„Eszköztelen” pedagógusok: mit tanul a verésből a diák?
Panaszkodnak a szemtelenebb diákokra a tanárok, akik néha visszasírják azokat az időket, amikor még legalább egy tenyeres belefért a munkájába. A szakemberek szerint azonban a gyerek a verésből csak azt tanulja meg, hogy neki is testi fölénnyel, verekedéssel kell „megoldania” a konfliktusokat.
Az, hogy az iskolákban vannak fegyelmezési problémák, nem újdonság. Viszont egyes tanárok arra is panaszkodnak: egyre nehezebb tanulásra, figyelemre ösztönözni a fiatalokat.
Szőke Annamária, egy sepsiszentgyörgyi szakiskola igazgatójaként úgy véli, leginkább a fiatalabb tanárok esetében nehezebb a fegyelmezés, valahogy nehezebben vívják ki a fiatalok a gyerekek tiszteletét. Az igazgató szerint ugyanakkor a tanároknak kevés eszköz áll rendelkezésükre, ami a fegyelmezést illeti, a szakiskolákban pedig nehezebb a helyzet, mint egy gimnáziumban. Az is nehezíti az is a tanárok helyzetét, hogy nem büntethetnek jeggyel vagy pontlevonással, illetve óráról sem küldhetik ki a diákokat – magyarázta az igazgatónő. A vonatkozó jogszabályok szerint ugyanakkor nem állíthatják sarokba,, illetve nem alázhatják meg és nem diszkriminálhatják őket, nyilván emellett a testi fenyítés semmilyen formáját nem alkalmazhatják.
„Lassan a tanár az utolsó ember lett az oktatási rendszerben. Sajnos nincs a kezében olyan eszköz, amellyel a fegyelmezetlen gyerekeket kordában tudná tartani.
– fogalmazott nemrég Albert Gábor Árpád, egy nagytusnádi általános iskola igazgatója a témáról. „Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy erőszakosan kell bánni a gyerekkel, viszont ha egy kicsit a fenekére lehetne csapni, biztosan jobban menne a szorzótábla, az olvasás, a fegyelemről nem is beszélve” – érvelt az igazgató.
Șaica Enikő 21 éve tanítónő, bár ma is imádja a munkáját, ő is úgy látja, egyre kevesebb eszköz van a pedagógusok kezében, ugyanis lassan teljesen tilos a fegyelmezés minden formája, ami bizonyos gyerekeknél nehéz helyzetet alakít ki. „Mivel évről-évre egyre kevesebb eljárás, eszköz van a kezünkben az iskolai fegyelmezést illetően, olyan módszereket kell keresnünk nekünk tanítóknak, amelyek a mai önálló, öntörvényű gyermekekre pozitívan hatnak. Nem könnyű feladat, de türelemmel, következetességgel meg lehet találni az utat a problémás gyerekekhez is. Könnyebb eset, ha a szülő is társként, partnerként áll a pedagógus mellé, viszont ha nem, akkor kőkemény feladat megtörni a jeget. Személyes tapasztalatom szerint ha szeretettel fordulsz a gyermek felé, előbb-utóbb ő is szeretetet, kedvességet fog nyújtani. Ez az egyetlen kulcs, ami még maradt a korszerű oktatásban a pedagógus kezében, lelkében” – véli a tanítónő.
Bár tilosnak tilos, megtörténni most is megtörténik időnként, hogy egy-egy tanár agresszív, egyesek verbálisan, mások akár fizikailag is bántják a diákokat. „Nem szeretnék nevesíteni, de nálunk az iskolában van olyan tanár, akitől félünk. Történt olyan, hogy órán beleverte az osztálytársam fejét a padba, vagy elvette a cigarettánkat és nem adta vissza. Tudom, hogy tilos az iskolában vagy mellette dohányozni, de akkor sem veheti el. Mindamellett állandóan trágárul beszél velünk, szitkozódik, és akkor sem ad jó minősítést, ha tényleg készülünk. Nem tudom, mit tehetnénk. Gondoltunk rá, hogy jelentjük a vezetőségnek, de valahogy nem hisszük, hogy változna a helyzet, generációk óta így van” – ismeri el Márton Lóránt. A 17 éves diák úgy véli, a diákoknak még mindig nehezebb, mint a tanároknak, mivel utóbbiak közül sokan visszaélnek azzal, hogy ők a felnőttek és hatalmuk van.
Ha minden iskolában nem is éppen, azért számos intézmény folyosóin nyílt titok, hogy melyik az a tanár, akivel „nem lehet packázni”, aki ha kell, odacsap, fület húz, míg mások mondjuk kiabálással, verbális agresszióval igyekeznek a fegyelmet megalapozni.
Kádár Annamária pszichológus, aki nap mint nap pedagógusok képzésében vesz részt, úgy véli, sok minden változott az utóbbi időkben, ami az iskolai oktatást, fegyelmezést illeti, de a pedagógusok által alkalmazott testi fenyítésnek bizony megvannak a történelmi okai. „Az ókorban a vesszőzés, korbácsolás, hidegvízbe belemártás, pálcával való fenyítés, egyes területeken akár éheztetés is elfogadott volt, később a körmös, nyakleves, sarokba állítás, kukoricára térdepeltetés volt a fegyelmezés eszköze. Időközben tudományos kutatások is rámutattak arra, hogy a félelemkeltés miatti fizikai erőszaknak ugyan van visszatartó ereje, de ez egy külső kényszer eredménye, és nem a gyermek saját döntése.
