Zerkula zenekar: veszélyben a generációk közötti kapocs

Péter Beáta 2018. augusztus 28., 16:15

Amikor kisiskolás korukban elkezdtek muzsikálni, még nem is gondolták volna, hogy ők lesznek azok, akik a kapcsot jelentik majd a zenészgenerációk között a Gyimesekben. A Zerkula zenekar néhány tagjával elevenítettük fel a kezdeteket, beszélgettünk a jelenről.

Amikor még együtt volt az összes zenekari tag: az archív felvétel 2012-ből való

Csaknem nyolc évig tanulhattak a gyimesi prímástól, Zerkula Jánostól az akkori Tücsök zenekar tagjai. A híres prímás halála után, 2008-ban vették fel a Zerkula zenekar nevet, mesterük előtt tisztelegve. A zenekar nem csak a helyi mulatságokon, hanem távolabbi vidékeken is gyakran fellépett, 2012-ben még Kanadába is elvitte a gyimesi muzsikát és táncokat. Már ekkor azt a célt tűzték ki maguk elé az ifjú muzsikusok, hogy tovább éltessék a gyimesi muzsikát.

„A régi prímások lassan kihalnak, és az a zenekultúra, amit ők képviselnek, velük vész el. Ezért a zenekar célja, hogy amennyire lehet, megőrizze és tovább éltesse Gyimesben a zenének azt a kis darabját, amit Jani bácsitól kapott”

– vallotta akkor Sára Ferenc, a zenekart felkaroló koreográfus, népzene- és néptánckutató, Lukács István „Luki”, Bakcsy Boglárka, Vitos Eszter, Vitos Etelka, Hajnal László „Cencár”, valamint Simon Zsolt „Gizi”. Már ebben az időben többen közülük Marosvásárhelyen és Kolozsváron jártak egyetemre, mára már ünnepnek számít, ha nagy ritkán össze tudnak ülni együtt muzsikálni, mert szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. A Gyimesfelsőloki Falunapok egy ilyen rendkívüli esemény volt, és ha nem is a teljes csapat, de ismét közösen zenélt a Zerkula zenekar néhány tagja.

 

Olyan tudással rendelkeznek, amivel más senki

„Úgy indult, hogy klasszikus zenét kezdtünk tanulni. A szülők ötlete volt, nekik volt egy baráti körük, és így a Bakcsy Bogi és a Vitos lányok szülei megkerestek egy tanárnőt, Dávid Katalint Csíkszeredában, és ő járt ki hetente Gyimesbe minket tanítani. Később csatlakozott hozzánk Cencár is. De még akkor nem volt bennünk olyan ambíció, hogy zenészek leszünk, mi csak azt csináltuk, amire a szülők lehetőséget adtak” – eleveníti fel a kezdeteket Luki. A többiek által Gizinek nevezett Simon Zsolt húga is ugyanehhez a tanárnőhöz járt tanulni. „Őt már óvodás korában ehhez a tanárnőhöz vitte édesapám muzsikálni. Ott tanult egy kicsi gyimesit is. Nagynénémnek volt egy gardonja, fent tartották tatáméknál, és jóapámnak volt ez az ötlete, hogy próbáljam ki. Aztán Lukiék kellett menjenek egy lakodalomba muzsikálni, egy tízperces előadással megajándékozták az új párt a gyerekek, és mentem én is. Aztán ott ragadtam. Azon vettem észre magamat, hogy mind hordoznak, hogy járjak gardonozni ezeknek az embereknek” – meséli kacagva.

A gyerekek aztán 2000-ben, az első gyimesi tánctáborban ismerkedtek meg Sára Ferenccel, a völgybe költözött magyarországi koreográfussal, de a gyimesi népzene muzsikálását is itt próbálták ki. „Ők klasszikus zenét játszottak, volt már valamennyi zenei alapjuk.

Én mondtam a szülőknek, hogy jó a klasszikus, de ha már itt van Zerkula János, miért nem használják ki. Ezt megfogadták, és utána kezdték el vinni a gyerekeket Jani bácsihoz, akitől nyolc éven keresztül tudtak tanulni.”

