Megvetés, lesajnálás: nem csak az anyagiakkal kell megküzdjenek az egyszülős családok

Klárának – neki sem ez az igazi neve – ugyanakkor nem okoz különösebb gondot egyedülálló anyukának lenni. „Ezelőtt is egyedül voltam a kicsivel, hiszen apuka későig dolgozott. A legnagyobb gondot az okozza, hogy habár több mint három év telt el a válásunk óta, a szüleim nem fogadják el, szégyellni valónak tartják. Pedig nem volt harmadik egyikünk részéről sem, egyszerűen nem tudtuk összeegyeztetni a céljainkat, az értékrendünk is egyre távolodott egymástól,

a férjem az alkoholt és a haverokat választotta a családdal eltöltött idő helyett”

– mutat rá vallomásában Klára. Az anya nem akarta, hogy a kicsi állandó veszekedések közepette nőjön fel, úgy, ahogy vele és húgával történt, ezért döntött az elválás mellett. „Ami felkeltette a figyelmemet, hogy habár külföldön egyre inkább figyelnek az egyszülős családokra, különböző kedvezmények, táborok, szociális juttatások, ingyenes jogi- és pszichológiai tanácsadások vannak, Romániában nincs semmi, mintha itt nem is léteznénk” – állapítja meg Klára.

Harmadik történetünk szereplője a Zsuzsanna álnevet választotta magának. Ő közel három éve neveli egyedül 13 és 7 éves gyerekeit, úgy véli, kialakult már ennek a napi rutinja, amit tartani semmivel sem nehezebb, mint amikor egy beszámíthatatlan partner is a történet részese volt, sőt. „Akkor is épp úgy kénytelen voltam külső, szülői támogatást kérni, mint most. Szerencsére van kihez fordulnom, és szerencsére vagyunk olyan kapcsolatban a szüleimmel, hogy ők sem akarnak kontrollt gyakorolni fölöttem a támogatásért cserébe. Én is igyekszem csak annyi segítséget kérni, amennyi tényleg szükséges” – mondja az egyedülálló anya.

Zsuzsanna mozgástere, ahogy nőnek és egyre önellátóbbak a gyerekek, egyre nő, heti két-három alkalommal már el tud menni sportolni, havonta egyszer meg tud nézni egy színházi előadást, mialatt a gyerekek elvannak magukban. Vannak nagyon nehéz időszakok, például amikor mindhárman egyszerre betegek.

A barátok, munkatársak révén azért részesülök felnőtt emberi kapcsolatokban, noha azok más jellegűek, de mindenképp segítenek átvészelni egy-egy nagyon magányos pillanatot a legújabb  – és végleges – igazi felbukkanásáig” – vallja Zsuzsanna, aki azért reméli, hogy nem az idősek otthonában fog majd csak ez a társ az életében felbukkanni.

Miklós Zsuzsánna – és neki ez az igazi neve – nem hajlandó elfogadni a téma tabujellegét, ezért is vállalja fel teljesen identitását és történetét a nyilvánosság előtt. Ezt a történetet felkérésünkre hosszasan fogalmazta meg: teljes terjedelmében itt olvasható.

„Egyszülős család vagyunk a kezdetektől, anya és kisfia. Úgy alakult, hogy egy párkapcsolat befejező részénél egy kis lény kiválasztott minket szülőnek. Talán mindketten éreztük ezt a pillanatot, de elhessegettük magunktól, mert már meghoztuk a döntést, hogy külön folytatjuk utunkat. Ezután társ nélkül indultam neki egy ismeretlen útnak, félve, reménykedve, bizakodva” – írja az előzményekről Zsuzsánna.

