Kisvonat, kalandtúra, pisztráng: egyre népszerűbb Vármező
Turistacélpontként is híressé vált Vármező, ami eddig a leginkább a pisztrángjáról volt ismert. A Felső-Nyárád mentén elhelyezkedő falut már nem csak a nyaralótulajdonosok látogatják, hanem a természetjárók, vagy a közeli Szovátán és Parajdon pihenők is.
Vármező ma már fogalom a marosvásárhelyiek körében, a 45 kilométerre fekvő falu elsősorban nekik köszönhetően vált üdülőteleppé, a nyaralótulajdonosok többsége ugyanis a megyeszékhelyen él. A helyszínen most arra kerestük a választ, miért érdemes ellátogatni a Felső-Nyárád menti településre. Legkönnyebben személygépkocsival lehet eljutni a faluba, de naponta két alkalommal autóbusz is betér oda, a Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy közötti járat érinti a környéket, és mielőtt Nyárádremetéről továbbhaladna Szakadátra vagy Szovátára, letér balra Vármezőre is, persze csak akkor, ha van utas, és az időben jelzi ez iránti igényét.
A kisvasút, a „mokanica” naponta három alkalommal teszi meg a Szováta–Vármező közötti szakaszt. Most még, az idény előtt, kevesen utaznak vele, ám a nyári szünidőben, júliusban és augusztusban megtelik a vonat, sokan inkább állnak, csakhogy átéljék a járat nyújtotta egyedi élményt. Vannak, akik a rövid megálló után visszautaznak Szovátára, míg mások leszállnak, és begyalogolnak Vármezőre. Akinek nincs kedve a sétához, az egy szovjet katonai teherautóból átalakított járművel 5 lejért felkeresheti a halászcsárdát is.
Ezen a keskeny vágányú vasúton utazott egykor, még a rendszerváltás előtt, illetve néhány évig utána is a Nyárád mente lakossága, főleg, akik a piacot járták a terményeikkel.
A Marosvásárhely és Szováta között közlekedő kisvonat hat óra alatt tette meg a távot, de ez nem vette el senkinek a kedvét, hiszen az emberek egyik faluból a másikba mentek, vagy Nyárádszeredába, a vidék központjába, esetleg Marosvásárhelyre, a megyeközpontba. Igaz, akkoriban nem járt annyi busz, és annyi személyautó sem létezett, mint napjainkban. A Szováta–Vármező közötti vasúti szakaszon igazi turisztikai látványosság a szénnel „etetett” mozdony hajtotta kisvonat, amely kicsik és nagyok örömére sípolva gurul végig a vidéken. Rajta kalauz ad jegyet és figyelmeztet a megálló közeledtére vagy az indulásra. Vármezőn a mozdonyt lecsatolják a szerelvény elejéről, majd a hátuljára kapcsolják fel újra. Az utasok rendelkezésére egy nyitott és egy csukott vagon áll, bennük fapadosak az ülések.
Annak ellenére, hogy strandolásra alkalmas tava vagy medencéje nincs, sokan ellátogatnak Vármezőre. Elsősorban az éttermek a legvonzóbbak, a vármezői pisztráng messze földön híres. Mi a Vándorba ülünk be, amely panzióként és étteremként is működik, nyár végén itt szervezik az áfonya-, és a gombafesztivált is. Június 1-én érkezünk, vonz az árnyas lugas, ahol számos asztal, pad várja az éhes és szomjas vendégeket. Pincér érkezik az étlappal, amin a sült pisztráng vagy a rántott sajt mellett különféle palacsintákat és réteseket is kínálnak, de kiderül: palacsintájuk épp nincs, csak mákos rétessel szolgálhatnak. Végül rántott sajtot és pisztrángot kérünk, no meg jó hideg, palackos sört, mert csapolt nincs. Emberünk egyedül van, sok a vendég, a kiszolgálás lassú, a számlát bent rendezzük, ahol már több, tányérra helyezett étel várja, hogy az asztalokra kerüljön. Mit lehet itt még csinálni? – hangzik el a kérdés, miután elköszönünk.
Kis, árnyas parkban a nyárádremetei turisztikai információs iroda tájékoztató tábláján a vidék térképe tekinthető meg, az iroda postacímével, telefonszámával és honlapjával. Nem áll szándékunkban a községközpontba látogatni, különben is hétvége, pontosabban hivatalos ünnepnap van, nem valószínű, hogy találnánk ott valakit. Szerencsénkre egy közeli plakáton felfedezzük a „Safari tours” hirdetését.
A járművek a közeli parkolóból indulnak, meg is találjuk hamar a három sötétzöld, katonai járművet és az expedíció vezetőjét, Birtók Attilát is, aki készségesen válaszol kérdéseinkre. Júliusban és augusztusban napi rendszerességgel indítanak kalandtúrát. A gépkocsik, 14, 28 és 12 személyesek, biztonságosak, kényelmesek, és képesek olyan helyekre is eljutni, ahová személygépkocsival nem lehetséges. A két, két és félórás úton a közeli látványosságokat tekintik meg, mintegy 17 kilométert járnak be. Az Égerfástónál kis pihenőt is tartanak, ahol szalonna, túró, hagyma és kenyér, illetve kis kupica pálinka is jár a résztvevőknek.
A főszezonon kívül hétvégenként szervezik meg a túrát, de előzetes bejelentkezéssel hétköznaponként is. Az idegenvezető bemutatja a környéket, mesél a várról, az erdőkről, a vízesésről, az állatvilágról, helyi legendákról, mitológiáról. Létezik egy úgynevezett hosszú túra is, amely 7-8 órás, 50 kilométer hosszú, amelyből 4-et gyalog tesznek meg. Ezt inkább a szezonon kívül szokták szervezni, és erre jobban fel kell készülni, melegebb ruhát, keményebb lábbelit igényel. Főleg külföldiek szoktak ezen részt venni, míg a kétóráson zömében hazaiak – a környékről, de a román vidékekről is sokan érkeznek. Ottjártunkkor lengyel és csehországi látogatók jelentkeztek éppen, de Birtók Attila elmondta, hollandiai, német- és franciaországi, sőt még japán turistái is voltak, akik nagyon elégedetten távoztak.
Aki a nyugodt és csendes kikapcsolódást szereti, annak halastó áll a rendelkezésére, ahol kedvére horgászhat. A közeli erdőkben kisebb-nagyobb sétákat lehet tenni a festett túraútvonalak mentén, Szovátán, 9 kilométerre pedig fürdeni érdemes, vagy megcsodálni a sósziklákat, sóképződményeket. Parajdon, 15 kilométernyi távolságban sós- és édesvizű medencéket kínálnak a strandolóknak, le lehet menni a sóbányába, vagy végigjárni a só útját. Vármezőn panziók, apartmanok, kulcsos házak, lakókocsik számára kialakított kemping, sátorhelyek várják a nyaralókat.
– ecseteli útikalauzunk, Nagy Sándor, aki családjával és barátaival több mint harminc éve, heti rendszerességgel járja a települést .
„A tiszta és friss levegő, a csend, a szép táj, a Nyárád a vonzereje a falunak, de az is, hogy az emberek itt nem látnak bele egymás tányérjába” – magyarázza.