És mit lehetett az ismert gyimesi prímástól megtanulni, amit mástól nem? „Tőle tanultunk zenélni, a stílust is tőle vettük át. Ugyanakkor sokat mesélt a fiatalkoráról és hogy hogyan kell muzsikálni itt Gyimesben” – magyarázza Luki. Mint mondták, később sokat muzsikáltak együtt az „öreggel”, a bálokban, táborokban ott ültek mellette, és lesték el a muzsikálás csínját-bínját. Nem csak zenélni tanultak tőle, hanem életet is, gyakran segítettek neki a ház körül. „Más formában tanította őket, de ez volt a lényege, hogy nem csak a zenélést, hanem minden mást is. Az életet tanította. Mielőtt meghalt az öreg, mondta nekem, hogy most már mehetnek, fel is szabadította, hogy most már muzsikálhatnak magukra, elengedte őket” – idézi fel Sára.

 

Manapság nagyon ritka, amikor legalább néhányan közülük együtt zenélhetnek Fotó: Péter Beáta

Zerkula János hegedűjét a szintén zenész unokája, a Svájcban élő Zerkula György örökölte. Öt-hat éven keresztül azonban a zenekarnál volt, Luki játszott rajta. Ugyanígy Jani bácsi feleségének, Reginának gardonján Gizi ütötte a ritmust.

 „Olyan volt számunkra, mint egy mentor. Sok időt töltöttünk vele, heti rendszerességgel jártunk hozzá. Együtt muzsikáltunk különböző alkalmakkor. Nagyon közeli barátunk volt” – teszi hozzá Luki.

Varga Zsuzsanna, Ferenc felesége felidézi, amikor tíz évvel ezelőtt Jani bácsi agyvérzést kapott, a tanítványok már gimnáziumba jártak Csíkszeredába. „Nagyon szerették az öreget, minden nap meglátogatták. Az öreg készült haza, minden nap haza akart jönni. A gyerekek pedig felhívták a szülőket, hogy hozzák haza, mert annyira hazajönne. Mondták, „gyertek, mi kilopjuk a kórházból”.

A zenekar a második családjuk volt – hangsúlyozza Vitos Etelka, aki pici babájával az ölében érkezik a többiekkel találkozni.

„Együtt nőttünk fel, együtt játszottunk és nagyon sok időt töltöttünk együtt. A hegedülés annak idején kitöltötte az életünket. A második család voltunk egymásnak.

Én vagyok az egyedüli a zenekarból, aki hazajött, és itthon dolgozom, mint állatorvos. Hála Istennek itthon még nagy igény van a muzsikálásra. Utoljára két éve volt együtt a teljes zenekar.”

Ma már mindenki a választott szakmájában próbál boldogulni, ez is megnehezíti az együttmuzsikálást. Még a gimnáziumi éveik alatt intenzíven jártak a java részt Sára Feri által szervezett eseményekre, fellépésekre. Utána Luki Marosvásárhelyen, Eta, Eszter, Cencár és Gizi Kolozsváron folytatták a tanulmányaikat. Ezidő alatt is még aránylag könnyen össze lehetett szervezni a találkozókat. verbuválódtak. „Elvégeztem a műszaki egyetemet, rendszermérnöki szakon, most egy német cégnek dolgozok, gyártósorokat programozok, robotokat stb. Sokat utazom a világban össze-vissza” – magyarázza Gizi. Luki a marosvásárhelyi orvosi egyetemen kezdte el a tanulmányait 2010-ben, majd egy pályázat révén Oxfordba ment. „Egy ottani magyar professzorral, Somogyi Péterrel nagyon jó munkaviszony alakult ki, és kezdtem visszajárni oda. Egyetem után kimentem hozzá doktorálni, és jelenleg ott végzem a doktorimat az idegtudomány területén.”

