Sílécnosztalgia: emlékekből születik újjá a szászrégeni sportszer
Ki emlékszik még a szászrégeni sílécekre? Pedig volt egy időszak, amikor nehezen lehetett hozzájutni máshoz. A nosztalgia rózsaszín ködbe fedi a múltat, olyannyira, két kolozsvári vállalkozó vissza is hozná a köztudatba és a használatba a régeni léceket.
A szászrégeni fafeldolgozó üzem annak idején nem csak a sportszergyártásáról volt híres, még sportrepülőgépeket is gyártottak ott. Magyary Levente tervező a gyárban dolgozott, és ahogy érdeklődésünkre elmondta, kedvenc síléce volt a régeni, aminek a gyártását még a rendszerváltás előtt leállították, annak ellenére, hogy volt rá igény. Az üzemben legelőször a repülőgyártást szüntették meg. „Huszonnégy óra alatt álltunk le, fentről jött a parancs, és abba kellett hagyni a munkát. Pedig az általunk gyártott repülőgép még Európa-bajnokságot is nyert, még a híres orosz gépeket is legyőzte” – mesélte a szászrégeni nyugalmazott tervező.
Vitorlázót, motoros gépeket, illetve Románia első kísérleti helikopterét is ott gyártották. A sportfelszerelésekre is nagyon büszkék voltak a gyár alkalmazottai, ahogy azok is, akik szabadidejükben szívesen sportoltak. „Nekem is régeni sítalpam volt, azokkal síztem, jók voltak. Még ma is megvan egy pár, de már nem sízek” – magyarázta Magyary Levente.
Molnár Tamás nyugalmazott faipari mérnök, szenvedélyes 1963-ban tanult meg sízni egy régi deszkaléccel, amin se márkajelzés, se rendes síkötés nem volt. Akkoriban kezdtek a sítalp szélére fémlemezkéket csavarozni, ez volt a „kantni”, mely arra volt hivatott, hogy tartósabbá tegye a sílécet, és segítse az ívelést, kanyarodást.
– idézte fel emlékeit, hozzátéve, hogy keletnémet gyártmányú, úgynevezett kandahar típusú kötéseket lehetett venni hozzá a sportüzletben, és egymásnak mutatták meg a barátok, hogy hogyan és hova kell azt szerelni a lécen. Akkoriban még házilag készítettek hozzá vakszot, aminek parafin és szurok volt az alapja, a megolvadt keverékhez őrölt grafitot kevertek, és hengeres formákba öntötték. „A vaksszal összefirkáltuk a léc talpát, és nagyobbacska parafadugóval elsimítottuk. Főleg a tavaszi, nedves hóhoz kellett efféle gyorsítót használni” – mesélte a nyugalmazott mérnök, aki azt is elmondta, a régeni lécek különféle árkategóriát képviseltek, a legegyszerűbb és legolcsóbb a Combi volt, később jött a Rubin, Topaz és a legdrágább Diamant.
A kezdeti dupla falú bőrbakancsok után olasz műanyag – San Marco márkanevű – bakancsokat importáltak, a bakancs kivehető, belső részét a régeni sportszergyárban varrták hozzá. Biztonsági síkötést a vásárhelyi Prodcomplex gyártott Scut márkanévvel. Ezt a lengyel Beta kötésről másolták, annak az őse az amerikai Look volt.
– mesélte Molnár Tamás.
A legtöbben azonban úgy tűnik, nem a kellemetlenségekre emlékeznek. A brand népszerűségére és saját emlékeikre alapozva két fiatal kolozsvári vállalkozó, Sebastian Big és Ionuț Pațiu 2016-ban kezdeményezte az egykori szászrégeni sítalpak újragyártását és népszerűsítését. A vállalkozók nemrég a Gândul című napilapnak nyilatkozva beszéltek elképzelésükről, elmondva, hogy kézműves, de a modern elvárásoknak megfelelő léceket gyártanak: az első negyven pár már el is készült.