Iskolát épített ott, ahol szárított tehéntrágyával fűtenek
Kevés a víz, alig van áramszolgáltatás, nincs fűtőanyag, nehéz körülmények között élnek az emberek, mégis árad a nyugalom belőlük – mesélte a himalájai Zanglában látottakat Zakariás Botond, aki önkéntesként úgynevezett napiskola építésében vett részt a Kis-Tibetnek is nevezett térségben.
Két másik erdélyi társával, egy felcsíki lánnyal és egy brassói fiatalemberrel együtt Zakariás Botond is tagja volt tavaly nyáron a magyarországi Csoma Szobája Alapítvány által iskolaépítésre toborzott önkéntes csoportnak. A szépvízi születésű, Kolozsváron élő tervezőmérnök pályázaton nyerte el az utazás lehetőségét. Mint mondta, valószínűleg azzal is szerencséje lehetett a négyszeres túljelentkezés után szervezett elbíráláson, hogy Szépvízen három éven át többedmagával kalákatábort vezetett az örmény templom felújítására. Az India Kis-Tibetnek is nevezett térségében, Zangla községben tíz éve tevékenykedő Csoma Szobája Alapítvány tavaly a község egyik falujában épített egy iskolát, az önkéntes csapatba bekerülő Zakariás Botond ebben a munkában vehetett részt.
A fiatalember elmesélte, tavaly augusztus elsején szállt repülőre Kolozsváron és augusztus 31-én ért vissza, ennyi időre tudott szabadságot kivenni. A pályázati kiírás szerint legalább három hetet kell a projekt keretében Indiában tartózkodni, így az egy hetes odautazással és a néhány napos visszatéréssel szorosra sikerült a határidő betartása. Amikor odaért, az önkéntesek akkor kezdték az iskolán a tető építését. „Az építkezésen mindenki részt vett minden munkában, kezdve az alapásástól a téglavetésig. A társaság elég színes volt, többen voltak építészek, de inkább műépítészek, azonkívül volt a matematikustól kezdve a biológuson, pszichológuson keresztül mindenki. Én elég jól feltaláltam magam, úgyhogy másod-harmadnaptól már segéd telepvezetővé lettem előléptetve. Így sok mindennel kellett foglalkozzak, de azonkívül ugyanúgy falaztam vagy vakoltam, mint a többiek. A teljes projekt három hónapos volt, én a végén voltam ott. A külső festés nem készült el, de azonkívül minden egyebet elvégeztünk, megtartottuk az avatót is" – mesélte Zakariás Botond.
Kevesen jutnak el térségünkből Indiába, és aki el is jut, az rendszerint nem az ország azon részébe, ahol a fiatal mérnök járt. Szerinte sem ahhoz hasonlít a térség, amit legtöbbször elképzelünk Indiáról:
Nem jutottam el Delhibe, de az önkéntestársak meséltek róla, és nem lehet összehasonlítani a főváros zónáját ezzel a hegyi övezettel. Itt végtelen nyugalom van. Az életkörülmények a mieinkhez képest is borzasztóan nehezek, de nem lehet ideges embereket látni. Pedig még millitáris zóna is, a kilencvenes években még voltak is ott konfliktusok, ha a térképen megnézzük, szaggatott vonallal van ez a rész bejelölve, hármas határ van ott, Pakisztán, India, Kína között. A térség egyik része muzulmán, másik része buddhista, de jól megvannak egymás mellett. Minden nyugalmat sugárzott ott".
Az önkénteseket a helyi családoknál szállásolták el, reggel és este együtt is étkeztek, így betekintést nyertek a helyiek mindennapjaiba. Zakariás Botond például a gyógyszerésznél lakott. „Családonként két-három önkéntest helyeztek el. Ezt nem nehéz megoldani, mert nagy,
– tudtuk meg. A térségről elmesélte, az egész egy nagy kősivatag, a folyók árterületein van néhány zöld folt, ahol van kevés megmunkálható mezőgazdasági terület. A falvak nagy részében nincs egész nap áramellátás, Zanglában például mindössze napi három órán át volt. A víz egy patakocskából származik, ami befolyik a faluba, ezt osztják szét, kis csatornával mindenki udvarára be van vezetve, ez az egyetlen vízforrás, amit használnak. Foszilis fűtőanyagjuk nincs, egy szál fát sem látni, miközben nagyon erős telek vannak, a mínusz 25-30 Cesius-fok egyáltalán nem ritka.
A fűtés nagy részét szárított tehéntrágyával oldják meg, amit az állatok nyáron termelnek, azt kiszárítják és azzal fűtenek.
Állami munkahely kevés van, van egy polgármester, néhány tanár és egy gyógyszerész. Az emberek zöme mezőgazdasággal foglalkozik azon a kevés területen, ami van. Van egy boltos, néhány lakosnak autója van és azok fuvarozzák a közeli városkába az embereket, az utóbbi iudőben pedig néhányan kezdenek a turizmussal is foglalkozni. A nők szinte mind háztartásbeliek.
Zanglában elemi szintű oktatás van az állami iskolában, ami viszont télen három hónapra bezár, mert nem tudják a fűtését biztosítani. Ezért merült fel a szolár, úgynevezett napiskola építésének ötlete. A Csoma Szobája Alapítvány Zangla faluban a korábbi években felépített egy négy tantermes szolár iskolát, tavaly nyáron pedig az egyik faluban egy egy tantermeset. Zakariás Botond elmagyarázta, ezen kettős téglafalú, középen szalmával szigetelt épületeknek a teljes déli oldala üvegből készül és sajátosságuk, hogy a téli nagy hidegben, akár mínusz 25 Celsius-fokban is három óra időtartamára 16-17 Celsius-fokos meleget tudnak bent biztosítani.
– fejtette ki a mérnök.
2008 óta tevékenykedik önkénteseivel a Csoma Szobája Alapítvány Zangla térségében. A szervezet honlapján található információk szerint Kőrösi Csoma Sándor ebben a himalájai faluban, a tibeti buddhizmus szent könyveit tanulmányozva kezdte el élete fő műveinek, az első Tibeti-Angol szótárnak és a Nyelvtannak a megírását. Az alapítvány célja a kultúrák közötti élő tudás-, tapasztalat- és értékcsere elősegítése Csoma szellemi örökségétől inspirálva. A szervezet alapítói egy kerékpártúra keretben jutottak el Zanglába, Kőrösi Csoma Sándor egykori szobájába, a helyi király palotájába. Az elmúlt években önkéntesek segítségével régészeti feltárásokat és felújításokat végeztek a királyi palotában és a térség több más épületén, Zanglában pedig négy tantermes szolár iskolát, ahhoz bekötőutat, kiszolgáló épületeket építettek. A Csoma Szobája Alapítvány folytatja ott a munkát, közzétették az idén nyárra tervezett táborra a felhívásukat, aki önkéntesként csatlakozna hozzájuk, az honlapjukon megtalálja a felhívást.