Múlttemetés jeltelen sírokba: kalákában zajlik a történelemmásítás
Nemrég Gyergyóremetén mérték fel az örmények sírhelyeit. Név szerint számon akarják tartani azokat, akik az őshazából érkezve itt éltek bármikor és bármennyit is. Kicsit hátrébb, a temető végében az őshonos székelyek kőkeresztjei halomban. Kegyelet helyett burján övezi. Remete nem a kivétel, hanem a szokás erősítője
Azt mondják, elég nagy baj, hogy elfordítottuk fejünket a haláltól. A haldoklót kórházba dugtuk, az elhunytat az otthonból a hidegházba száműztük, a sírhantokhoz pedig csak világításkor zarándokolunk. Ha egy hozzátartozónk kilép a földi világból, a sírhely és sírkő megválasztására nagy gondot fordítunk.
A „kínai fekete márvány” most a menő.
Árnyékában, tőle akár csak tíz centire, feliratát eltakarva ott van a dédapa kőkeresztje... És ez még a jobbik eset, sokszor harc árán marad talpon az emlékjel.
Ha egy idegen településre érkezel, látogass el a temetőjébe, az mesél a közösségről. A gyergyószéki temetők mondó kedvükben vannak. Remetén a kert tövében vette fel a gaz a kőkereszteket, Ditróban a régi temetőben megadta magát a múlt, sok az „elesett”. A jelenről Csomafalván a temetőszabályzat árulkodik, mintegy előrevetítve, hogy mi várható Gyergyószentmiklóson.
– tájékoztat Puskás Emil temetőgondnok. Hozzáteszi: 13 év telt el azóta, hogy az egyház visszakapta az államtól a temetőt, a sírhelyek megváltása húsz évre történt. Hét év múlva derül ki, melyek a sorsukra hagyott sírok, akkor döntenek, ha másnak adják a sírhelyet, mi lesz a régi keresztfákkal.
Csomafalván az hírlik, „huncutok az ácsok”. Nem egy eset volt, hogy hozzátartozók vélték feleslegesnek az ósdi fejfát, újra, szebbre, nagyobbra cserélve.
Eltűnhettek így értékes kőkeresztek, hiszen a Ferencz Antal plébános által öt éve megfogalmazott temetőszabályzatban ez áll: „A temetőben, az 50 évnél idősebb síremlékek védettek. (...) A régi sírkövet az új sírkeretre vissza kell állítani.” Továbbá a nyilvánosan studírozható szabályzat része az is, hogy „a sírra vonatkozólag a temetés után elveszít minden jogot az odatemetett leszármazottja, ha 10 évig nem gondozta a sírt.”
Ha egy évtized alatt senki sem néz felmenői hantjára, elárvul a fejfa,
további sorsa szintén nyomtatásban rögzített: „Az egyháztanács a kellő megfontolás után megbízza a mindenkori plébánost, hogy a temető területén területrendezési munkálatokat végeztethessen. Az előzetes feltétele – a főhatóság engedélye –, hogy a síremlékek megmaradjanak eredeti helyükön vagy sorba rakva egy kijelölt helyre kerüljenek.”
– foglalta össze a ditrói helyzetet Baróti László Sándor plébános. 25–30, hozzátartozó nélküli sírkő hever a temető közepén. A plébános tudja, hogy például Csíkkarcfalván a hasonlókat a temetőkertnek támasztották sorjában, de ennek a temetőnek még kerítése sincs. Pályázati kiírás, illetve Ditró közösségének összefogása és áldozatvállalása lehetne a megmentő. Romkert készülhetne, illetve a felépülő ravatalozó eresze alá, a padok közé kerülhetnének, ez is pénzfüggő, főleg hogy szakember kell, aki a darabokra tört köveket összeilleszti.
Baróti így fogalmazott: „Ezeknek a köveknek nincs gazdájuk, lassan föld alá kerülnek, mint azok, akiknek nevét, emlékét őrzik.”
A remetei temető akkora, hogy mire a plébános bejárja, éppen egy rózsafüzért tud végigmondani. Az első részben a vágyott sírhelyek, a végében itt is sírkőhalom található. A kerítés alkalmatlan arra, hogy bármit nekitámasszanak. Bakó Antal, aki 2009-től plébános Remetén, példákat mutat arra, hogy a legrégebbi parcellákban, melyekbe leginkább temetkezni szeretnének a helybéliek, miként szorul a „kínai fekete márvány” mögé a patinás kőkereszt. Sok helyen olyan közel, hogy feliratára sem lehet rálátni.
A temetőkert végében lévő halmot, mint mondja, ő úgy örökölte. Az előtte szolgáló idejéből maradt.
– mondta a plébános. A régi, még álló keresztek közül sok a gazdátlan, feliratukat Laczkó-Szentmiklósi Endre történelemtanár szokta újrafesteni. A dőlésnek indulókat a bérmálkozó fiatalokkal állíttatja függőlegesbe a lelkipásztor.
Rend van a temetőben,
jól meghatározott részen nyugszanak az öngyilkosok, parcella van Jehova tanúinak, és azoknak a kisbabáknak is, akik kereszteletlenül mentek a túlvilágra.
Immár parcella van a sírkövek számára is. Felszámolják, ígéri a plébános. A világháborús hősök tere mögött, a területhatár mentén lesz a végső helyük.
Két régi kő mutatja már, merre kell folytatni a munkát, melyre rögvest sor kerül, mihelyt a temetőt körbekerítik. Jelenleg a kellő pénzalap fele van a pap zsebében. Bakó Antal hangsúlyozta: nagyra tartja az emlékjeleket, a „gyomlálás” tilalom alatt áll. Úri temetőt tervez, gondja lesz arra, hogy a múlt ne kerüljön jeltelen sírba: „Ami lehetséges, mindent megteszek, s mivel én vagyok itt a főnök, minden lehetséges.”
Itt nyugszik.. – olvasható az egyik sírkövön. A folytatásra rádőlt a másik, azt pedig egy harmadik fedi. Van egy kő, rajta keretbe foglalt portré volt valamikor. Szilánkok maradtak, csak egy homlok, egy szem az emberből, aki lehetett családapa, Remetét védő katona, tutajos, de tanító is.
Egy lelkigyakorlat jut eszembe: az egyháztól eltávolodó fiatalságnak szervezték. A teremben csak egy koporsó volt. A pap arra buzdította a jelenlévőket, tartsák meg az egyház temetését, ha már úgysem kell nekik. Búcsúzzanak el tőle egyesével, a koporsó fölé hajolva. Aki belenézett, saját arcát látta meg. A koporsóba egy tükör volt beletéve. Ha temetőben járva kidőlt, halomba rakott sírkövet látnak, nézzék meg jobban, nincs-e egy tükör valamelyik oldalán.