 

A szélrózsa minden irányába szélszéledtek Fotó: Péter Beáta

Eszter villamosmérnöki szakon végzett, jelenleg Budapesten dolgozik, nyomtatott áramköröket tervez. Etelka állatorvos lett a faluban, Bogi kertészmérnöki szakon végzett Kolozsváron – sorolják a többiek útjának az alakulását. Cencár jelenleg Budapesten végez egy egyetemet. Ő Kolozsvárra szegődött Barbarossa János hangszerkészítőhöz inasnak. Van egy jó műhelye, sokat tanult a mesterétől, már a negyedik-ötödik hegedűt készíti.

Mint mondják, nagy ünnep, ha egy évben össze tudnak ülni közösen zenélni. „Nagyon sok időt szántunk arra, hogy menjünk, csináljuk. Fontos volt, hogy maradjon meg valamilyen formában az a tradíció, amit a zenészgenerációk vittek családilag tovább. Ennek ezek a fiatalok voltak a hordozói, ők örökítették át. Sok energiát fektettem ebbe a zenekarba, és nem gondoltam az utánpótlásra. Jöttek a felkérések, sokszor iskolaidő alatt is. Még mindig nagy az érdeklődés irántuk, érkeznek a meghívásuk. Az ő szelük még mindig ugyanúgy van, akik jönnek ide régi ismerősök, mindig kérdezik, hogy mi van a Zerkula zenekarral. Ők monopolhelyzetben voltak. Én is azon voltam, hogy mást ne, csak gyimesit játszanak. Magyarországon az egész népi mozgalomban nagyon kevés ember van, aki minőségi gyimesi muzsikát tud játszani. Azért voltak ők sikeresek, mert fiatalok voltak, látták rajtuk, hogy ezt akarják, szeretik csinálni. Ugyanakkor Zerkula, a gyimesi életforma és ez a monopolhelyzet mind hozzátett ahhoz, hogy ők széles körben ismertek legyenek” – véli Sára Ferenc.

Az egykori gyerekek ma már a következő generációt nevelik, de nem a zenében Fotó: Péter Beáta

Luki szerint azáltal, hogy ők nekifogtak gyimesi zenét tanulni és muzsikálni, elindult egy hullám, sok fiatal követte őket. Nem volt mindenki olyan szerencsés ugyan, hogy olyan mestere legyen, mint Zerkula János, de vannak ügyes fiatalok, akik tanulnak, szívvel-lélekkel muzsikálnak.

Etelka hozzáfűzi, amikor elkezdtek gyimesit hegedülni a völgyben, ők voltak az az első fiatal generáció, amely ezzel kezdett foglalkozni. „Sára Feri unszolására sikerült, mert ő győzte meg Jani bácsit, hogy fogadjon. Az elején nem nagyon akart fogadni minket, ő is féltette a szakmáját. Ő ebből élt, ez volt a kenyérkereset. Ha mi akkor nem kezdjük el, talán ma nem tanulják tömegesen a fiatalok a muzsikálást, nagyon sokan hegedülnek.

Mi voltunk az a kapocs annak idején, amely az öregeket a fiatalokkal össze tudta kapcsolni.

Attól függetlenül, hogy nem mi tanítjuk, mert mindenkinek olyan szakmája van jelenleg, hogy nem fér bele. Többen jöttek hozzám is, hogy tanítsam, de eddig még fizikailag nem volt rá időm. Nagyon sok helyre utaztunk a világban a zenekarral, és látták a többiek is, hogy milyen lehetőségek vannak ebben. Ezzel elültettük a magocskát bennük, hogy lehet így is csinálni.”

Abban mindannyian egyetértenek, hogy Zerkula János nagyban meghatározta az életüket, az, hogy milyen emberekké váltak később. „Ő még azt a zenészgenerációt képviselte, amely a tradicionális formájában mutatkozott meg a gyimesi mulatságokban. Az öregnek a beszédén, életmódján, attitűdjén ez tükröződött. Ez volt nekem a meghatározó, mindig szívesen muzsikálok.

Most itt van ez az időszak, amikor mindannyian rendezzük a dolgainkat, mert útra kell állítsuk az életünket, de  a mostani helyzet változni fog.

Mindenki lefutja a köreit, aztán gondolom, többen is hazajövünk” – mondja Gizi, majd a zenekar tagjai a színpadra sietnek, hisz kezdődik a muzsika és a tánc.