Divattá vált a műköröm: a tizenéves és a hetvenéves is manikűröshöz jár

Péter Beáta 2018. március 07., 15:58

Az ápolt kéz, a szép manikűr egy nő megjelenésének fontos része. A természetes, vagy az otthon kifestett körmök is lehetnek ápoltak, mutatósak, de sok nő előszeretettel jár manikűröshöz. Ma már nem csak azok igénylik, akiknek gyengébb, töredező körmeik vannak, a műköröm viselése igazi divattá vált.

Ma már egyáltalán nem ritka a műköröm a női kezeken Fotó: Pixabay.com

Noha már az ókori Egyiptomban is felbukkannak hosszabbított körmök és közismert, hogy Kínában és Indiában is különböző alapanyagokkal festették a körmöket, a mai műköröm atyjának Dr. Sittét tartják.

A Párizsban élő fogorvos a saját lerágott körmeit próbálta meg szebbé tenni a fogászatban használt anyagokkal 1830-ban.

Forradalmi újítással jelentkezett a körömkozmetikában Charles Revlon és Joseph Revlon az 1930-as évek elején, amikor kifejlesztették a pigment tartalmú körömlakkot. Ugyancsak a fogpótlások anyagára alapozva fejlesztették ki az első akril anyagú műkörmöket, ezek 1934-ben kerültek forgalomba Chicagóban, majd 1974-ben Dr. Nordström új technológiájának köszönhetően megjelenik az UV-fényre kötő műköröm-alapanyag, a zselé. A műkörömépítési technikákat és alapanyagokat azóta is fejlesztik és tökéletesítik, hogy minél könnyebben kezelhető legyen a manikűrösnek, esztétikusabb és tartósabb a viselőjének.

Horváth Réka műkörömépítő munka közben Fotó: Péter Beáta

Csíkszeredában is az elmúlt évtizedekben egyre több nő kezdett manikűröshöz járni, korábban csak körömfestésre, ma már viszont a műköröm hódít legtöbbjük körében. „Egy időben nagy divat volt a francia manikűr – ezt most is szeretik a vendégek – majd, ahogy az idő telt egyre tartósabb körömlakkok, technikák érkeztek be ide is. A körömlakkozás után következett a zselé, először Tippel hosszabbították a körmöket. Ez egy műanyag kellék, amelyet ráragasztottak az előkészített körömre, formázták a vendég igénye szerint és arra kenték a zselét. A zselé után a gél-lakkozás hódított, ma már az előkészített körömre ráragasztunk egy sablont és így hosszabbítjuk a saját körmöt, akár porcelánnal” – magyarázta Horváth Réka, csíkszeredai műkörömépítő.

Bár egy időben nagyon nagy divatosak voltak a hosszú, extrém körmök, ezek most már csak bemutatókon vagy egy-egy szemléltető eszközön jelennek meg

Úgy véli, bár egy időben nagyon nagy divatosak voltak a hosszú, extrém körmök, ezek most már csak bemutatókon vagy egy-egy szemléltető eszközön jelennek meg. Nem nevezhető kényelmesnek az extrém hosszú köröm, így ma már nagyon ritkán találkozik a szakember is olyannal, aki hasonlót szeretne.

Rövidebb körmök

Mint mondta, leginkább olyan körmöket igényelnek manapság a hozzá betérők, amelyek követik az ujj természetes vonalát. A kocka formát is szeretik, de ennek a széleit lereszelik.

„Negyvenöt fokos szögben belereszelünk a kockába, a sarkait levesszük, hogy ne akadjon, mivel elég kényelmetlen tud lenni. A hegyes körmök ma már annyira nem divatosak, inkább rövidebb formákat kérnek.

Talán a 18-19 évesek kérnek hosszú körmöket, valamivel ki akarnak tűnni. Viselhető az is, de meg kell tanulni vele fogni, SMS-t is lehet írni, számítógépen is lehet dolgozni, de azért lassítja az embert a mindennapokban. A géllakk elterjedésével a természetesebb, kicsi körmök lettek a közkedveltek” – magyarázta a szakember.

A géllakk elterjedésével a természetesebb, kicsi körmök lettek a közkedveltek

Az idei év trendi színe a lila. Míg télen a sötétebb árnyalatokat kedvelik,

tavasszal már a világosabb színek tombolnak,

a világos lila, a barackvirágszín, a zöld és a kék világos árnyalatai. Megjelennek ugyanakkor az intenzívebb színek is, mint a piros, nyáron pedig a neon színek is hódítanak. A díszítésben közkedveltek a geometriai formák, a tél elmúltával nem kérik már a vendégek a hópelyheket, sem a csillámokat, és ahogy egyre jobban kitavaszodik, megjelennek a virágok a körmökön.

A francia manikűr most is népszerű. De nem árt egy kis bolondítás mellé

„Van, hogy az egyik köröm más színű, ezzel tűnik ki, odavonzza a figyelmet. Általában egy pasztellszín mellé a gyűrűs, vagy a gyűrűs és középső ujj körmére vagy valamilyen mintát, különböző csillámokat, effekteket rakunk. Nagyon szeretik a tükörporokat, ezek fémes hatást keltenek.”