Éppen a csíksomlyói pünkösdi búcsú ideje volt, a nő messzi távolból látogatott haza, zarándokútján erőt tudott meríteni hitéből. Terhessége alatt ijedt volt, félt, de egyben boldog is volt. „A terhesség csodás volt, bár nagyon sok és embert próbáló stresszen mentem keresztül, megharcolni az apával, aki nem akart gyereket, a családdal és mindenféle megvető ismerőssel is idegennel. Voltak, akik mellém álltak, de többen, akik megvetőek voltak. Kaptam olyan emberektől sok segítséget, akiket nem ismertem korábban – vagy csak kevés ideje –, és ismerősöktől is, de a legközelebbiek közül is volt olyan, aki elfordult tőlem azért a döntésért, amit meghoztam: szépen felnevelem a gyerekem egyedül, s majd ha úgy alakul, akkor rám/ránktalál az a férfi is, aki igazi társ és gyerekem barátja/apja is tud lenni” – vallja Zsuzsánna. Története akár egy kedves sztori is lehetne, ha nem volnának árnyoldalai.

„Vannak nehéz pillanatok, szinte minden nap, amikor olyan démonokkal küzdök, mint a félelem attól, hogy ha én nem leszek vagy beteg leszek, mi lesz a kicsikémmel. A sok logisztikázás sem könnyű, a könyörgés a gyerekfelügyelet miatt, ott lenyelni az ilyen-olyan megjegyzéseket, a munkahelyen helytállás, a megfelelő anyagiak megteremtése, a rendes, tiszta háztartás vezetése, az egészséges életmód tartása, és a sok-sok egyedül döntés mindenről, na ez nagyon fárasztó tud lenni. Vajon az asztmával/kruppal küzdő kisgyerekemhez mikor hívjam a mentőt, hol az a határ, ameddig meg tudom oldani vagy amihez már segítség kell? Vagy amikor más, buta felnőttek, illetve a sok nyomás/megfelelési kényszer miatt a gyerekemmel kiabálok, mert a héten már a harmadik nadrágját szakítja ki, és üvöltök vele, hogy miért nem vigyáz jobban? Pedig tudom én, hogy gyerek, s ha nem mocskos, akkor nem is játszik igazán, de sokszor elfogy a türelem. Sokszor nem vagyok jó anya, elfáradok, elkeseredek, de annál jobb nincs, amikor megnyugodva a gyermekemmel megbeszéljük, ki mit hibázott, és odafigyelünk, hogy ez sokszor ne forduljon elő, megbánva a csúnya viselkedést bocsánatot kérünk egymástól, sokat ölelkezünk és beszélgetünk.”

Zsuzsánna szerint az egyedül élő szülőségben az a legszebb, hogy jobban tud figyelni gyerekére, a legnehezebb viszont a sok egyedül hozott döntés felelőssége, ami miatt nem tud olyan laza lenni vagy sok időt eltölteni a gyerekével. Nehéz feldolgozni „a világ megvetését” is, mintha számba se venné a nőt, akinek nincs meg valami olyanja, ami a többségnek viszont megvan, jelen esetben férje. „Biztos valami baj van veled, rossz, szerencsétlen, összeférhetetlen, túl válogatós, szókimondó, vagy így jártál, viseljed a sorsod, megérdemled…

– írja többek közt Zsuzsánna.

Fontos látni, hogy a mi vidékünkön kicsit nehezebben közelítünk meg bizonyos témákat, az egyedülálló szülők helyzetét is tabuként kezeljük, véli Antal Ildikó pszichológus, aki a Csíkszeredai Egyszülős Anyák Klubja és a Csíki Anyák Egyesülete szervezésében tartott előadást a témában az Édesanyák hete elnevezésű rendezvénysorozat keretében. Tőlünk nyugatabbra viszont ez már nem számít tabunak, mintegy húsz éve hivatalos szinten foglalkoznak az üggyel, az egyedülálló szülők megsegítésére már szociális háló is létezik. És bár az ilyen szülők az intézmények – hivatalok, tanintézetek – szintjén kedvezményekben részesülnek, a szociális háló fenntartásának nem is ez, hanem az érzelmi, társadalmi támasz az elsődleges célja.

