Locsolás: kötelező vagy nemes feladat?
Tipikusan magyar húsvéti hagyomány a locsolás, egy sajátos szokásunk, amelyet sok férfi kényszerű kötelességként él meg, a nők az orrfacsaró pacsuliszagra szoktak panaszkodni, de szép számmal vannak, akik éltetik ezt a szokást. Mi ezúttal ismert apukákat kérdeztünk arról, hogy járnak-e öntözni.
Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes vezetőjeként, de a hétköznapokban is fontosnak tartja a hagyományok ápolását. Nem csak most, húsvétkor, hanem máskor is.
Mindemellett büszke arra, hogy kibédi lakosként olyan hagyományok ismerője és éltetője lehet, amely már nem sok helyen van jelen. Ilyen például a fenyőállítás vagy a kapulopás is.
„Kibéden nem ágakat tesznek, hanem egész fenyőfát feldíszítve a lányok kapujának tetejére, de ilyen fenyőállításra csak egyszer az életben van lehetősége egy legénynek: abban az évben, amikor konfirmált. A gőgös lányok egész családja rosszul jár azonban, mert el szokták lopni a kaput azoktól a lányos házaktól, s ha nincs kapu húsvét hétfőjén, bizony mindenki betérhet locsolni, csak győzzék kínálgatni a falu népét” – meséli szülőfalujának különös szokásait Barabási Attila, aki maga is ezekben az élő hagyományokban nőtt fel, s amikor megszületett a fia, ezeket próbálta továbbadni neki is.
„Egy darabig természetesen együtt mentünk locsolni, családhoz, rokonokhoz, óvodás, majd iskolatársakhoz, de aztán kinőtt ezekből, s már inkább bandákba verődve mennek öntözni, mindenképpen apuka nélkül” – mondja Barabási Attila, aki ennek ellenére igyekszik megtartani a húsvéti locsolás szokását, a környezetében lévő nőket évről évre megöntözi, bár bevallja, volt év, amikor ez elmaradt. „Megtörtént, hogy külföldi turnén voltunk az együttessel, s azért maradt el a locsolás, de olyan is volt, hogy nagyon korán volt a húsvét, s az általa kapott szünidőt sízésre használtam” – ismeri el.
„Akinek fia van, annak kötelező a húsvét hétfői locsolás” – mondja kissé fanyalogva a rádiós műsorvezető, Kakasi Mihály, amikor arról kérdezem, divat-e náluk, hogy elindulnak elhervadó lányokat keresni. A válasz pedig igen, hétfőn reggel általában a nyuszi ajándékának keresésével kezdődik a nap, majd a nyakukba veszik a világot, s leróják a kötelező köröket: így a keresztmamák és a nagymamák biztosan nem hervadtak el eddig sem, s idén sem vár rájuk sanyarú sors. Kakasi amúgy fiatal korában talán jobban élvezte ezt a locsolós hagyományt, főleg, amikor csapatostul mentek öntözni, igaz, akkor is ugratták a többiek, mert ő nem csatlakozott a lerészegedők klubjához.
„Van még egy emlékem, amikor a lányok kinéztek a kukucskálón húsvét hétfőn, majd nem engedték be a locsolókat. Ha valaki, akkor ti, lányok vagytok a hibásak azért, ha mi nem szeretjük a húsvét hétfőt” – fogta poénosra a dolgot a műsorvezető, aki elismeri, fiatal korában tényleg járt locsolni, amikor például még udvarolt a feleségének, aztán miután elvette, már „nem volt szabad”. A locsolási szokás a fia érkezése után jött ismét divatba a Kakasi családban.
Bokor Barna színművész úgy érzi, ő is végigment az erősebbik nem tipikus húsvét hétfői életszakaszain: gyerekként édesapjával ment öntözni, majd barátaival járták a lányos házakat, volt időszak, amikor nem tartotta annyira fontosnak a húsvét hétfői hagyományápolást, amikor azonban megszületett a fia, már egyértelmű volt, hogy őt neki kell majd bevezetni ebbe a hagyományba, s ki is veszi ebből a nemes apai feladatból a részét rendesen. Bár régen ő tanította a locsoló verset is a fiának, a napokban szívrepesve nézte, amint a lánya és a fia egy felelgetős húsvéti verset tanult meg közösen.
„Ha nagyon nyűg a locsolás, nem kell csinálni. Én, ha kimaradok belőle, a hagyomány akkor is tovább él, maximum később visszakapcsolódom. Persze most az emberi elszigetelődés időszakában egyre nehezebb jól kezelni ezeket a hagyományokat. Régen nem kellett bejelentkezni sehol. Most meg sokan elutaznak csak azért, hogy megússzák szárazon” – mondja mosolyogva a színész, akivel már az is megtörtént, hogy a színpadon érte a húsvét hétfő, s locsolás helyett Thália szolgálatával volt elfoglalva.