Nevetséges székelységek: ismét kalamajkáznak a Góbék

Péter Beáta 2018. január 31., 15:35

Kultúrotthonok nézőterei telnek meg szerte Székelyföldön, a közönség kacag, szórakozik: Legtöbbjük ugyan már látott hasonló helyzeteket a mindennapokban, de így felmutatva mégiscsak vicces. Hogy miért? Erre talán a két év szünet után újra összeállt Székely Góbék társulat tagjai sem tudják a választ.

Fehér Zoltán, Dénes Margit, Gergely Csilla és Vitos Imre – kétszóval a Székely Góbék Fotó: Péter Beáta

A kalamajka folytatódik – hirdették a plakátok több településen is, két év szünet után ugyanis újra összeállt a Csíkszentgyörgyi Székely Góbék humortársulat. Fehér Zoltánnal, Vitos Imrével, Gergely Csillával és Dénes Margittal a mindszenti előadás előtt ültünk le beszélgetni a kulisszák mögé, remélve, hogy néhány kulissza- vagy egyéb titokra is fény derül velük kapcsolatban.

{A}

Többek között arra, hogy hogyan tudnak bevonzani akár hétköznap este is egy kultúrháznyi nézőt a csíki falusi életből vett és felsorakoztatott jelenetekből álló előadásaikra.

A kezdetek

Csíkszentgyörgyön a kétezres évek elején alakult egy vallási jellegű ifjúsági csoport és ezen belül egy színjátszókör is. A csoport tagjai bálokra tanultak be színdarabokat, a „góbéság” ötlete, hogy az öreg székely bőrébe bújjanak, véletlenül pattant ki Vitos Imre fejéből.

Videó: Rédai Attila

„Egy bál alkalmával a menaságiak kellett volna szerepeljenek, de valamiért nem tudtak, meg volt már hirdetve, mondtam, valamit csináljunk.

Felöltöztünk öregeknek, kicsit elbeszélgettünk, és ez annyira tetszett a népnek, hogy mi is meglepődtünk. Ez volt a kezdet kezdete”

– magyarázza Vitos Imre. Fehér Zoltán hozzáteszi, hogy eleinte a maguk szórakoztatására góbéskodtak, de aztán olyan sok pozitív visszajelzést kaptak, hogy ezt folytatni kell, nem szabad abbahagyni, hogy folytatták. Hála Istennek – teszik hozzá, mert – ahogy Gergely Csilla fogalmazott – szeretik a humort, és szeretnek együtt lenni. Ugyanakkor ezáltal humorossá válnak a szomorú dolgok is.

Jól ismert helyzetek

A Góbék 2008-ban megnyerték az 5. Erdélyi Humorfesztivált, ezt követően egyre-másra születtek meg az előadásaik és jelentek meg DVD-ik. A falusi környezet inspirálta produkcióikkal többnyire télen turnéznak, Imre ugyanis külföldön dolgozik, ilyenkor tud hazajönni, Zoltán gazdálkodik, ilyenkor van több ideje: mellettük Csilla gyógyszerészasszisztens, Margit pedig a kereskedelemben dolgozik. Az előadások szövegeit az utóbbi években Vitos Imre írja, majd a próba során mindenikük hozzátesz még ezt-azt, sőt, az előadások alatt is bekerül még néhány poén.

Elsősorban az idősektől inspirálódnak, őket utánozzák Fotó: Péter Beáta

„Elsősorban az idősektől inspirálódtunk, a nagyszülőktől, őket utánoztuk. Kaptunk olyan visszajelzést, hogy kicsúfoljuk az öregeket, de nekünk eszünkben sincs. A későbbiekben aztán innen is, onnan is hallottunk ezt-azt, vagy olvastunk, és bővültünk tematikailag” – mutatott rá Imre.

Felvetésemre, hogy akkor nyilván könnyű dolguk van, mert csak kiállnak a kapuba, nézelődnek és a téma előbb-utóbb felbukkan, Imre rábólintott, hogy valóban könnyű nekik ezeket a témákat feldolgozni, mivel jól ismerik azt a világot, amelyet megelevenítenek a színpadon. „

Abban nőttünk fel, hogy édesapámmal, szekérrel, két tehénnel mentünk az erdőre, kaszálni, takarni, pityókaültetni, kapálni a mezőre”

– mondja.

Folytatódik a kalamajka 

Több száz előadással a hátuk mögött két évvel ezelőtt „leállt” a csapat. Több oka is volt ennek, időközben megnősültek, férjhez mentek, négyük közül hármuknak gyereke született. Imre és Zoltán így valóban komák lettek, nem csak a színpadon János és Józsi szerepében. „A második évben sajnos erőst beteg voltam. A többiek imádkoztak értem, hogy felépüljek. Ennek örömére, hogy ez megtörtént, megjött a vigasságunk, nagyon jó kedvvel megyünk minden előadásra, kell nekünk ez a dopping.

Minden évben próbálunk segíteni egy rászorulónak, ezúttal egy beteg kislánynak gyűjtöttünk.

Fontos, hogy segítsünk másoknak és jól érezzük magunkat. A Gyergyóvidéken élő komám mondta el valamelyik nap, hogy egy idős, haldokló néninek az volt minden vágya, hogy vigye el neki az egyik DVD-nket. Ennél jobb visszajelzés nem kell...Olyan nézőink is vannak, akik soha nem jártak más előadásra, nyolcvan éves néniket is meg tudunk szólítani, jót nevetnek, örvendünk egymásnak. Lelkileg sokat adunk és ők is nekünk, ez a legnagyobb dolog, amiért megéri ezt nekünk csinálni” – összegzett Vitos Imre. 

Jól érzik magukat a színpadon Fotó: Péter Beáta

És hogy mi a népszerűségük titka? Nos, még mindig nehéz lenne pontosan megmondani. Egy biztos: ők maguk és a közönség is szereti, amit színre állítanak.