Vége a merevségnek: szobahangulatot a konyhába is

Hajnal Csilla 2018. február 12., 15:08

Otthonunk kialakításának talán legnagyobb kihívása a konyhatervezés. Nem csak azért, mert nem olcsó mulatság berendezni, hanem mert nem is cseréljük le minden évben a bútorokat, konyhagépeket, csaptelepeket, világítótesteket. Utánanéztünk, milyen konyhatrendek határozzák meg idén a lakberendezést.

Tény, hogy egy nappalit vagy hálót könnyebb személyre szabni, de a konyhát sem lehetetlen Fotó: Pixabay.com

Ma már nem csak konyhának használjuk a konyhát, azaz nem csak funkcionálisnak és praktikusnak kell lennie ennek a térnek. A legtöbb trend abba az irányba mozdul, hogy kreatív, szoba-hangulatú helység legyen a konyha is, akárcsak a fürdőszoba. Ezért

sokkal több olyan elem kerül ide, amelyeket húsz évvel ezelőtt el sem tudtak volna képzelni itt.

Ha például szüleink konyhájában kép került a falra, az biztosan gyümölcsöket, terített asztalt ábrázolt. Ma már bármilyen kép, fotó, grafika, szöveges idézetek, személyes tárgyak kerülhetnek a konyha falára. A megvilágításra sem fektettek túl nagy hangsúlyt, elég volt egy nagy neoncső és hidegfény, amely beterítette az egész helyiséget. Ma már több kisebb lámpával, esetleg nagyobb és hangsúlyosabb ipari világítótestekkel tehetjük hangulatosabbá a teret, ráadásul variálható fényviszonyokat érhetünk így el.

A legtöbb trend abba az irányba mozdul, hogy kreatív, szoba-hangulatú helység legyen a konyha is Fotó: Pixabay.com

Idén is sok féle trend közül választhatunk, de a legfontosabb, hogy a konyhánk kialakítása, hangulata passzoljon a saját igényeinkhez és elképzeléseinkhez, illetve ne csak a külsőségekre adjunk, hanem funkcionális is legyen. A rusztikustól az ipari stíluson át a modernig és a klasszikusig minden menő, a lényeg, hogy lazítsunk kicsit a konyhai jelleget kölcsönző szabályokon, hiszen a lakberendezésben semmi sem kőbe vésett.

Ma már bármilyen kép, fotó, grafika, szöveges idézetek, személyes tárgyak kerülhetnek a konyha falára Fotó: Pixabay.com

1.Természetes anyagok, burkolatok

Az elmúlt években a fényes felületű bútorlap volt a sláger, legyen az világos vagy sötét, esetleg krómozott felületű. Mostanában viszont a természetes anyagok és a természetet idéző színek hódítanak. Tavaly például a kék színű konyha volt a menő – legalábbis az amerikai konyhákban – idén a zöld szín a nyerő.

Tavaly például a kék színű konyha volt a menő – legalábbis az amerikai konyhákban – idén a zöld szín a nyerő Fotó: Pixabay.com

A fehérrel sosem nyúlhatunk mellé, ráadásul semlegessége miatt jól variálható a dekoráció, a textíleket is bármikor lecserélhetjük, és világosabbá, szabadabbá teszi a teret, és évtizedekig is „bírjuk” a látványát. 

2. Munkalap zsírkőből

Kicsit mélyebbre is áshatunk, ha munkalapról van szó, ne ragadjunk le a fa hatású bútorlapoknál, az inox felületeknél vagy a gránitnál. Választhatnuk zsírkőből készült pultot, amely meleg színű fabútorral, fafrontokkal kombinálva otthonos, természetes hangulatot kölcsönöz. Ráadásul könnyebben tisztítható, időtálló és még az ujjlenyomatok sem látszanak rajta annyira, mint egy másik anyagon.

