Az űrutazástól a farmernadrágig. Avagy hogyan kapcsolódik a zene és a tudomány?

Mindebből ihletődve Nagy Péter és zenész barátai is egyfajta játékra vállalkoztak: az előadás folyamán azokat a kapcsolódási pontokat keresték, amelyek a kedvenc zenészek, a legendás dalok, valamint a tudomány és kultúránk között fellelhető.

„Ez egy távoli kicsiny világ ajándéka, hangjaink, képeink, zenéink, gondolataink és érzéseink gyűjteménye. Megpróbáljuk túlélni saját korunkat, így talán megéljük az önök korát” – üzente Jimmy Carter, az Amerikai Egyesült Államok elnöke azon a lemezen, amelyet 1977-ben a Voyager-2 hordozórakétára erősítettek. A szondák útját úgy tervezték meg, hogy mind a négy óriásbolygó, a Jupiter, a Szaturnusz, a Neptunusz és az Uránusz mellett is elhaladtak. Az időkapszulaként elhelyezett arany bakeliteken pedig az akkori tudósok megpróbálták az emberiség legnagyobb értékeit összesűríteni képek és hangok formájában – vezette fel az első témát Nagy Péter. „Építmények, csodálatos művészi teljesítmények, az ember biológiájáról vannak információk feltéve, sőt Jimmy Carter üzent is a kis ufóknak, mert a Voyagereket úgy tervezték meg, hogy talán egyszer egy idegen civilizáció elfogja őket és akkor tudni fognak rólunk, hogy kik vagyunk, miket csinálunk és hol lakunk. Carter természetesen angolul üzent, mert minden normális sci-fi rajongó tudja, hogy az univerzumban mindenhol beszélnek angolul” – mutatott rá viccesen. Elhangzott, Carl Sagant kérték fel, hogy a zenéinkről is állítson össze egy kilencven perces válogatást, ebbe Beethoventől a pigmeus lányok beavatási dalán keresztül Chuck Berry zenéjéig kerültek fel hanganyagok. A válogató szerette volna, ha a Beatles Here comes the Sun című dala is felkerül, de

az EMI lemezcég nem engedte meg, hogy a szerzői jogokat kiterjesszék az univerzumba.

Sagan később bevallotta, hogy mégis felcsempészte a dalt a lemezre. Az előadáson a Csíki Mozi színpadán levő zenészek tehát ezt a dalt játszották el elsőként.

És ha már az űrben „jártunk”, 1968-at említette az előadó, amikor is december 24-én az emberiség történelmében először három ember karácsonyi üzenetét közvetítették az űrből. Az előadó elmondta, sokak szemében az Apolló-8 volt a legfontosabb holdprogram. Csakúgy mint az Apolló-7, eredetileg csak próbarepülésre készült, de mivel a szovjetek is túl jól haladtak a saját holdprogramjukkal, az utolsó pillanatban nyolc hét alatt az amerikaiak megváltoztatták az egész projektet, és ezért az Apolló-8 űrutasai voltak az elsők, akik láthatták a Hold túlsó oldalát, valamint a Földet úgy, mint bolygó. A Bill Anders holdkomppilóta által készített – ikonikussá vált – fotó a Földfelkelte címet kapta, és egyformán láttatja a Földünk szépségét és törékenységét.

Nagy Péter egy talán kevésbé ismert, de valós veszélyről is beszélt. Felidézte, hat évvel ezelőtt, 2013. február 15-én reggel 9 óra 13 perckor egy tizenkétezer tonnás kisbolygó a hangsebesség hatvanszorosával belépett a Föld légkörébe. A Nap irányából érkezett, szerencsénkre a magasban szétrobbant, csak a darabok hulltak le a Földre Cseljabinszk orosz város közelében. Húsz hirosimai bomba energiájával egyenértékű energia szabadult fel. Mindössze 16 órával később egy Duende nevű negyvenezer tonnás kisbolygó olyan távolságra haladt el a Földtől, amely kisebb volt, mint sok műhold pályája. Ezt az égitestet már ismerték, sőt, katalogizálták, úgy számolták ki, hogy 2012-ben, amikor a találkozás megtörténik, egy a háromezerhez az esélye annak, hogy eltalálja a Földet. Szerencsére nem következett be. A nagy űrügynökségek felismerték a fenyegetést, a NASA Sentry programja keretében bevezették a kisbolygók jelentette veszély számszerűsítésére az un. Torino-skálát. Ebben a táblázatban minden földközeli kisbolygóhoz egy nulla és tíz közötti számértéket rendelnek hozzá, amelyet az esetleges ütközés valószínűségéből és a potenciális ütközés energiájából számítanak ki. A legnagyobb száma jelen pillanatban egy Apophis nevű kisbolygónak van, mindössze négyese, tehát kicsi a valószínűsége annak, hogy a közeljövőben ütközés és katasztrófa alakuljon ki. Nagy hozzátette, a lényeg az, hogy

előrejelzésre és rendszerezésre van projekt, viszont a megelőzésre nincs forgatókönyv.

