Nyáreleji aggódások
Üldögélek a padon, lógatom a lábam. Az oviban vagyok, anya és apa ide szokott hozni napközben, miközben ők dolgoznak. Igaz, néha otthon is dolgoznak. Olyankor nem figyelnek rám, a billentyűzetet ütögetik, s közben egy képernyőbe bámulnak, de én még nem értem igazán ezt. Ilyenkor mászok fel apa ölébe, s követelem, hogy én is dolgozhassak. Kapok ilyenkor én is egy billentyűzetet, azt ütögetem. De már nem sokáig vernek át ezzel, mert azt már észrevettem, hogy ha azt a másik kicsi fekete izét mozgatom, akkor a képernyőn is mozog valami, miközben ha a billentyűzetemet nyomogatom, akkor nem történik semmi.
Féléves vagyok, vagyis hát kettő és fél.
Ki szokott javítani apa, mert korábban azt mondtam, hogy kétéves vagyok, de most már nagylány lettem. Igazából nem tudom, hogy szeretek-e oviba járni, de azt mindenképpen, hogy vannak itt még rajtam kívül gyerekek. Otthon rajtam kívül nincs más gyerek, bár néha anya és apa szokott beszélni arról, hogy talán jó volna nekem egy testvérke, de aztán tovább nem beszélnek erről, mert azt mondják, hogy ehhez ők már öregek. Ha tudnék erről beszélni, azt mondanám, hogy jó későre érkeztem meg a családba, anya és apa nagyon későre vállalt engemet. De igazából ez nekem most mindegy, mert van anya meg van apa, én nem látom, hogy öregek lennének, még anya sem ráncos, mint a szomszédban Borika néni, s apának sem fehér a haja, mint a szomszéd bácsinak, csak egy kicsit.
Szóval ülök itt a padon az oviban, kicsit félre vagyok ülve, nem vagyok benne a legnagyobb balhékban, óvatosabb vagyok annál. A doktornéni azt mondta még valamikor régen, mikor még tényleg csak féléves voltam, hogy mimóza típus vagyok, anya és apa érdeklődéssel figyelték ezt, még ha nem is bólogattak. Lógatom a lábam, nyújtogatom a kezem, nézek fel az égre, a madarakra, nagyon kíváncsi vagyok. Jönnek rögtön a többiek, Alexie is, meg Dávid is, meg mások a Micimackó tipegőből, ők is azt nézik, amit én. Nem veszem észre apát, aki biciklivel érkezett, s hozta magával Samut, az én macsekomat, akit anya otthon hagyott, de aki nélkül nem tudok elaludni az oviban sem. Én már csak azt látom, hogy amikor fekszünk le, az óvónéni hozza nekem Samut, mint mindig máskor.
Anya és apa mostanában kicsit aggódik. Mármint jobban, mint máskor.
Ugyanis nyár van, s nemsokára szünet lesz az oviban, s nem tudják, velem mi lesz, hova fogok napközben menni, miközben ők dolgoznak. Mert vannak nagymamák, de Bözsi nagymama messze van, nem lakik itt, Zsóka nagymama pedig beteg mostanában, nem tud rám vigyázni. Még néhány nap, s bezárják az ovit, s át kell menni egy másikba. Anya azt mondja, jártam már ott egyszer, amikor beiratkoztam, de akkor még nagyon kicsi baba voltam, s nem tudtam, mit jelent, hogy beiratkozni. Igaz, most sem tudom igazán.
Aztán lesz olyan is, amikor a másik ovi sem lesz, akkor lesz igazán a haddelhadd. Akkor azt tervezi apa és anya, hogy beülünk az autóba, s elmegyünk egyet kirándulni. Elmegyünk messze messze Magyarországra, ahol szintén voltam már, mikor féléves voltam, s mindenki úgy csodálkozott rajtam. Messziről megbámultak, meg fordultak utánam, mintha én volnék a szépségkirálynő – már persze, ha tudnám, hogy az ki. Ott volt bátyu is meg mások, de minderre én már nem emlékszem. Csak a tengerre emlékszem, mert az egy évvel később volt, s néha nézünk onnan fényképeket meg videókat, így tudom, milyen a tenger.
Nagyon szeretem a tengert, meg általában mindent, ami víz. Apa vett nemrég egy kicsi medencét az udvarra, napokig töltötte bele a vizet, aztán végül tíz percet tudtam ülni benne, mielőtt megjött volna az esős idő, de még akkor sem akartam kiszállni, pedig nagyon hideg volt a víz. És szeretem a homokozót, bár nekünk otthon nincsen, csak itt az oviban. Meg a játszótéren. Igaz, most voltak nálunk valami bácsik, felásták az udvart a kotrógéppel – igen, így ki tudom mondani, kotrógép –, s hagytak maguk után egy nagy földkupacot, ami már szinte olyan, mint egy homokozó. Nagyon szeretek kirándulni is, amikor anya és apa bejelenti, hogy kirándulás lesz, alig férek a bőrömbe, sikongatok meg minden. A kirándulásnál jobban talán csak az ajándékokat szeretem, minden nap várom, hogy jöjjön a Mikulás meg az angyalka, és amikor ők nem jutnak eszembe, akkor valakinek születésnapja lesz. Legalábbis szerintem.
Vajon izgalmas lesz ez a nyár? És vajon majd elmesélem?
Hát én ezt nem tudhatom, hisz még csak féléves vagyok. Akarom mondani, két és fél.