Miért nem tanulnak meg románul a székelyföldi fiatalok?
Mi áll annak a több generációra visszanyúló problémának a hátterében, hogy sok székelyföldi magyar fiatal az iskolai tanulmányai befejeztével sem tudja megtanulni a román nyelvet? – erre kerestük a választ Murányi Péter nyelvtanár segítségével.
A nyelvtanuláshoz, a folytonos beszédhez nem szabályok megtanulásra van szükség, hanem sok-sok, megfelelő, élő kommunikációs helyzetre – vallja Murányi Péter magyarországi nyelvtanár, aki könyvet is írt a témában, Természetes nyelvtanulás – így lehetsz nyelvzseni címen. A szerzőtől – aki egyébként több nyelv mellett a románt is beszéli – arról érdeklődtünk, hogyan látja a székelyföldi generációs problémát, miszerint a térségbeli gyerekek többsége az iskolai tanulmányai befejeztével sem beszéli a román nyelvet, ez pedig nyilván sok nehézsége okoz nekik későbbi életük során, amennyiben az országban szeretnének boldogulni.
Murányi három sarkalatos pontos említett meg a jelenséggel kapcsolatosan. Az egyik fő probléma szerinte az iskolai nyelvtanítás mikéntje, ugyanis Romániában a magyar nemzetiségű gyerekeket jó ideig ugyanazzal az általános módszertannal oktatták, mint a románokat.
– fogalmazott. Mint ismert, azóta valamelyest jó irányba mozdult el a folyamat, hiszen a magyar elemiseknek, valamint jelen esetben az öt- és hatodik osztályosoknak is úgy oktatják a románt, mint az idegen nyelveket. Viszont ezt csak néhány éve vezették be, jó pár generáció nem így kezdett neki a nyelvtanulásnak.
Ősi módszerek
Második sarkalatos pont maga az iskolai nyelvtanulás, amelyet nemcsak Romániában és Magyarországon, a világ legtöbb országában is
„a latinórából kifejlődött, ősi nyelvtanítási módszerekkel” oktatnak még ma is
– folytatta Murányi Péter.
„Amikor a 19. században a közoktatásban a latin mellé élő nyelveket is bevezettek, azokat továbbra is latin mintájára oktatták, s oktatják még ma is. Ez a tudatos, fordításon alapuló nyelvtanulást jelenti. Hajdanában az iskolában a klasszikus, holt nyelveket, főképp a latint és az ógörögöt tanulmányozták. Ezek szerkezete alapján kategóriákat állítottak fel, eseteket, nyelvtani nemeket, amelyek a Föld nyelveinek a többségére nem alkalmazhatók. Mivel a klasszikus nyelveket már régen nem beszélte senki a hétköznapi élet részeként, a tanulás a sok memorizálás mellett régi írások fordításából állt. Ez a nehézkes módszer az akkori céloknak tulajdonképpen megfelelt. Segítségével kihámozták a klasszikus szövegek egyfajta értelmét. Abban az időben a hatékonyságot nem tartották fontosnak, mivel a köznapi használat pedig fel sem merült. Az iskolai nyelvtanulás sok esetben pedig még ma is hasonló alapokon nyugszik. Ez tulajdonképpen nem sokban különbözik attól, mintha a csókolódzás szabályait kellene könyvből megtanulni” – vélekedett Murányi.
„Elég nehéz úgy beszélni egy élő emberrel, miközben azon törjük az agyunkat, hogyan fordítsuk le az anyanyelvünkről a mondókánkat, minden mondatban nyolcféle nyelvtani finomságot egyeztetve. Az emberi nyelvek szerkezete sokszorta bonyolultabb annál, mint a legtöbben képzelik. Az iskolában tanult pár szabály a jéghegy csúcsa sincs” – húzta alá. Mint mondta, az anyanyelvünket sem úgy tanuljuk meg, hogy fordítunk, meg szabályokat egyeztetünk, hanem úgy, hogy valóságos helyzetekben használjuk, élő emberekkel kommunikálunk, a nyelvtani szabályok pedig beleívódnak az agyunkba, mivel a nyelvtan felismerése ösztönös képességünk.
„Tapasztalhatjuk Székelyföldön is, hogy a gyerekek, akik jól beszélnek románul, azok a román barátaiktól tanulták meg a nyelvet, vagy olyan környezetben nőttek fel, ahol volt lehetőségük rá, tehát legtöbbjük nem az iskolapadban”
– mutatott rá a nyelvtanár. Hozzátette, nyilván az iskolában is meglehet tanulni valamennyire egy nyelvet, de ez a sokkal hosszabb és kínkeservesebb út, ezért is nem élnek vele sokan. „Mindemellett az iskolai nyelvtanulásban a heti négy óra egyszerűen kevés egy nyelv elsajátításához. Ahhoz, hogy megtanuljunk egy nyelvet, folyamatosan azzal kell legyünk körülvéve, kell legyenek valóságos céljaink, amelyeket azon a nyelven szeretnénk elérni. Fontos megteremteni magunknak egy nyelvi környezetet, illetve személyeket, akikkel tudunk kommunikálni” – fűzte hozzá.
Harmadik sarkalatos pontként, ami akadályozza a helyieket a román nyelv elsajátításában, az identitási kérdést hozta fel Murányi.
„A nyelvtanuláshoz szükséges belépnünk a másik kultúrába. Csakhogy ha egy nemzetiség túlságosan belép a többség cipőjébe, elveszítheti az önazonosságát. Ezért jogos és érthető az óvatosság. Mindamellett tudatosíthatjuk magunkban, a gyermekeinkben: attól, hogy magyarok vagyunk, tanulási célból még ideiglenesen átléphetünk egy másik világba. Ehhez személyes kapcsolatot kell teremteni románokkal. Én is Bukarestben tanultam meg románul, hiszen Erdélyben könnyebben behúz a magyar kultúra. Ilyen szempontból akár erőforrásnak is tekinthetjük a városainkban élő románokat” – mondta a nyelvtanár.
Kérdésünkre, hogy miben látja a sajátos székelyföldi helyzet megoldását, Murányi Péter elmondta, egy orvoslat a problémára az lehetne, hogy hasonló korú román és magyar iskoláskorú gyereket hetente többször is egy helyre hozzák össze. „Például egy román iskolából az ötödik osztály meghívja a közeli iskola magyar ötödikes tanulóit, s aznap románul kommunikálnak. Az ilyen nagyban segítene a hagyományos iskolai nyelvtanulás mellett. Természetesen ennek a módszertanát ki kell dolgozni, viszont városokban, ahol egyaránt vannak magyar és román iskolások is, ez működhetne. Esetenként pedig a falvakról is bejöhetnek a magyar iskolások, városi román osztályokhoz” – zárta Murányi, hozzáfűzve: ez a módszer úgy működne igazán, ha az egymástól való tanulás kölcsönös volna. Más napokon a magyar többségű városokban lakó román gyerekek mehetnének át a magyar iskolákba azért, hogy magyarul tanuljanak, így mindjárt kevesebb ellenállás volna az elképzeléssel szemben a székelyekben is.