A Föld törékenységéről sok zenész írt számot, mi ezúttal Nagy Lóránt gitárművész előadásában Sting Fragile c. dalát hallgathattuk meg.

Fizikusokra terelődött a szó, többek között James C. Maxwellre, aki a fizika szinte minden területén nagyot alkotott, de mindenképp a legnagyobb érdeme az, hogy matematikailag kidolgozta az elektromosság és a mágnesesség elméletét. Maxwell elméletét a német Heinrich Hertz fizikus bizonyította be egy kísérletsorozatban. „Jó, ha a kísérlet kidolgozásakor éppen a környéken sertepertél néhány zseniális mérnök, és így kiegészülhet az elmélet és kísérlet a technikai értékesítéssel. Érdekes, hogy a nagyszerű technikai érzékkel megáldott Hertz ezt nem vette észre, így a drótnélküli távírók, majd a rádiók kifejlesztésében Nicola Tesla, Guglielmo Marconi, a német Karl Ferdinand Braun és az orosz Alexander Popov szerzett érdemeket. Marconi 1901-ben mutatta be a drótnélküli rádiójelek továbbítását, és 1909-ben meg is kapta ezért a Nobel-díjat. Tesla rögtön beperelte, azt állította, hogy Marconi, aki az asszisztense volt, ellopta az ötleteit”  – meséli az előadó.

Az amerikai szabadalmi hivatal és a legfelsőbb bíróság Teslának ítélte oda a rádió feltalálásának jogát, de máig nem teljesen tiszta, hogy ki volt az, aki feltalálta a rádiót

– hangsúlyozta Nagy Péter. Tény viszont, hogy az első rádióadást, ami emberi hangot közvetített, Lee de Forest mérnök valósította meg 1910. január 12-én: a Toscát közvetítették a Metropolitánból és körülbelül kétszáz rádión lehetett ezt hallgatni. Magyarországon a rendszeres rádiózás 1923-ban indult be, ennek apropóján pedig a csíki moziteremben felcsendült az ismert LGT-dal.

A zene és Bob Dylan kapcsán a Nobel-díjakról is hallhattunk. Hogy kiérdemelte-e Dylan ezt a díjat, az előadó nem kívánta firtatni, de aki szerinte megérdemelte volna a Nobel-díjat, az Fred Hoyle. No, nem az irodalmit, hanem a fizikait. „Zseniális fickó volt, talán az a paradoxon jellemzi a legjobban, hogy ő volt a leghevesebb és legnagyobb kritikusa a legelfogadottabb standard modellnek, az ősrobbanás-modellnek, és mégis fantasztikusan sokat tett a világegyetem megismeréséért. Hoyle dolgozta ki a nukleoszintézisnek nevezett elmélet alapjait és rengeteg részletét is, és ezzel megmagyarázta, hogy hogyan lettünk a szó szoros értelmében csillagporból. Nem ez volt az egyetlen ötlete, amellyel beírta a nevét a fizika történetébe, de talán ez volt az, amelyért legjobban megérdemelte volna a Nobelt.

Az előadó néhány érdekességet is felsorolt a díjról és a díjazottakról. Elhangzott például, hogy az eddig 591 alkalommal odaítélt díjaknak 933 kitüntetettje van, 906 személy és 27 szervezet. Az egyetlen ember, aki kétszer kapta meg, az Marie Curie, 1903-ban fizikai Nobel-díjat kapott megosztva férjével Pierre Curie-vel és Henry Bakkererrel, majd 1911-ben kémiai Nobel-díjat.  Lezárásképpen pedig természetesen egy Bob Dylan-dalt játszottak a zenészek.

