A Béke háza nevet viseli a reneszánsz várkastély

Antal Erika 2018. augusztus 03., 16:43

Csendes, de nem kihalt az élet a keresdi Bethlen-kastély körül, ahol ottjártunkkor öt-hat nagyobb gyerekkel találkoztunk, segédkeztek a park körül, illetve a háziállatoknál, a bárányokat, nyulakat gondozták. A kapu nem volt bezárva, de még be sem léptünk, amikor a „várkapitány", ahogy Szőts Béla nevezi magát, kiemelkedve a gyerekek közü

A Béke Házának nevezték el a keresdi várkastélyt Fotó: Gálna Zoltán

Bár Maros megyéhez tartozik, kevesen ismerik és jártak Keresden. Marosvásárhelytől másfél órányi autóútra van, Segesvár előtt Medgyes felé kell letérni, majd Dános után a jelzőtáblát figyelve balra fordulva egy nyolc kilométeres útszakasz után érkezünk Keresdre (románul Criș), ahol a reneszánsz stílusban épült, jelenleg felújítás alatt álló Bethlen-kastély található.

Jó hangulatot teremt a „várkapitány"

Bár Böjte Csaba ferences testvér nem lehetet jelen látogatásunk során, telefonos egyeztetésünk során arra biztatott, hogy nyugodtan bízzuk rá magunkat Szőts Bélára,  a kastély gondnokára.

Folyamatosan dolgoznak a reneszánsz kastély felújításán Fotó: Gálna Zoltán

„2011. október 1-jén foglaltuk el a várat, azóta túl vagyunk egy terveztetési folyamaton

– magyarázza a gondnok, hozzátéve viccesen, hogy Mátyás király is gyakran öltött álruhát, hát most ő is álruhás várkapitány, akinek mindenről tudnia kell, ami a kastélyban és a kastély körül történik, egy kicsit érteni is kell mindenhez, a munkálatokat szemmel tartani, a gyerekekkel közös tevékenységeket szervezni, jó hangulatot teremteni.

Szőts Béla várkapitány szívesen vállalta a kihívásokat Fotó: Gálna Zoltán

A hangulat pedig tényleg kitűnő, mindenki talál magának megfelelő munkát, rendezik az udvart, tisztítják a törmelékektől, közben az angolparkot is alakítják. „Hárompontos munka” – teszi hozzá Szőts Béla, vagyis azt jelenti, hogy az egyik helyet megtakarítják, a másikat rendezik és közben jól is érzik magukat, hasznos és értelmes munkát végeznek. A nap végére tábortűz lesz és mindenki hívhat valakit a faluból – árulja el a „várparancsnok”, aki azt is elmondja, hogy annyira jól érzik magukat az itt táborozó fiatalok, hogy közülük néhányan haza sem akarnak menni az iskolakezdés előtt.

Szükséges a szakemberképzés

Medgyesről, Déváról és Szovátáról jönnek hétvégenként Böjte atya gondozottjai, hogy táborozzanak, és közben belekóstoljanak a kastély körüli munkálatokba is. „Évek óta nem vettünk húst, megtermeljük, önellátóak vagyunk” – mondja a gondnok.

A közelben ott a gazdaság, disznót, bárányt, nyulat, szárnyasokat nevelnek, a tojásra, tejre sem kell költeni.

Ahogy Böjte Csaba érdeklődésünkre elmondta, az 50 évre a Szent Ferenc Alapítvány használatába adott Bethlen-kastélyban nem gyermekotthont rendeznek be, hanem egy olyan képzésközpontot hoznak létre, ahol az alapítvány gondozottjai szakmát tanulhatnak, gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják, hogy mi az, amivel az életben boldogulhatnának. Azok a fiatalok, akik nagykorúakká válnak és kikerülnek az alapítványi gondozásból, továbbra sem maradnának magukra, segítséget kapnának, hogy felnőttként is megállhassák a helyüket az életben.

Belülről is megtekinthetjük az egykori Bethlen-kúriát Fotó: Gálna Zoltán

„Az, hogy kinek mihez van affinitása, mi az, amihez vonzódik, amit szívesen csinál, már most megfigyelhető” – mondja Szőts Béla, hozzátéve, hogy az a gyerek, aki nem undorodik a trágyaszagtól, nagy valószínűség szerint szívesen vállal majd munkát az állattenyésztésben, akárcsak az, aki szívesen bíbelődik a növényekkel, vagy kedvére van a konyhában való tevékenykedés és nem ímmel-ámmal vállalja az ottani munkát. Fontos a szakembernevelés, hiszen a kastélyt nem csak fel kell újítani és be kell üzemeltetni, de utána működtetni is kell, ahhoz pedig képzett munkaerőre van szükség.  

Tíz évre van munka

A teljes felújítás tervezője Nagy Imre, szegedi építész volt. Első lépésként

2015-ben elkészült hat szoba a manzárdban, amelyet már be is laktak azóta, plusz a közösségi tér.

Elvégezték a villanyszerelési és épületgépészeti munkálatokat is, tavaly elkészültek 43 ablakkal, a kőrestaurátorok a nyílászárók kőkereteit újították fel, az asztalosok pótolták a hiányzó ajtókat, ablakokat. A 2016-17-es telén sikerült felújítani a kápolnát is. Mindezt az Elek-szárnyban végezték, most soron következik a Mihály-szárny, amely újabb 4-5 évet vesz fel. Lecserélték a teljes esővíz-csatornarendszert is, saját kútat fúrtak 97 méter mélyen, amely ellátja ivóvízzel a kastélyt.

Ódon falak között Fotó: Gálna Zoltán

A 70 személyes kapacitású szennyvíz-kezelő telepítése is megtörtént. Az Elek-szárnynak a tervek szerint jövőre már működnie kell. Koncertterem, könyvtár, előadóterem kap helyet benne többek közt, de vendégszobák is lesznek, ebédlő, hogy a vendégeket fogadni lehessen és elszállásolni. Az angolpark felújításával együtt jó tíz éves folyamat lesz az „újjászületés” – mondja a gondnok, hozzátéve, hogy azt követően sem dőlhetnek majd hátra, hiszen működtetni kell a kastélyt, ami egy újabb kihívást jelent. A Béke háza nevet viselő reneszánsz várkastély látogatható, az alapítvány szívesen fogad adományokat, hogy felújítsák, majd belakhassák az épületet.