Az Iphone volt a 2017-es év slágere

Kosztolányi Kata 2017. december 28., 16:00

A korábbi évekhez viszonyítva kisebb volt a kereslet karácsony tájékán a mobiltelefonok iránt, még a köztudottan gyengébb nyári hónapokhoz mérten is alig volt forgalom – tudtuk meg az egyik szaküzletben, ahol a telefonvásárlási szokásokról és a 2018-ra várható újdonságokról érdeklődtünk.

Töretlen az Iphone sikere. Az elmúlt öt év legkeresettebb telefonmárkája Fotó: Barabás Ákos

Balázs Norbert eladó szerint akárcsak az elmúlt öt évben, most is az Iphone volt az idei év slágere, csak azután következnek a Samsung közép- és felsőkategóriás készülékei. Általánosan elmondható, hogy a brand, az ár és az applikációk alapján választunk telefont. A két legnagyobb gyártó mindent visz tehát, azonban „az ismeretlen márkanevektől, mint amilyen a ZTE, Maxcom, iLike, tartanak az emberek, pedig ugyanaz a telefon, ugyanannyit tudnak, csak a logójuk más˝ – magyarázta Balázs Norbert.

{A}

A nagy visszatérőt, a Nokiát egyelőre kerülik a vásárlók azok után, hogy Windows Phone-ként megbukott, pedig az alap androidos változata révén naprakészek, gyorsan elérhetők a frissítések.

Az összeget illetően három kategóriába sorolhatók a vevők, vannak, akik 500–700, mások 1000–1500 lej közötti telefonokat keresnek, és vannak, akik 2000 lejtől felfelé áldoznak pénzt egy új kütyüre.

Létezik egy erős réteg, amely mindig a legújabbat, legmenőbbet, legdrágábbat, legnagyobbat akarja. Az is előfordult, hogy fóliavásárlás ürügyén olyan csúcskészülékkel tértek be, amely még nem is volt kapható az üzletben. Az applikációknál az elsődleges szempont a Facebook és Messenger, illetve a különféle navigációs programok megléte.

Újítások lesznek, de megállt a fejlődés

Az idősebb generáció még mindig a klasszikus, nagy nyomógombos telefonokat keresi, de a szakértő szerint a hatvan év körülieknél már megfigyelhető a fele-fele arány, vagyis egy részük áttérne az okostelefonra, főleg a kapcsolattartást könnyítő chatprogramok miatt. A másik szegmens, a fiatal felhasználók 7–8 éves kortól lesznek manapság mobiltulajdonosok. Hiába van online boltjuk és aktív  Facebook-oldaluk, ott inkább csak érdeklődni szokás, a készülékek megvásárlását továbbra is hagyományos módon intézik az emberek. Ha elromlik a kütyü, szívesen veszik igénybe a szervizszolgáltatást, kivéve az eltörött Samsung-kijelzők esetét – csak a dél-koreai gyártó rendelkezik Super AMOLED kijelzővel, és monopóliumként olyan árat szab meg, amilyet akar, vagyis drága a képernyőcsere, ez esetben tehát azonnal lecserélik a készüléket.

Egy, a Google-közeli Android Headlines online portálon megjelent elemzés jövőre a Samsung-értékesítések visszaesését jósolja, az Apple, a Huawei, az Oppó és a Xiaomi ellenben brillírozni fog a piacon. A dél-koreai tech óriás, nem tőrödve a kételyekkel, több modellt és újítást is bejelentett, egyebek közt az S9, Note 3, A8, A8+, illetve a J-sorozat 2018-as kiadásai várhatók. A középkategóriás telefonok néhány jellemző révén vészesen közelítenek majd a csúcskészülékekhez, ugyanis dupla kamerával, Infinity kijelzővel, gasztrofotózáshoz kifejlesztett élelmiszermóddal tuningolták fel őket.

„Különösebb meglepetések nem lesznek, már nem nagyon van hova fejlődni.

A kinézet még csiszolódhat, mondjuk egyre kisebb lesz a perem, de a 7–8 milliméternél megállt az oldalvékonyság is˝ – tette még hozzá Balázs Norbert. Az Apple jövő évi fejlesztése az Iphone X avagy 10-es lesz.