Aha-élmény a sikerről: sok mindent megmagyaráz A képlet
Hogyan kerülhet kétmillió dollárba egy piszoár? Miért igazságtalan az élet? Íme csak néhány kérdés, amire választ kaphatunk Barabási Albert László új könyvéből, A képletből. Elolvastuk, véleményezzük.
2018. október 5-e nevezetes nap volt Csíkszereda történetében. Ekkor tartott előadást a városban a hálózatok tudományának meghatározó alakja, a sokak által a Nobel-díj várományosának tartott fizikus, a csíki származású Barabási Albert László. Ugyanaznap alulírott közzétette a Liget portálon a Döcögős utakon: infrastruktúra-fejlesztés az egykori Csík vármegyében című cikkét, amelybe rengeteg munkát fektetett, reményei szerint igen magas színvonalú produktumot hozott létre, amely a széles nagyközönség figyelmére érdemes, így úgy vélte, nagyon sokan el fogják olvasni a szerző és minden kedves olvasó nagy örömére.
Nem így történt. Persze ha megkérdezném az olvasót, hogy a két esemény/történés közül melyik az, amelyik nagyobb jelentőséggel bírt a település életében, valószínűleg senki nem választaná az én cikkemnek a megjelenését, még a családom és legközelebbi munkatársaim sem. A cikk mégsem ezért „bukott meg”. Hogy megértsük, miért nem ért el akkora olvasóközönséghez, mint amekkorát szerettem volna, segíthet, ha elolvassuk Barabási könyvét, amelynek magyar fordítását hetekkel azelőtt kézbe vehettük, mint ahogy az eredeti, angol kiadás megjelent volna – ez azért nem akármilyen gesztus szülőföldje felé az elismert hálózatkutatónak.
Én magam is nyilván tudatában voltam az előadás jelentőségének, ezért, miután publikáltam a cikket, rohantam az előadás helyszíne felé, amelyre előzetesen regisztrálnom is kellett. A várható nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők ugyanis ezt az óvintézkedést tették a tumultus elkerülése érdekében, jóllehet több mint 600-an beférnek a csíkszeredai Művészetek Háza, a korábbi Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermébe.
Az volt az érzésem ugyanakkor, hogy éppen azért, mert regisztrálni kellett, az összes férőhely napokkal az előadás időpontja előtt virtuálisan megtelt. Mint a könyv olvasása után megvilágosodhat az embernek, az ilyen és hasonló érzések nem alaptalanok. Pont egy ilyen intézkedés, mint egy előadáson való részvétel feltételekhez való szabása a várható nagy érdeklődés miatt még jobban felkeltheti az emberek érdeklődését az előadás iránt. Ezt a jelenséget Barabási úgy nevezi a könyvében, hogy preferenciális kapcsolódás, ez az a mechanizmus, ami a népszerűségi csúcsokra repít egyeseket, míg mások, bármit is tesznek, a mechanizmus hiányában jórészt ismeretlenek maradnak.
És ennek nincs köze ahhoz, hogy mennyire „jó” egyik vagy másik dolog, magyarán a minőség, a teljesítmény önmagában nem indítja be a mechanizmust.
Ezt bizonyítják a Barabási és kutatócsoportja által több éven keresztül elvégzett vizsgálatok, vagyis a könyvben található magyarázatok és megállapítások nem spekulációk: ettől lesz Barabási sikerről szóló könyve teljesen más, mint a milliószámra a témában megjelent egyéb kiadványok.
Jóllehet a csíkszeredai származású tudós alkotása épp annyira olvasmányos vagy akár olvasmányosabb, mint ezek. Csak amikor meghökkenünk egy-egy megállapításon, akkor nem valakinek a véleményén csodálkozunk, hanem olyan tudás birtokába jutunk, amely szigorú módszerek és szabályrendszer alapján felállított tudományos kutatás eredménye.
A titok kulcsa mindössze ennyi: alkotóelemeire kell bontani a sikert, és meg kell vizsgálni keletkezésének körülményeit.
Ahogy a siker receptje is megdöbbentően egyszerű, és az ebből keletkező képlet sem bonyolult egyáltalán. De évekbe és munkaórák ezreibe került, amíg ide eljutott a kutatócsoport. És ennek a munkának az eredménye most itt van a kezünkben mindenki más előtt: ebből akár előnyt is lehet kovácsolni.
