Zötyögő, recsegő alvóhely: hálókocsi a Coronán
Retró érzés, de nem biztos, hogy a jó értelemben. Kipróbáltuk a Corona IC-n nemrég még a kihalás veszélyével fenyegetett hálókocsit, aminek legfőbb előnye, hogy létezik. De milyen is? Mutatjuk.
Mennyi huzavona volt azzal kapcsolatban, hogy vajon el lehet-e jutni Székelyföldről vonattal aránylag civilizált körülmények között, azaz hálókocsiban vagy fekvőhelyes kocsiban utazva Budapestre! És az a helyzet, hogy nem a MÁV-on múlt, hogy még ma is el lehet, a magyar állami vasúttársaság az éjszakai járaton is csak ülőhelyes kocsikat hagyott volna, ha rajta múlik. Minden bizonnyal nem külön a székelyföldi járat volt a célpontja ezen tervének, hanem a feltehetően nagy veszteségeket termelő Utasellátó leépítése. Nagy lett a felhördülés azonban 2017 nyarán, amikor a MÁV bejelentette ezen elképzelést, amelynek következtében a büfékocsi, a háló-, illetve fekvőhelyes kocsi szolgáltatásai is megszűntek volna az összes nemzetközi vonaton, így a Brassóból Budapestre Székelyföld nagy részének érintésével közlekedő Coronán is. A magas szintű intervencióknak hála azonban végül csak a büfékocsi maradt le a szerelvényekről, így odalett a romantikus túlározottan átsörözött koronázások lehetősége, de legalább aludni kényelmesen lehet. Elvileg.
A napokban alkalmam volt kipróbálni, hogy milyen is az élmény a Corona hálókocsijában manapság, amit a MÁV saját honlapján is jókora öniróniával „Classic hálókocsi” szolgáltatásnak nevez, a faburkolatos, Kelet-Németországban gyártott kocsikat pedig egyenesen „retrónak”, amelyek „az 1980-as évek vasúti világát idézik”.
S mint minden, ami retró, azaz divatos manapság, annak meg kell fizetni az árát.
Ez jelen esetben több mint 110 lejes díj kifizetését jelenti az utazónak irányonként, ha a kétszemélyes fülkében hajtaná álomra fejecskéjét, ez ahhoz képest borsosnak tűnik, hogy tisztességes, nem mozgó szálláshelyet is talál bőven a magyar fővárosban ezért a pénzért az ember, meg aztán ha családdal vetemedne hálókocsis kiruccanásra, akkor olyan költségbe futna bele, ami nehezen tolerálható. Persze ha családi volna a kirándulás, akkor inkább a háromszemélyes hálófülkét kellene választani, amire 73 lejt kell koponyánként lepengetni jelenleg. A fekvőhelyes („kusettás”) megoldás négyszemélyes fülkében 67 lejbe, hatszemélyesben 45 lejbe kerül, ezek már barátibb tarifáknak számítanak. Utóbbi kettő hátránya azon kívül, hogy több ember horkolását kell hallgatni éjszaka az is, hogy uniszex, s nincsen mosdó a fülkében.
Na de vissza a mi kétszemélyes hálófülkénkhez, amiben most volt szerencsém tiszta egyedül utazni. Kétszemélyes attól volt, hogy az elérhető három helyett csak két mozgatható ágy volt leengedve, ebből a felső, jelezve, hogy csak egy utasra számítanak, nem volt bevetve, igaz, először a feldobott, egy picit sem összefogott pokróc miatt az volt az érzésem, hogy valaki már van a fülkében.
A retró érzés teljes, ahogy belép az ember, s ez nem csak az idejétmúlt formavilágnak köszönhető, hanem az agyonhasználtságnak, kopottságnak is. Az ágy is hozza a nyolcvanas évekből elvárt kényelmet, azaz kényelmetlenséget, a két párnából összerakott fekvőhelyen kell azért helyezgesse magát az ember. Az ágynemű: a lepedő, a párna, a pokróc tiszta, nem érezni benne a betakart tömegek szagát. A fülkében meleg fogadott, kissé túlságosan meleg is, de a „retró” hálókocsik előnye, hogy ki lehet nyitni az ablakot. Én mondjuk nem próbáltam meg, nehogy aztán ne tudjam visszacsukni. És nem jártam a fűtésszabályozó gombjával sem, nehogy valami visszafordíthatatlan kárt okozzak a berendezésben.
A mosdó mellett használaton kívüli kisasztal, amire fel lehet pakolni. Ajánlatos egy fertőtlenítő kendővel végigtörölni azért, mielőtt használatba vennénk, s a törlőre rakódott fekete mocskot látva meg is érthetjük, hogy miért.
Ezen kívül a hangyák is vígan masíroztak rajta
– ilyen élményben sem emlékszem, hogy lett volna részem vonaton.
A legnagyobb élmény azonban alighanem a menet közben a kocsi legváratlanabb részeiből kiszűrődő furcsa zajok dübörgő, recsegő szimfóniája. Ahogy a MÁV is írja honlapján: faburkolatos kocsikról van szó, így el is lehet képzelni, hogy milyen hangokat produkál ez az öreg burkolat a hepehupás román sínek hatására. További kellemetlen élmény volt számomra, hogy hiába van áramcsatlakozó – igaz, az elektromos borotvák számára szánva – a kinyitható tükör felett, áram az bizony nem volt benne. Így előzetes terveim a laptopos filmnézésre dugába dőltek, de legalább a könyvet is kipakoltam a táskából előzően, így nem maradt más megoldás számomra, mint a kinti ködös sötétségbe bámulva próbáljak elálmosodni, nem túl sok sikerrel.
Aztán mégis sikerült álomba merülni, igaz, ahhoz először meg kellett forduljak, hogy ne a fejembe közvetítse posztmodern muzsikáját a faburkolat. Déda és Kolozsvár, Bánffyhunyad és Nagyvárad között határozottan aludtam, még ha nem is túl mélyen. A kettős határellenőrzés nagy részét is sikerült átszundítani, egészen Püspökladányig.
Egy három decis szénsavmentes víz benne van a jegy árában, akárcsak egy meleg ital, azaz kávé, amit a kedves utaskísérő hölgy Szolnok után szervírozott. Reggeli gyanánt egy 7day kiflit is elfogyaszthat az utas, ha van hozzá étvágya. Reggel 9-re aztán megérkezik az ember az álmos, szürke Budapestre, Csíkszeredából több mint 13 órányi út után nem mondom, hogy a legfrissebben, de mindenképpen kevésbé összetörten, mintha az ülőhelyes kocsiban vagy autóval, autóbusszal utazna. Ennyi előnye és értelme mindenképpen van a hálókocsis utazásnak De azért elgondolkodik az ember, hogy mi lenne, ha olyan EuroNight kocsiban utazhatna, amelyek nyugat felé indulnak esténként Budapestről? Nekünk persze örülnünk kell, hogy legalább a retró érzést megtapasztalhatjuk. És örülünk is.