Örmények Erdélyben: példa a megtartó hitre

Balázs Katalin 2018. január 05., 16:02

Mikor is telepedtek le az örmények Erdélyben, és hányan lehetnek ma az ők leszármazottjaik? Mit tartanak kezükben a vörös köpönyegesek? Hogyan maradnak meg egy nemzet gyökerei távol az őshazától, elveszítve az anyanyelvet? Magyari-Sáska Zsolt egyetemi adjunktustól tudtuk meg.

Csak Gyergyószentmiklóson élő hagyomány: vörös köpönyegesek Fotó: Balázs Katalin

Gyergyószentmiklósnak előnyére válik a kulturális többszínűség. Többletenergiát ad, a települést vonzóbbá, a benne élőket toleránsabbá teszi. A sokszínűség az örménység ittlétéből is adódik, de mi a csodáért jöttek ide? – tette fel a kérdést Magyari-Sáska Zsolt, olyan ismereteket osztva meg az örmény közösségről a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán tartott előadáson, amelyek minden erdélyi tudatában jó, ha jelen vannak.

Időutazás az őshazába

A Kaukázus vidékén egykor egy nagy örmény őshaza létezett Ani nevezetű fővárosával, az ezeregy templom városával. A 11. századtól a szeldzsuk törökök támadása kényszerítette menekülésre a lakosságot. A Krím-félsziget volt az első megálló, de nyomukban a török hódítókkal az örmények továbbindulásra kényszerültek. Voltak, akik Moldvában, mások Lengyelországban állapodtak meg.

{A}

A 14. században vagyunk, a kereskedő népség saját érdekében megtalálja a közös hangot a moldvaiakkal, csakhogy a török előre tör, ráadásul az örménység vezetői olyan fejedelmet támogatnak, akit nem kellene, így újra menekülésre kényszerülnek. Erdélybe érnek, Beszterce, Gyergyó, Csíkszépvíz és Kanta lesz az új otthonuk. A besztercei szászokkal nem tudnak szót érteni, így tovább vándorolnak, létrehozva az egyetlen örmény alapítású várost, Szamosújvárt. A kantaiak az akkori Ebesfalvára, mai Erzsébetvárosra kerülnek. Ebesfalvi származású az az I. Apafi Mihály fejedelem, aki kiváltságlevelet, erdélyi letelepedési engedélyt ad az örménységnek. A Csíkszépvízre, Gyergyóba telepedettek nem vándorolnak tovább, bár dokumentumok támasztják alá, hogy még egy emberöltő múlva sem biztos ebben a maroknyi gyergyói közösség.

Magyari-Sáska Zsolt Fotó: Balázs Katalin

Ennek ellenére azt láthatjuk, hogy

közel négyszáz év elteltével is egy erős közösség alkotja az örmény katolikus egyházat, tele van a kétszáz ülőhelyes templom, büszkék az örmény gyökerekre,

a temetőt pedig úgy gondozzák, hogy az innen elszármazottak hazaérkezve könnyűszerrel rálelhessenek felmenőik nyughelyére. A ma itt élő örmény gyökerűek többsége sosem járt az őshazában, nem ismeri az örmény nyelvet, de kórus énekli az örmény himnuszt, többen a Miatyánkot is tudják örményül. Nem felejtik, honnan jöttek, őrzik a különleges gasztronómiájukat, és összetartja őket az egyház. Erdély legnagyobb lélekszámú örmény közössége található Gyergyószentmiklóson. Magyari-Sáska Zsolt egyetemi adjunktus az örmény közösség tagjaként és kutatójaként osztott meg részleteket a székelyek számára még mindig nem szokványos egyházi ünnepekről, a liturgiáról, vörös köpönyegesekről.

A marasztaló templom

A kereskedő örmények már 1607-től – amikor Szentmiklós vásárjogot kap –„ismerkedtek” e településsel. 1637-ből van olyan írásos emlék, amelyik már letelepedésről szól, és ugyanez az évszám olvasható a templomkert bejáratán: Ferencz György ekkor alapította meg itt az idegenek temetőjét, ide már örmények is kerültek, kis fakápolna is épült. Az örmények az első liturgikus cselekményeket házaknál tartották, majd ebbe a fakápolnába „költöztek át”, a mai szenteltvíztartó és keresztelőkút feltételezhetően még innen került át a templomba.