Barabási könyvének elolvasása után leszűrhetjük a következtetést: sok mindent eddig is sejthettünk arról, hogy miért nem működnek úgy a dolgok, ahogy szeretnénk, miért nem vagyunk sikeresek, amikor pedig úgy hisszük, hogy mindent megtettünk érte. Megérthetjük, hogy a kemény munka miért nem hozza meg mindig a gyümölcsét: hiszen az csak az egyik alkotóeleme a sikernek, legalábbis a hosszútávú sikernek. Miért érezzük sokszor azt, hogy igazságtalan az élet. Mert az: erre a kutatócsoport is rávilágított. Ráadásul nem is igazán tehetünk ellene. A sikernek ugyanis törvényei vannak, amelyek univerzálisak, és akkor is működnek, ha mi kifejezetten mást szeretnénk.
A jó hír az, hogy ha tehetségesek vagyunk, az előbb-utóbb kifizetődik, de kitartóak is kell legyünk hozzá.
Meg nem árt egy kis szerencse, azaz szakszerűbben szólva kedvező véletlen sem: a könyvből azt is megtudhatjuk, hogy milyen szerencse, azaz véletlen kellett Einsteinek ahhoz, hogy a sok kiváló fizikus közül ő legyen az, aki kiemelkedjen, és akit a 20. század legnagyobb személyiségének tartsunk: tulajdonképpen egy tévedés.
A Barabási-féle kutatócsoport munkájának egyik emlékezetes megállapítása az is, hogy hogyan választjuk ki a jók közül a legjobbnak véltet: megdöbbentő szempontok szerint, amelyeknek tulajdonképpen semmi köze a teljesítményhez. A minőség és alkalmasság nem ugyanaz, tudjuk meg. És hogyan működik a siker az olyan területeken, ahol a teljesítmény tulajdonképpen mérhetetlen? Mint például a képzőművészetben. Szerepel a könyvben annak a kutatásnak az eredménye is, amely a képzőművészet és a hálózatok összefüggéseit vizsgálja, s amelyről Barabási már korábban tartott előadást szülőföldjén.
Jobban megérthetjük a világot, a társadalmat működtető mechanizmusokat, ha megértettük A képletet, annyi bizonyos. De nem csak ennyit: a tudományos élet szabályszerűségeit, a kutatások módszertanát is közelebb hozza Barabási a laikus olvasókhoz, ugyanakkor a könyvet olvasva talán a kutatók sem maradnak hiányérzettel. Rengeteg érdekes történet, anekdota, adoma színesíti az oldalakat, amelyek segítségével számos új összefüggésre fény derül. Így mutatkozik be Barabási Albert László mint a sikerről szóló új tudomány gyakorlója a magyar olvasók előtt. És talán megérthetjük azt is, hogy miért tartja fontosnak, hogy íróként is számon tartsuk a kutatót.
A csíki közutak állapotáról szóló cikkem viszonylag szerény érdeklődést keltett, holott kollégáimtól és más szakmabeliektől olyan elismerő visszajelzéseket kaptam róla, amilyeneket korábban még soha. Pedig hasonló történelmi témájú cikkem volt nem egy, ami hatalmas kattintási számokat hozott, vagyis ennél sokkal sikeresebb lett. A kollégák most valószínűleg azt látták, hogy mennyi izzadságos munka volt az anyagba befektetve, és ennek tükrében tudták értékelni az eredményt.
A széles olvasótábort azonban ez hidegen hagyta.
Ennek okait megtaláljuk A képletben, a siker Barabásiék által megfogalmazott öt törvényében. Tudni kell, hogy manapság az internetes cikkek legnagyobbrészt a Facebook segítségével terjednek, a virtuális közösségek által képzett hálózatok döntik el, hogy mi lesz olvasott és mi nem. Vannak cikkek, amelyek úgy érnek el széles olvasótábort, hogy bizonyos hálózati csomópontok kiemelik, felmutatják őket, ezáltal indítva el a preferenciális kapcsolódás mechanizmusát. Ott van a háttérben ugyanakkor a Facebooknak az állandóan változó, csak szerzőik által – vagy talán még általuk sem teljesen – ismert algoritmusa, amely szintén nagyban tudja befolyásolni a cikkek által elért eredményt.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az október 5-ét követő hétvégén volt egy olyan téma a köz figyelmének középpontjában, ami szintén befolyásolhatta a Facebook algoritmusán keresztül az olvasottságot: az október 6–7-ei romániai népszavazás. És, bevallom, a kísérlet érdekében úgy döntöttem, hogy ezúttal nem vetem be azt a néhány apró eszközt, amivel tapasztalataink szerint elő tudjuk segíteni a cikkek világhálón való terjedését, vagy ahogy Barabási fogalmazott, a preferenciális kapcsolódás mechanizmusának beindulását.
Hogy mik azok az eszközök? Az most maradjon az én titkom. A többi titokra viszont ott van A képlet.