És ha már zene és tudomány, Nagy a Queen gitárosát is említette, Brian Mayt, akiről talán kevesen tudják, hogy asztrofizikus is volt. „May már gyerekkorában tudományos pályára készült, csak az édesapjával fabrikáltak egy gitárt, a híres Red Specialt, amivel végigjátszotta az egész karrierjét, és találkozott egy bulin Freddie Mercuryvel és megváltoztatta az életét. 1970-ben megalapították a Queent, és meg sem álltak a világhírnévig. De Brian a zenélés mellett nem hanyagolta el az első szerelmét sem, a csillagközi felhőből írt disszertációjával megszerezte a doktorátusát” – magyarázta, és mi más, mint egy Queen-dal következett.

Az előadáson szó esett az időutazásról és a féreglyukakról is. Elhangzott, Einstein többek között bebizonyította, hogy a sebesség és a gravitáció befolyásolja a teret és az időt. „Természetesen kisebb sebességeknél és gravitációknál ez a hatás szinte kimutathatatlan, de a fénysebesség közelében, vagy a fekete lyukak irtózatos gravitációs hatásánál már számottevően görbül a tér és lassul az idő. Igaz, hogy ez még nagyon távol van az időutazástól, de a kutatások kiindulási pontjának már megfelelt. Az Einstein-Rosen-féle féreglyuk lehetőségét továbbgondolva Kurt Gödel matematikailag bebizonyította, hogy

bizonyos körülmények között a világegyetem tartalmazza az időutazás lehetőségét.”

Az előadás végén, mintegy levezetésképpen, a farmernadrág történetét foglalta össze az előadó. Rámutatott, a bányászok és marhahajcsárok denim anyagból készült viselete a hetvenes évekre a világ legnépszerűbb ruhadarabjává vált, ugyanakkor egy generáció szimbólumává is. A Levi Strauss által 1873-ban megalkotott darab többek között két ipargának, a filmnek és a reklámnak köszönheti a népszerűségét. „Akkor kezdődött, amikor a fiatal John Wayne a korábbi filmek rojtos, bőr cowboy-nadrágját a Hatosfogat című filmjében lecserélte farmerre. Aztán jött Marlon Brando, a farmerdzseki, a farmer bőrdzseki párosítással, majd James Dean a csizma, fehér póló és farmer összeállítással. A reklámszakma is felkapta ezt az újfajta kemény stílust, a cigarettázó farmeres cowboyt, a Marlboro Man megteremtésével. A farmert kezdettől fogva fiatalos lázadással kötötték össze. Egy vallási vezető odáig ment, hogy elnevezte parázna nadrágnak. De a sikert már nem lehetett megtörni, a farmer egyre feljebb kúszott a társadalmi ranglétrán is. Egészen lent kezdte, a gazdasági épületek és az elítéltek között, a háború alatt az önkéntesek viselték, utána megjelent az egyetemeken. Az 1960-as években a beat nemzedék írói és a rockbandák vallották magukénak, végül Nixon után már minden amerikai elnök is meg-megjelent farmerben. A Levi's 1948-ban négymillió nadrágot adott el, de 1979-ben már kétmilliárdot. Pedig akkor már csak az egyike volt a sikeres márkáknak, felzárkózott szorosan mögéje a Lee és a Wrangler is. Csak idő kérdése volt, hogy a feltaláló reklámszövege beteljesüljön: A Levi's felruházza a világot.

De ahogy bárhol a világon, a Szovjetúnióban, Magyarországon és Romániában is rajongtak a farmerért a fiatalok.

A kommunista vezetők azonban úgy tartották, hogy a farmer és a hozzá kapcsolódó popzene a mocskos imperialista Nyugat jelképei, ami ellen küzdeni kell, sőt, még a farmerbűntény kifejezést is kitalálták.

„1989 októberében miközben Erich Honecker az NDK megalakulásának negyvenedik évfordulójára készült, a németek százezrei vonultak az utcákra, november 9-én pedig a kelet-berliniek nekimentek a falnak. A felkészületlen őrök nem tanúsítottak ellenállást, éjfélre minden átkelési pontot megnyitottak és elkezdődött az évszázad legnagyobb bulija, amelyet másnap legalább akkora bevásárlási láz követett. Másnap leomlott a fal is, és ezzel véget ért a huszadik század, de az emberiség egész történelmének egyik legszégyenletesebb és szomorú története, a hidegháború.”  Nagy Péter hozzátette, egy évvel később, 1990. június 21-én Roger Waters egy gigantikus koncertet adott Berlinben a Potsdamer Platz-on. Hétszázezer ember üvöltötte, hogy „csak egy tégla vagy a falban”. Az előadás utolsó dalaként tehát a Pink Floyd Another brick in the wall-ját szólaltatták meg a zenészek.