Emberi dolgok, női dolgok: egy időre búcsúzik karakterétől Varga Andrea

Több mint egy éve játsszák a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban a Hedda Gabler előadást, amelynek címszerepéért POSZT-díjat is kapott Varga Andrea színművész. Aki még nem látta, az még januárban nézheti meg az előadást, mert később Hedda Gabler megformálója elbúcsúzik egy időre a színpadtól.

– Mennyi ideig láthatunk ebben a szerepben, tekintettel arra, hogy új főszerep vár rád, ismét anya leszel?
– Januárban van még két előadás, februárban már nincs műsoron, és valószínűleg a szülésig már nem is lesz, mert fizikailag is megközelíthetetlen leszek. Szülés után majd újra műsorra kerül.

– Van előadás, amit már leadtál, van, amit nem?
– Igen, a Lovakat lelövik című előadásban szerepcsere történt (Gloria szerepét Varga Andreától Gecse Ramóna veszi át – szerk. megj.), de ez esetben erről nem volt szó, elég személyes is, a szerep is úgy alakult, hogy mi alakítottuk ki, úgyhogy szerintem nem lesz szerepátvétel.

– Ez akkor Varga Andrea saját Hedda Gablere. Változott-e ez a karakter benned az elmúlt egy év folyamán?
– Annyiban változott, ahogy változnak az emberben is napról napra a dolgok. Egy elég meghatározott formában játsszuk ezt az előadást: a formák, az irányok, az elvek, a gondolatok, a problémák mind le vannak rögzítve, viszont az ember lelki, idegrendszeri minősége napról napra változik, nem pont olyan szombat este, mint vasárnap este, ilyen szempontból változik a szerep is. Ahogy telik az idő, s újra találkozom vele, mindig hozzáadódik valami, én azt érzem, hogy soha nem tud ugyanolyan lenni, mindig egy kicsivel mélyül, miközben másként figyelünk egymásra, másként születnek meg pillanatok.

– Úgy tudom, eleinte nehéz volt megkapni önmagadban ezt a szerepet. Nem egyszerű karakter Hedda, az nyilvánvaló, de mi okozott számodra nehézséget?
– Pont ez az összetettsége:

S valahogy ezt kellett elhinni neki – hiszen ez ugye elég ritka –, hogy olyan szigorúan határolt elvekkel rendelkezik, amik nem hagynak más megoldást, nem hagynak kiutat. Emiatt is egyedi számomra, mert kevés ilyen nőalak van. De nem feltétlenül nőalak, azt hiszem, hogy egyáltalán ember. Emberi dolgok ezek, nem női dolgok.

– Emiatt a szerep miatt lettél rövidhajú? A próbák alatt még hosszú fekete hajad volt…
– Azt hittem, azt kérded, hogy a szerep miatt lettem-e terhes. (nevet) Miután a próbafolyamatok alatt rendezőileg határozottan megfogalmazódott, hogy Hedda több mint valószínű, hogy terhes, megmosolyogtatott, hogy ezek szerint lehet, hogy én a Strasberg-módszerhez folyamodtam, s úgy gondoltam, hogy még jobban elmélyítem a szerepet, és terhes leszek.

– Nem, nem erre gondoltam, de érdekes kérdés. Ezzel kapcsolatban az érdekel, hogy mennyire mond ellent vagy kapcsolódik össze a babavárás és Hedda szerepe?
– Érdekes lesz, azt hiszem. Nem is volt még hasonló példám, a színházban még nem történt ez velem meg. Nagyon élesen elhatárolódnak az előadáson belül a szerepek, a szereplők, az utak, ez nagyon tud segíteni. Ugye

azt tanuljuk a főiskolán, hogy amikor belépünk a színházba, a próbaterembe vagy a színpadra, akkor a sáros kalucsnit ledobjuk, és tisztán megyünk be,

ami azt jelenti, hogy a kinti problémáidat, gondjaidat leteszed, és megpróbálsz tiszta lappal kizárólag a színpadi helyzetek felé nyúlni. Igen, megpróbálod nem bevinni a reggeli rántottát, viszont minden ember az önmaga személyes problémáit, dolgait feldolgozva tud egy szereplőt megformálni, ezért nem lesz egyforma két színészi előadás sem. Érdekes lesz mindenképp. És igen, a szerep miatt lettem rövidhajú, ez egy rendezői koncepció is, de nagyon sokat segített: egyfajta megcsonkítás, de legalábbis egy sémából való kilépés, hogy Hedda egy felnyírt hajú, fiús frizurás személy, aki ilyen módon sem akart azonosulni semmiféle nőiséggel és női feladattal.

– Amúgy általában nagy fejtörést okoz egy színésznőnek egy baba érkezése? Vagy csak annyira, mint másoknak?
– Szerintem annyira, mint másoknak. Az első babámnál egyáltalán nem is gondolkodtam, esélyt nem adtam magamnak, hogy színészként kezdjek el a babaváráson gondolkodni, annyira erős volt bennem a hang, hogy nekem kell gyerek. Ha elkezdtem volna azon gondolkodni, hogy még csak egy éve vagyok Vásárhelyen, csak most kezdődik itt egyfajta szakmai élet, hogy meg kell még ismerjen a közönség, a szakma, a társulat is elfogadjon, akkor biztosan azt mondtam volna, hogy várjunk még pár évet – de milyen nagy butaság lett volna. A második babámnál sem ezen gondolkodom.