Rittyeg a feje: csíkszentsimoni és csatószegi szólások nyomában

Péter Beáta 2018. október 01., 17:10

Mitől rittyegett Sas Andrásné feje, hogy járt Szitás Károly bá, Pistáné vagy Som Feri, mit csinált Bariné a harmaton, és mi is az a Vencel foltja? Kiderül azokból a szólásokból, amelyeket a csíkszentsimoni Endes József Általános Iskola diákjai gyűjtöttek össze magyartanárjuk ösztönzésére.  

Medvét formázó szalmabála Csatószegen. Csavaros észjárás Fotó: Sándor Csilla

Ravasz Réka tudományos és módszertani dolgozatában kutatta, hogy az iskolán kívüli tevékenységek – vallásgyakorlás alkalmai az iskolai évben, iskolai szokások, rendezvények – hogyan járulnak hozzá az 5–8. osztályosok néprajzi tartalmak, műfajok tanulásához, mélyebb megismeréséhez. „Az ötödikesekkel tanuljuk a szólásokat, közmondásokat, és adta magát, hogy a helyieket gyűjtsék fel. Olyan szólásokat kértem tőlük, amelyek konkrétan a közigazgatásilag egy helyre tartozó Csíkszentsimonhoz és Csatószeghez kötődnek. A hatodikosok népdalokat, a nyolcadikosok az emberi sorsfordulásokhoz kötődő népszokásokat gyűjtöttek” – magyarázta Réka. Elmondta, noha a fiatalok már kevésbé használják ezeket a szólásokat, az idősebbek a mai napig ismerik, és megfelelő helyzetekben mondják is.

Ravasz Réka Fotó: Péter Beáta

Közös jellemzője ezen kijelentések eredetének, hogy valaki pórul járt, arra született egy megjegyzés, és azt alkalmazták a későbbiekben más helyzetekre is. Mindenképp csúfolódó jellegük van, olyan események kapcsán születtek, amelyek a falu értékrendjéből valamelyest kilógtak.

„Rittyeg a feje, mint Sas Andrásnénak a Nyír-mezei rozsolintól”

– szól az egyik ilyen megállapítás. No, de miért is rittyeghetett ennek a bizonyos Sas Andrásnénak a feje? A szólás arra utal, hogy az asszony igencsak szerette a pálinkát, amelyet cukorrépából főztek. Az asszony mindig fejfájásra hivatkozott, de a falubeliek tudták, hogy nem a betegség, hanem az alkohol miatt. Nyilván nem néztek jó szemmel a faluban egy részeges asszonyt, ezért szólták meg és maradt fenn a neve és emlékezete ily módon.

„Ez még hátra vót, mint Szitás Károly bának az Ótba menetel.”

Mint kiderült, Szitás Károly egy alkalommal kiment a mezőre szénáért. A szekér elejébe bivalyok voltak fogva, és mivel nagy meleg volt és az állatok hűsölni szerettek volna, szekerestől belementek az Oltba.

Ki ide belépsz, mindent nem érthetel... Fotó: Veres Nándor

„A Szitás névnek egyébként az a története, hogy Károly bának valamelyik felmenője – az apja, vagy nagyapja – valamikor befogadott egy háromszéki embert, aki szitát árult. Az ott lakott náluk egy hétig, de nem tudta eladni a szitáit. Erre a házigazda megvette az összes szitát, csak már menjen haza a vendég, és utána ő árulta a szitát a faluban. Ezért kapták a Szitás nevet. Ezt is mindenki tudja, és ők sem haragszanak. Gyakori volt ezekben a falvakban is, hogy az azonos családnevűek valamilyen ragadványnevet kaptak, hogy meg tudják különböztetni őket a többiektől” – mutatott rá a tanárnő.

„Vencel foltja”

– mi a magyarázata ennek? Volt egy Vencel nevezetű ember, aki akárhová ment szekérrel, vitte a kaszát magával, és valakinek a füvébe, sarjújába mindig belekaszált. Erre meglehetősen érzékenyek a falubeliek, ezért, amikor az alcsíki településen valaki belekaszál más füvébe, „belegazol”, akkor ma is azt mondják a lekaszált helyre, hogy az Vencel foltja.

„Terveznek, mint Czikók a csűr hegyén.”

A Czikók ügyes ácsok voltak, de általában nem tervezték meg előre, hogy a tetőt hogyan építik meg, hogy teszik a gerendákat, hanem felmentek csinálni, és fent kezdtek tanakodni, mivel az egyik gerenda kilógott, a másik nem talált. Emiatt elhúzódtak a munkálatok, és ez így rájuk ragadt.

„A medvék téli álmot alusznak, de a Czikók nem.”

Ismét csak a Czikók kerültek a közösség górcsöve alá ebben a szólásban. A Czikók úgynevezett csúfneve a Meve volt. Ők voltak azok, akik télen is fáért (csapért) jártak az erdőbe.

„Öltöztetnek, mint Bubuka Jóskát.”

Egyedüli gyermek lévén, Bubuka Jóskát bizony elkényeztették, olyannyira, hogy még legény korában is az anyja öltöztette. A hasonló gyermekeket látván használják a faluban ezt a szólást.

„Úgy dolgozik, mint Pistáné pityókaszedéskor.”

Ez a csatószegi asszony ugyan szívesen járt kalákázni, de míg reggel serényen kapkodta fel a pityókát, egy idő után valamire hivatkozva otthagyta a társaságot.

„Úgy jársz, mint Som Feri az udvarsepréssel.”

A faluban szombaton seperték meg a ház elejét és az udvart, Som Ferit is kérte az anyja, hogy vegye a kezébe a seprűt. Ám ő hosszas unszolás után is csak halogatta a dolgot. Időközben az asszony mosott, a ruhákat kiterítette az udvaron levő kötélre. Ekkor jött a legény, és nekifogott sepregetni. Hiába perelt vele az anyja, hogy miért nem fogott neki előtte, mert így csupa por lesz a tiszta ruha, hősünk azt válaszolta, hogy most van felkészülve a sepregetésre.

„Megjárta magát, mint Bariné a harmaton.”

Bariné minden reggel korán elindult szomszédolni. Már kora reggel végigjárta a szomszédokat, benézett ide, benézett oda, a pletykákat összeszedte, vitte a híreket egyik szomszédból a másikba. Az ilyen helyzetek és asszonyok kapcsán hangzik el ma is ez a szólás.

Farsangtemetés Csíkszentsimonban. Élő hagyományok Fotó: Pinti Attila

És ha már a ragadványneveket említettük, a két falu – Simon és Csatószeg – között mindig is volt némi rivalizálás. Ha Simonban létrehoztak valamit, a csatószegiek is igyekeztek felzárkózni. A simoni szeszgyár miatt a falubelieket malátásoknak hívták, a csatószegiek pedig kitalálták magukról, hogy akkor ők a laskások, mert értenek a készítéséhez. „Csatószegi laskagyár, egy nap megyen, két nap áll” – szólt a mondás. A laskagyár ugyan nem jött létre, de a helybéliek egyfajta legendát építettek eköré.

Csatószeg madártávlatból Fotó: Kristó Róbert

„A falu megszólta, hogy aki vétett a rend ellen, vagy kicsit kilógott az elvárt viselkedési formákból, de ugyanakkor ezek az esetek humorforrások is voltak. Ma már kevésbé tudják a gyerekek, hogy honnan is erednek, csak a szülők, nagyszülők, ezért érdemes felgyűjteni, hogy megmaradjon” – véli Ravasz Réka.