Csokit és chipset evett a szépségkirálynő

Péter Beáta 2018. október 24., 15:27

A Miss Charity címet nyerte el a gyimesi származású, jelenleg Csíkszeredában élő Blága Tünde nemrég Tajvanon, a Global Charity Queen szépségversenyen. A három hetes ott-tartózkodása után azonban első útja egy étterembe vezetett. Hogy miért? Nos, ezt is elmesélte a Ligetnek.

47 ország szépségei közül a legjobbnak bizonyult Fotó: Pálhegyi Attila

Magyarországot képviselte Blága Tünde a tajvani Miss Charity Queen szépségversenyen, ahol 47 ország szépségei méretkeztek meg egymással. A világversenyen, amely a jótékonykodás égisze alatt zajlott, az erdélyi lány kiválóan teljesített, udvarhölgyei a kínai és az amerikai versenyzők lettek.

A verseny első három helyezettje

„Rengeteg jótékonysági programban vettünk részt a verseny ideje alatt, de ezeken belül különböző feladatokat kaptunk, amelyeket meg kellett oldanunk. Voltunk idősek otthonában, gyerekeknél, de volt, hogy azt kellett megmutatni, ki mennyire jártas a konyhában. Például zöldségeket kellett előkészítenünk főzésre vagy desszerteket készíteni. A többi lány csoportban dolgozott, én egyedül, mert tudtam, hogy képes vagyok egyedül is megbirkózni a feladattal. Itthon is szoktam főzni, úgyhogy ez a feladat könnyű volt.

De meglepő, hogy a lányok mennyire nem jártasak a konyhában.

Pedig nagyon is jó, ha gyakorlatias vagy az életben is, jó, ha vannak ilyen téren is tapasztalataid, mert egy világversenyen mindent néznek” – magyarázta Tünde, amikor Csíkszeredába hazatérve, beszámolt élményeiről a Ligetnek.

Múzeumokat, templomokat látogattak, jachton fotózkodak, az Emirates légitársaság gépével repültek, nagyszerű szállodákban laktak, sok emberrel megismerkedtek a versenyben résztvevő lányok, ám árnyoldala is volt a történetnek: nem túl kellemes gasztronómiai élményekkel tért haza a csíki modell.

Jóékonysági jellege volt a versenynek

 „Mi, európaiak teljesen más ízvilághoz vagyunk szokva, például a gilisztát mogyoróval tálalva nem igazán tudtuk elviselni, hogy a különböző rágcsálókról ne is beszéljek. Gyakorlatilag egy hétig alig ettem valamit, egyszer ebédeltem, amikor elmentünk egy olasz étterembe.

Sok tengeri gyümölcsöt, halat, garnélarákot tálaltak fel. Egy alkalommal volt disznóhús is, és már megörültem, hogy végre ehetek, de amikor megkóstoltam, nagyot csalódtam, ugyanis mindent mézzel és egy speciális kínai fűszerrel szolgálnak fel, amelynek nagyon intenzív íze van”.

Giliszta mogyoróval. Kívánatos?

A szépségkirálynő elmondta, kénytelen volt minden nap chipset és csokit vásárolni, hogy valamit mégiscsak egyen. Hiába volt az egyik szállodába sokféle étel felszolgálva, az ottani ízvilággal sehogy sem tudott megbarátkozni. „Még a tojásrántottát is olyan furcsán készítették el, hogy borzalmas volt. Csak vajas pirítóst ettem. Mondtam is a szobatársamnak, hogy nekem ezután mindegy, hogy hová megyünk, ennél rosszabb nem lehet. Ő mondta, hogy bizony lehet. Átmentünk egy másik szállodába, ott még vaj sem volt, csak valami kalács ízű kenyérszerűség. Minden, amit megkóstoltam, nagyon rossz volt. A többi európai lány szerint is. Az ázsiai lányoknak nem volt gondjuk emiatt, mert hasonló az ízvilág, a gasztronómiai kultúrájuk.”

Amikor a verseny után megérkezett Budapestre, az első dolga az volt, hogy a barátnőjével elmentek egy étterembe, ahol gulyáslevest evett. „Rendeltem csirkepaprikást is nokedlivel, de nem tudtam megenni, mert már úgy megszoktam, hogy három hét alatt nem ettem. Természetesen, a kilókkal nem volt gondom. Itthon, amikor a versenyre készültem, edzettem, betartottam egy diétát, kint pedig chipszet és csokit ettem, de muszáj volt túlélni valahogy a három hetet”– mesélte kacagva.  

Nem csak szép. Főzni is tud

A versennyel kapcsolatban rámutatott,

itt is bebizonyosodott, hogy nem elég az, ha valaki szép: a zsűri a három hét alatt folyamatosan figyelte őket, így a talpraesettségüket, a személyiségüket, a kedvességüket is,

de még azt is, hogyan kommunikálnak a többiekkel. „Rengeteg gyönyörű lány volt amúgy, a mezőny nagyon erős volt. De nem volt könnyű dolga senkinek, meg kellett küzdeni, hogy valamit elérjen valaki, keményen kellett dolgozni azért, hogy valamivel kitűnjön. Amire elérkezik a döntő, már nyolcvan százalékban el van dőlve, hogy kik fognak nyerni. Minden este átgondoltam, hogy aznap miként teljesítettem, és meg voltam elégedve magammal, de amikor mondták, hogy Magyarország, akkor alig hittem el, hogy én nyertem meg. Egy ilyen verseny után most már azt mondhatom, hogy büszke vagyok magamra.”

Fürdőruhában a tajvani világversenyen

A 22 éves modellt egy indiai világversenyre is meghívták ebben az évben, de valószínű, hogy nem fog elmenni. Azért sem, mert a tanulmányaival is kell haladjon, de azért sem, mert

még egy „kiképzőtáborban” nem akar részt venni most.

Ugyanis olyan sok ruhát és kiegészítőt kell vinnie magával ilyenkor, hogy a kolbász és a szalonna már nem fér be, pedig ezek néha hasznosak lehetnek.