A fehérrel sosem nyúlhatunk mellé, ráadásul semlegessége miatt jól variálható a dekoráció Fotó: Pixabay.com

3. A konyhapadló sem feltétlenül hidegburkolat

Egyre

népszerűbb a parkett és a szőnyeg használata a konyhában.

A nyugatiak például előszeretettel kezdték el használni a konyhában is a nálunk általában szobákban használt halszálka-mintázatú parkettet, de az sem ritka, hogy egy kézzel szőtt szőnyeg, természetes hangulatot árasztó kilim kerül a konyhapadlóra. Ezzel azonban vigyázni kell, mert nem biztos, hogy olyan jól tisztítható, mint a padló, amire rákerült. 

Szőnyeg ma már oda is járhat, ahol főzünk Fotó: Pixabay.com

4. „Statement” tűzhelyek

A hangsúlyos, nyilatkozat-szerű tűzhelyek egyre divatosabbak, azok, amelyek a konyha fúkuszpontjává válnak. Ezek általában rusztikus, színes darabok, de nem ritka, hogy hatalmas indusztriális tűzhelyek uralják a látványt.

5. Króm helyett színek

A megszokott krómozott felületek helyett idén a színesebb fémek a nyerők. Legyen az rézszínű, bronz vagy fekete, lazítanak a megszokott konyhahangulaton. Lehetnek ezek antikolt hatásúak, magasfényűek – mindenki megtalálja a neki tetszőt.

A színes fém kiegészítőket használhatjuk fogantyúkon,

csaptelepen, lámpákon, akasztónak használt rúdakon, konyhagépeken.

6. Nyitott polcok, esetleg polcok nélküli falak

A szobaszerű hatást pontosan úgy érhetjük el, hogy nem aggatjuk tele a konyhafalat zárt szekrényekkel, amelyek zsugorítják a teret, hanem nyitott polcokat is teszünk az ajtós részek mellé, esetleg üresen hagyunk egy-egy falfelületet.

A szobaszerű hatást pontosan úgy érhetjük el, hogy nem aggatjuk tele a konyhafalat zárt szekrényekkel Fotó: Pixabay.com

Az üveges szekrényajtó is jobb megoldásnak bizonyul, mint a teljesen zárt faliszekrények, amelyek nemcsak sötétítik és zsugorítják a teret, de túlságosan konyha-hangulatot idéznek. Bár abban az esetben, ha nincs nagy kamránk vagy olyan sok tárolófelületünk, ahova elpakolhatjuk a használati tárgyainkat, akkor célszerűbb magas zárt szekrényekben gondolkodni, amelyeket plafonig tervezhetünk.

Legyen modernebb vagy klasszikusabb konyhánk, azért van néhány fontos szempont, amelyet nem árt figyelembe venni, ha konyhát tervezünk. Ilyen például a konyhatechnológiai sorrend, azaz a tűzhely, mosogató, munkapult, mosogatógép helyes sorrendje, mérete.

Fontos a pult magasságát is figyelembe venni, hiszen a magasabb emberek konyhájában pont nem megfelelő méret a 80 centiméter magas munkapult,

oda legalább 90 centiméterest kell betervezni. Ugyanakkor fontos, hogy találjanak a burkolatok szélei, a munkapult ne legyen bennebb a szekrény szélénél, másként nagyon nehezen tisztíthatjuk le a morzsákat a pultról, és minden folyadék éppen a bútorra folyna le. Ugyanakkor fontos, hogy a konyhabútor alja ne legyen nyitott, hiszen minden morzsa és por alatta kötne ki, és nem egy leányálom azt tisztítani.

Tény, hogy egy nappalit vagy hálót könnyebb személyre szabni, de a konyhát sem lehetetlen, csupán igényes tervezést és a megfelelő használati tárgyak kiválasztását igényli. Ezért sem mindegy, hogy milyen tárolóedények vagy munkagépek vannak szem előtt, amelyek a bútor stílusa mellett igencsak befolyásolják a konyha összképét.