A gyergyószentmiklósi örmény-katolikus templom Fotó: Balázs Katalin

A templom 1733-ban épült fel, és amint az előadó elmondta, minden közösség megtartó ereje az istenháza. „Így volt, reménykedem, hogy így lesz ez a továbbiakban is.” Erdélyben öt örmény templom épült – ebből Szamosújváron kettő –, méretét tekintve a szentmiklósi a harmadik, díszítését tekintve viszont a legszebb jelzőt érdemli ki.

Örményül szól az ének

Az örmény az első keresztény nemzet, 301-ben Világosító Szent Gergely volt az, aki az örménységet keresztény hitre térítette. Gyergyószentmiklósra is az apostoli vagy gregorián hitüket hozták, amelyik eltér a katolikus hittől, az 1700-as évek elejére azonban áttértek a katolikus hitre, mert „a realitás ezt kívánta meg, így lehetett jól érvényesülni. Ez az áttérés viszont a hétköznapi ember számára hitbeli szempontból semmi változást nem jelentett: ugyanúgy tartották a vallási szokásaikat, ugyanolyan maradt a liturgiájuk.”

Bár az évszázadok során az örmény liturgia megtartása csak nagy ünnepekre szorítkozott vissza, legutóbb karácsony napján is e rítus szerint tartották a szentmisét.

A liturgikus füzetben pedig az egyik oldalon magyarul, a másikon fonetikus örmény kiejtéssel volt még nemrég a szöveg, a 2016-ban kiadott, szentmise rendjét leíró füzetbe a magyar nyelvű szöveg mellé bekerültek a kották. „Úgy gondolom, csak az elmúlt évtizedben tudatosult az örmény közösségben, mennyire fontos az, hogy énekelt szentmisén vegyenek részt, őrizve a keleties hangulatot. Büszkék lehetünk arra, hogy van örmény egyházi kórus is Gyergyószentmiklóson” – fogalmazott Magyari-Sáska Zsolt.

Nem katonák, oltárszolgák

Nem kell ahhoz örmény szertartású szentmisén részt venni, hogy tudjunk a vörös köpönyegesekről. Látjuk őket körmenetek alkalmával és számos helyen, tavaly a csíksomlyói pünkösdi búcsún is ők vezették a körmenetet. Sokan úgy gondolják, olyan hagyományőrzők, akik a háborús időkre emlékeztetnek, mikor az őshazában az örmények török betöréstől tartva, fegyverrel őrizték a papjukat és híveket. Az előadásból azonban más derült ki.

„Jellegzetes eleme ez a gyergyói örménységnek, fotók igazolják, hogy az 1940-es években is voltak. Nem fegyvert fognak, hanem gyertyát.”

A kezdet kezdetén Gyergyószentmiklóson a legényegylet tagjai vehették fel a vörös köpönyeget, de nem testőrök voltak annak ellenére, hogy a szájhagyomány ezt tartja. Vélhetőleg egy liturgikus hagyomány profanizálódott: az örményországi örmény liturgiában ezek a férfiak diakónusok, oltárszolgák voltak, mai szóhasználattal ministránsoknak neveznénk. Számuk változott, lehettek ketten, négyen, ma heten vannak itt, Szentmiklóson, az egyetlen olyan helyen, ahol a múlt ebben a formában maradt meg.

Példát adhatnak

A gyergyószentmiklósi közösség a legnagyobb az erdélyi örmény közösségek közül, a temploma a legdíszesebb, működik örmény kórus, itt vannak csak vörös köpönyegesek... nem csoda tehát, ha az itt élő örmény gyökerűek büszkék származásukra, gyakorolják hitüket, és ez megtartó erejű számukra.

Festett üvegablak a gyergyószentmiklósi örmény templomból Fotó: Balázs Katalin

Magyari-Sáska Zsolt úgy fogalmazott: „Minden nemzetnek kell legyen múltja. Azt érdemes tisztelni, nem szabad eltúlozni, de a lelke mélyén mindenkinek tudnia kell, mi az, ami ténylegesen érték, és amit ő tovább tud vinni, adni. Ilyen érték számunkra a templom, a közösség.”