Hordhatóvá tenni a történelmet

Szász Cs. Emese 2018. november 21., 15:18

Nem a jelen trendjei, hanem a múlt, a művészettörténet elemei ihletnek évről évre egy őszi divatbemutatót Marosvásárhelyen. A Korok, divat, stílusok című bemutatón idén a barokk a fő téma, ebben a stílusban alkot mintegy harminc tervező több mint száz ruhát, alkotást.

Márton Krisztina utolsó simításokat végez a barokk jegyében született ruhán Fotó: Szigeti Szenner Szilárd

A Toldalagi-palota építésének évfordulójára hirdetett 2009-ben a Marosvásárhelyi Kulturális Központ barokk évet, amelynek apropóján pár tervező úgy gondolta, hogy a barokk világából kár lenne kihagyni a kosztümvilágot, s rendeztek egy barokk divatbemutatót is. A tervezők által felsorakoztatott kollekciók pompásra sikeredtek, de maga a rendezvény is annyira jól összejött, hogy a szervezők úgy döntöttek, sorozatot indítanak ebből, vagyis minden évben más-más művészettörténeti kor jegyében szerveznek egy bemutatót – mesélt a kezdetekről Márton Krisztina szervező, aki bár fő foglalkozása szerint restaurátor, szívesen tervez és valósít meg ruhákat is.

Élővé tenni a művészettörténeti kort

„A fő célunk természetesen nem az volt, hogy korhű ruhákat alkossunk, hiszen az egyrészt nagyon sok idő- és anyagi ráfordítást igényelne, másrészt azokat meg lehet nézni múzeumokban, albumokban.

A mi célunk az, hogy adott művészeti korok elemeit újra élővé tegyük, a mai ízléshez alakítva hétköznap is viselhető ruhát tervezzünk, miközben a régi értékeket szeretnénk felidézni és tovább éltetni ezekben az alkotásokban”

– magyarázta Márton Krisztina. Hozzátette: a csoportos divatbemutató ugyanakkor arra is lehetőséget ad, hogy bemutatkozzanak egymásnak a művészek, valamint megtalálják a közönségüket is.

A divatbemutatóra született alkotások hordozzák a barokk jegyeit, de hétköznapra is viselhetők. Ez például a Szeszilszoknya márkanév alatt született Fotó: Szigeti Szenner Szilárd

Az első bemutatóhoz képest, amelyre hat-hét ruhatervező nevezett, a résztvevők és a bemutatott ruhák száma is megszaporodott: újabban évről évre körülbelül harminc tervező mutatkozik be. Szakmája szerint nem mindenki ruhatervező, van, aki csak hobbiként űzi a ruhaköltemények megvalósítását, mások pedig éppen tanulják még a szakma fortélyait. „Csak az a kitételünk, hogy az alkotás művészi legyen, egyedi, illetve felismerhető eleme legyen abból a bizonyos felidézett korszakból” – magyarázta Márton Krisztina. Megtudtuk: nem csak az adott kor kosztümjeiből, hanem festészetből, szobrászatból, akár építészetből is ihletődnek az alkotók.

Minden évben születnek „elszállt”, inkább csak színpadra való ruhaköltemények, de hordható kollekciók is.

Leggyakrabban gálaruhákat terveznek az alkotók, hiszen az ad lehetőséget arra, hogy kicsit a részletekben is elmerüljön a tervező.

Részletekben gazdag, de nem giccses

Amúgy az első, a barokkhoz kötődő rendezvény után volt már klasszicizmus, romantika, impresszionizmus, szecesszió, középkor, újkor, a 20. század is téma, de még a népművészet is, ahhoz, hogy a tizedik, jubileumi rendezvény ismét a barokkhoz térjen vissza.

Giuseppe Favia ruhakölteménye szintén a hétfői divatbemutatóra született Fotó: Szigeti Szenner Szilárd

„A barokk a drámaiságról szól, a zsúfoltságról, a hatalmas formák tobzódásáról. Sokan már giccsesnek tartják, de nem szabad azzal azonosítani. Tényleg rendkívül gazdag részletekben ez a kor. A ruhák terén a finom, dús anyagok összeválogatása jellemző, a szoknya bősége, a bő ujjak, nagy gallér, mellette pedig a fűzőbe szorított darázsderék. Szerették az élénk színeket, főleg a rokokóban, rengeteg a csipke, a gyöngy.

Mindenképp a gazdagság, a pompa, fényűzés volt jellemző erre a korra, bár érdekes, hogy az erdélyi barokk visszafogottabb volt akár épületek, akár viselet terén”

– mutatott rá a tervező, aki Mária Terézia és lánya, Mária Antoinette hozzáállásából ihletődik a saját idei kollekciójában: a határozott kezű, mértékletes vezéregyéniség és a tobzódó, pazar ruhatárral rendelkező kisasszony divatvilágát kombinálja a ruhakölteményeiben.

Krisztina és a többi ruhatervező barokk jegyében született ruháit,

november 26-án, hétfőn 17 órától lehet megtekinteni a marosvásárhelyi Kultúrpalota színpadán.