Már a megnevezés is jelzi a társadalom hozzáállását az ügyhöz, hiszen az egyszülős családokat nálunk sokszor még mindig „csonka” családnak nevezik. A legtöbb gyerek természetesen egy-egy válást követően kerül ilyen családba, kisebb hányadban halálesetet követően lesz egyszülős a család – ilyenkor fordul elő gyakrabban, hogy az egyetlen szülő az apa. Olyan is előfordul, hogy az anyák egyedül vállalnak gyereket, de érdemes ide sorolni az ún. informális egyszülős családokat is, ahol jogi értelemben létezik ugyan a két szülő, de a gyakorlatban nem: leggyakrabban olyan helyeken fordul elő ez, ahol az egyik szülő külföldön vállalt munkát. Egyszülős család lehet az is, ahol az egyik szülő valamilyen krónikus betegségben szenved, és nem tud aktívan részt venni a mindennapi életvezetésben, az anyagi, fizikai, érzelmi terhek megosztásában, foglalta össze a pszichológus.

Az egyszülős családok egyik legnagyobbnak tartott gondja anyagi természetű: az egyetlen munkaképes felnőtt sokkal nehezebben tudja előteremteni a szükséges anyagiakat, gyakrabban szorul a nagyszülők segítségére. A másik eléjük tornyosuló gond a napi logisztika: nincs, akivel megosztani a mindennapi feladatokat. De Antal Ildikó szerint érdemes volna jobban odafigyelni az érzelmi szintre is.

Gondoljunk arra, hogy annak az egy szülőnek, aki elő kell teremtse a mindennapi betevőt és meg kell oldja a napi feladatokat, de meg kell szervezze a születésnapokat is, mennyi érzelmi kapacitása marad arra, hogy a gyereket megvigasztalja, megértse? Egyáltalán jut-e idő arra, hogy leüljön vele beszélgetni? Képes-e egyedül az a szülő ezt az érzelmi feladatot ellátni, ezáltal biztosítani az érzelmi biztonságot a gyermeke számára?” – mutatott rá a pszichológus.

Egy másik probléma Antal Ildikó szerint a nemi identitás, a nemi szerepek átadásának kérdése: egy anya ugyan el tud végezni sok „férfimunkát”, de férfi nem tud lenni a gyermeke számára – és fordítva, az apa sem tud nő lenni, a női szerepmintát nem fogja tudni felmutatni. Ugyancsak probléma, hogy a gyerek nem lát a családban párkapcsolati viselkedésmintákat, ez a későbbiekben gondot okozhat számára. „Azt szoktuk mondani, hogy jobb egy rossz férfi-női kapcsolati minta, mint a semmi, de az biztos, hogy lélektani szempontból, ha van valamilyen alapkészsége a kapcsolatépítésre az embernek, arra könnyebb ráépíteni” – fogalmazott a szakember.

Az egyedülálló szülő könnyen ki tud üresedni lelki szempontból, bele tud fáradni ebbe a feladatba.

Ilyenkor csökkenhet az önértékelés, kevesebb a remény, súlyos lelki betegségek alakulhatnak ki, mint például a depresszió, a pánikbetegségek.

Akár testi betegségek is kialakulhatnak, de a legrosszabb az izoláció, az elszigetelődés. „Mindenki egyedül kínlódik. Képes vagyok egyedül, mondogatják sokan, de aztán menet közben beletörik a bicska. De akkor sem osztom meg gondjaimat másokkal, nem keresek egy olyan helyet, ahol kapnék ez kis támaszt: nem anyagi, hanem elsősorban érzelmi segítségre gondolok. Ez tapasztalható nálunkfelé: mindenki megpróbál egyedül helytállni, csak akkor kér segítséget, ha már valamilyen betegség kialakult” – osztotta meg tapasztalatait a pszichológus.