– magyarázza Kádár Annamária. Hozzáteszi, jelentős váltás történt abban a tekintetben, hogyan reagálunk a normaszegésre. A büntető szemlélet a pedagógus magas kontrollját és a támogatás alacsony fokát jelenti. A megengedő szemléletre jellemző, hogy a pedagógus nem alakít ki a gyerekek számára határozott kereteket, és megbocsátja, elnézi a helytelen magatartást. Az elhanyagoló magatartás keretében a pedagógusok teljesen magukra hagyják a gyerekeket. Ma már azonban a helyreállító szemlélet elfogadott, hogy a pedagógusok egyszerre alkalmaznak magas kontrollt és támogatást, a helytelen viselkedést elutasítják.
Az osztálytermi rend alapvető feltétele a tanár és a diákok közt fennálló tiszteletteljes, jó kapcsolat és a jól szervezett osztálytermi munka. Kádár Annamária szerint a pedagógus egészen addig szabadon mérlegelheti, hogy milyen módszerrel fegyelmez, amíg az nem sérti a gyerek alapvető jogait, személyiségét, emberi méltóságát. A tanuló ugyanis semmiképpen nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak. Egy pedagógus semmilyen körülmények között nem válhat annyira indulatossá, meggondolatlanná, hogy tettlegességgel – de akár ide sorolhatnánk a verbális agressziót is – éljen egy diákkal szemben. Hogy mégis miért fordul elő, hogy tanár bántalmaz diákot? A szakember szerint a pedagógust ilyenkor az eszköztelenség jellemzi, konfliktus esetén tehetetlennek érzi magát, és a sarokba szorítottak tipikus magatartásformájával reagál, vagyis erőszakkal.
S hogy miért nem jó a fizikai erőszak? A pedagógusok képzésében dolgozó szakember sokáig sorolja az okokat. „A fizikai büntetés szégyent vált ki tanulóban, a szégyenérzet pedig negatívan hat a diák személyiségfejlődésére, rombolja a büntető pedagógussal való kapcsolatát is. A magyarázat és feszültséglevezetés nélküli súlyos büntetés a legkárosabb, mert egy negatív spirált indít el, a diák egyre kevésbé akar majd megfelelni a tanári elvárásoknak. Az igazságtalan bántalmazás minden formája önértékelési problémákat okozhat a gyerekben és a pedagógusban egyaránt” – fogalmaz Kádár Annamária. A legfőbb indok azonban éppen az, hogy a gyerek a verésből csak azt tanulja meg, hogy neki is testi fölénnyel, verekedéssel kell „megoldania” a konfliktusokat. „Abban a pedagógusban, aki visszasírja azt az időt, amikor nyugodt szívvel adhatott egy nyaklevest, olyan mélyen gyökereznek az alá- és fölérendeltség, a büntetésmegtorlás eszméi, hogy szinte csak csodaként könyveli el, hogy mindezek ellenére is működnek más technikák a fegyelmezésben” – mutat rá Kádár Annamária.
A szakember úgy véli, a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem eszköztelenek a mai pedagógusok, csak ez az eszközrendszer kevésbé látványos,
a tekintély demonstrálása helyett sokkal inkább pedagógiai és pszichológiai fogásokat alkalmazhat egy mai tanító, tanár. „Nem nevezném pofátlanabbnak a mai diákokat, inkább merészebbek, bátran megmondják a véleményüket, kritikusabbak. Nehezebb fegyelmezni és lekötni a figyelmüket olyan szempontból, hogy a frontális oktatási módszerek már nem működnek. Élménypedagógiai módszerekkel érdemes tanítani, folyamatosan tevékenykednie kellene a diáknak, kihívások elé kell állítani, játékosítani kell a feladatokat, fenntartani az érdeklődését, kíváncsiságát” – sorolja Kádár Annamária.
A történelmi hagyományokból is gyökerező büntető szemléletet a pszichológus szerint a helyreállító szemléletnek kell felváltania. A resztoratív, más néven helyreállító vagy jóvátételi szemlélet az amerikai navajo indiánok és az újzélandi maorok hagyományára épül, akik a normaszegő személyt nem büntették és nem zárták ki a problémamegoldásból, hanem vele együtt közösen dolgozták fel a sérelmeiket. Arra bátorítják a kárt okozó személyt, hogy aktívan vállaljon felelősséget tettéért, és ajánljon fel a sérelmet szenvedett személyek számára valamilyen jóvátételt.
„Az iskolában ez a személet úgy honosodott meg, hogy a pedagógusok nem döntenek a gyermek feje fölött, hanem közösen oldják meg a problémákat, úgy, hogy közben az érintett diák érzelmi támogatásban részesül. Ha valaki rosszat tesz, jóvá kell tennie azt.
Mire lenne szükség, hogy a dolgok rendbe jöjjenek? Ezek a kérdések arra mutatnak rá, hogy a tettet ítéljük el, nem azt az embert, aki elkövette, és hogy a helytelen cselekedeteket gyakran jóvá lehet és jóvá is kell tenni” – magyarázza Kádár Annamária. Hozzáteszi: amennyiben a gyerekekkel együtt állítunk fel szabályokat, és azokat elfogadjuk, kihelyezzük, jól látható helyre, a diákok egy idő után már egymást figyelmeztetik azok betartására: „Te is elfogadtad, akkor tartsd is be!”