A menyasszonyi körmök esetében még mindig sokan kérik a francia manikűrt, néhány éve viszont megjelent egy új trend, a Baby Boomer, itt a fehér fokozatosan átalakul a körömágyhoz hasonló színné. Sok esetben natúr színeket kérnek a menyasszonyok, kisebb virágmintákkal – tudtuk meg Horváth Rékától.

Néhány éve megjelent egy új trend, a Baby Boomer, itt a fehér fokozatosan átalakul a körömágyhoz hasonló színné

Egy épített műköröm elkészítési ideje körülbelül két óra, de ez függ a kliens igényeitől is. Mert ha hosszú körmöt kérnek, vagy egy hajlított, extrém formát, az több időt vesz igénybe.

„Ritka, de van, hogy kérik, hogy az egyik körmön legyen valami, például egy jól kidolgozott virágminta. Régebb divat volt, de most már nem, hogy mindenik körmöt berajzoltuk virágokkal”

– ecseteli a szakember.

A zselés és a porcelán műköröm körülbelül négy hétig tartós, függ ez attól is, hogy kinek milyen gyorsan nő a körme. A géllakk esetében két-három hét után ajánlott felkeresni ismét a manikűröst. „Nálunk a porcelánköröm nem annyira elterjedt, félnek az emberek tőle, mert azt hiszik, hogy hamar törik. Nem ugyanúgy néz ki, mint egy zselés épített vagy töltött műköröm, viszont nem annyira törékeny, sokkal masszívabb anyag, mint a zselé. A zselé rugalmasabb. Abban az esetben törik, ha megütjük, vagy ha törik, akkor fájdalmasabban törik, mint a zselés.”

Az a fránya körömgomba

Feltevődik a kérdés, hogy egy műköröm, amelyet négy hétig visel valaki, hogyan tartható tisztán, mit kell tenni annak érdekében, hogy a köröm adott esetben ne gombásodjon be?

„Mindig azt szoktam ajánlani a vendégeimnek, hogy vegyenek egy körömkefét és minden kézmosásnál, ha van lehetőségük rá, szépen körömkefével végig kell súrolni.

Mi ugyan eldolgozzuk az anyagot, ki van csiszolva, nincsen lépcső, oda nem tud begyűlni, viszont tanácsosabb, ha maguknak körömkefével mossák. Én is találkoztam olyannal, hogy be volt gombásodva a körme, azokra a körmökre nem szabad semmilyen anyagot rárakni, még körömlakk sem ajánlott. Ezzel a problémával mindenképp orvoshoz kell fordulni. Nem szabad elfedni műkörömmel, ki kell kezelni” – hívja fel a figyelmet Réka.

Kényelmetlen, de már nem is divat az extrém hosszú köröm Fotó: Pixabay.com

Olyan esetben tud kialakulni a műkörömtől gomba, ha a körömépítő nem fertőtlenít megfelelően, vagy olyan körömre rak műkörmöt, amelyek már fertőzöttek, illetve a már említett nem megfelelő kézmosás miatt. „Ha fellevegősödik a köröm és úgy marad, vagy ha sokat van vízbe, akkor könnyen kialakulhat a gomba, mivel az a sötét, nedves és meleg helyeket szereti. A lábkörmökön inkább télen tud kialakulni, ezért télen nem rakok se gél lakkot, se körömlakkot pedikűrre. Azt tanácsolom azoknak a személyeknek, akik ezután szeretnének manikűröst választani, hogy olyan szakemberhez forduljanak, akinek van végzettsége. Fontos, hogy tudja, hogy mit miért csinál, mi mi után következik és megfelelően fertőtlenítsen.”

És hogy melyik korosztály visel manapság műkörmöt? Szinte mindenik.

„Tizenhárom év alattiaknak nem rakok műkörmöt, de volt már példa arra, hogy bepróbálkoztak. A mai 13 évesek már kezdenek sminkelni, nem minden esetben látszik, hogy ki hány éves. Nagyon hamar felnőtté szeretnének válni a lányok, és úgy gondolják, hogy a műköröm ezt elősegíti. Ugyanakkor egészségügyi szempontból sem jó, ha a fiatal körmökre ráépítünk. Még ráérnek. 15 éves koruktól aztán kezdenek járni rendszeresen”

– mondja a körömépítő szakember, aki szokott érdeklődni, hogy az osztályban hány lánynak van műkörme, van, hogy kiderül, hogy csak egy-kettőnek nincs. A szülők azért próbálják visszafogni őket, hogy a nyári vakációban inkább engedik, de suli közben nem.

Az idősebbek is előszeretettel járnak manikűröshöz Fotó: Pixabay.com

A manikűrös rámutat, 20 éves kortól felfelé ma már nagyon sok nő visel műkörmöt, de legalább egy gél lakkot fel szoktak tetetni ünnepekre, születésnapokra. A negyven év fölöttiek is jönnek, s bizony volt már hetvenéves vendége is. Az idősebb korosztály inkább a pedikűrre van ráhangolódva. A manikűröshöz, pedikűröshöz járás beépült a mindennapokba.