellheti, hogy erőszakos kapcsolatba került – főleg, ha van, aki „már az elején megmondta” –, felelősnek érezheti magát a helyzet kialakulásáért és megpróbálja helyrehozni, magára vállalja a másik érzéseiért, cselekedeteiért is a felelősséget. Például az áldozat azt mondja, utálja, amikor párja erőszakos, de csak akkor ilyen ha iszik, amúgy kedves, figyelmes, jó ember, jó apa; „csak” a viselkedés megváltoztatását szeretnék, az erőszak leállását, de nem a börtönbejutás kockázatát.
November 25-én emlékeznek meg világszerte A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjáról. Romániában évente 200 nő hal bele családon belüli erőszak következményeibe, átlagosan fél percenként vernek meg egy nőt az országban, és felmérések szerint a nők egyharmada esett már áldozatul verbális, fizikai vagy szexuális erőszaknak. Ha pedig Romániában 600 ezer magyar nő él, akkor a statisztika szerint legalább 200 ezer magyar nőt ért már bántalmazás.
Másik nagy befolyásoló tényező a közvetlen környezet hozzáállása: mennyire hárítja a felelősséget az áldozatra, hibáztatja vagy éppen sürgeti a tettekben, létezik-e a reális segítségnyújtás. Vannak családok, barátok, akik bátorítják az áldozatot, hogy hagyja el a bántalmazó társát, de nem fogadják be őket éjszakára (vagy csak egyre), nem adnak kölcsön pénzt, nem kísérik el stb.
Gyakorlati segítség hiányában sokkal nehezebb a kilépés.
Ugyanez a kérdés a szakszolgálatok léte szempontjából is. Ha van tanácsadó-, informálóközpont, van menhely, az növeli a kilépés esélyét. Sőt a gyorsabb kilépését is! Ha vannak szolgáltatások, van gyakorlati segítség (is) a megértésen és lelki támaszon túl, akkor az a tapasztalat, hogy hamarabb mernek lépni az áldozatok, amikor még enyhébbek a bántalmazási formák.
– Van-e veszélyeztetett áldozattípus? Aki mondjuk könnyebben megtalálja az ilyen társat?
– Vannak olyan jellemzők, amelyek növelik a sebezhetőséget. A kiszolgáltatottság (munkanélküliség, szegénység) tényén túl a gyermekkori bántalmazások, elhanyagolások, amelyek „otthonossá” tehetik az erőszakot; az úgynevezett kockázatos altruizmus (ha fel is ismeri a bántó magatartás jeleit, de reméli, hogy meg tudja változtatni, ha „eléggé” szereti); a feldolgozatlan előzetes párkapcsolati erőszakélmények; a „keményfiúk”, „rosszfiúk” iránti vonzódás, alacsony önbizalom, magánytól való félelem.
„a nő a felelős a családi békéért”, „a nőnek fel kell áldoznia magát a gyermekeiért és férjéért”, „az igazi családban minden körülmények között ki kell tartani a feleségnek a férje mellett” meg sok hasonló kimondott vagy ki nem mondott elvárás.
– Hogyan lehet kizökkenni egy ilyen viszonyból?
– Tapasztalataink és kutatásaink is azt mutatják, hogy gyakran akkor lépnek határozottan az áldozatok, amikor nagyon megijednek: az életüket látják kockáztatva, vagy a gyerekeiket is bántalmazás éri. A már említett, kilépést elősegítő tényezőkön kívül nagy szerepe van az információknak. A szakmai információkon túl a más, már túlélő áldozatok esetei. Nagyon fontos az áldozatsegítésben az izoláció, megbélyegzettség feloldása, hogy tudják, hogy nem csak velük történt, történik hasonló esemény. Valamint az az üzenet, hogy a bántalmazó magatartásra van magyarázat, de nincs mentség.
– Hová fordulhat az áldozat? Mit kell tudnia?
– Ha súlyos sérülései vannak valakinek, akkor mindenképp az egészségügyi ellátás a prioritás. Jelenteni az erőszakesetet a rendőrségen vagy az ügyészségen lehet a bűntény elkövetése utáni 90 napon belül. A bűnügyi eljárás mellett vagy ettől függetlenül
lehet távoltartási végzést igényelni, amiről a bíróság a kérés iktatása utáni 72 órán belül hoz döntést.
A bejelentések, feljelentések esetén szüksége van az igazságügyben dolgozóknak (első körben a rendőröknek, ügyészeknek) az események minél pontosabb és részletesebb ismeretére, minden olyan dokumentumra, ami alátámaszthatja az állításokat (törvényszéki orvostani látlelet, előzetes feljelentések jegyzőkönyve, előzetes tárgyalások, egyezségek okiratai, bírósági végzések, fenyegető üzenetek listája, SMS-ek, Facebook-bejegyzések, tanúvallomások: barátok, szomszédok, akik jelen voltak, hallották, látták az eseményeket).
A jogorvoslás igénylésével szemben sokaknak fenntartásaik vannak annak ellenére, hogy az utóbbi években határozottan nőtt az áldozatok bizalomszintje a rendőrök, ügyészek felé. Ezért sokan tanácsadóközpontokhoz fordulnak először segítségért. Ezeknek a listáját a Családon belüli erőszak szociális szolgáltatások listáján találhatják román nyelven az érdeklődők. A térkép a 2014-ben rendelkezésünkre álló adatok alapján készült, így vannak olyan szolgáltatások, amelyek már nem működnek, illetve még nincsenek feltüntetve. Ennek ellenére bátorítok mindenkit, hogy nézze ki a hozzá helyileg legközelebbi szakszolgáltatást, vagy keresse fel a polgármesteri hivatal szociális osztályát, ahol bizonyára pontosan meg tudják mondani, hogy hol van a legközelebbi áldozatvédelemmel (is) foglalkozó központ.
Marosvásárhelyen ez a központ, amely menedékotthont is működtet a nehéz helyzetbe került áldozatoknak, a Moldovei utca 1. szám alatt van, telefonszám: 0265-255 532, 0265-255 931.