Egy titokzatos nő: a Karády-rejtély

Karády Katalin az 1941-ben, pályakezdéséről írt rövid visszaemlékezései (Hogyan lettem színésznő? – megjelent a Szépirodalmi Könyvkiadónál 1989-ben) alapján írt monodrámát Pénzes Csaba, ezt mutatta be nemrégiben a Csíki Játékszín. Karádyt Márdirosz Ágnes jeleníti meg, az előadást Kányádi Szilárd rendezte, közreműködik Ráduj Gábor zongorista.

„Nagymamám könyvesboltban dolgozott, és akkoriban nagyon népszerűek voltak a színészportrék vagy filmjeleneteket bemutató képeslapok. Otthon nagyon sok ilyen képeslapunk volt, összegyűjtöttem nagymamámtól, és Karádyról volt a legtöbb. Mindig csodálattal néztem, talán itt kezdődött a Karády iránti érdeklődésem. Aztán jött a rendszerváltás, a Duna Televízió elkezdte vetíteni a fekete-fehér, régi magyar filmeket, és engem teljesen beszippantottak. Hallgattam a dalokat, nagy hatással voltak rám, és megtanultam őket. Gondolom, ez abból is adódott, hogy vastagabb a hangom, adott volt, hogy Karády-dalokat énekeljek. Most, hogy az előadásra készültem, beleástam magam az életébe, de sokáig érlelődött bennem az, hogy eljussak odáig, hogy színpadra kerüljön” – vázolta fel az előzményeket Ágnes.

Karády Katalin életével kapcsolatban számos mítosz, legenda született, ő volt az első, modern értelemben vett sztár Magyarországon.

Pályafutásának kezdete szorosan egybefonódik – a visszaemlékezéseiben csak X-ként emlegetett – egy újságíró, Egyed Zoltán tevékenységével. Ő készítette elő a népszerűségét és építette fel Karády szárnyaló karrierjét. „A darabban is elhangzik, hogy ez a férfi nem egy akármilyen újságíró volt, hanem a színházkritikusok feje, a Film, Színház, Irodalom c. lap főszerkesztője. 1938-ban figyelt fel egy társaságban Karádyra, aki akkor már elvált asszony volt, itt-ott fellépett, mint sanzonénekes. Egyed nem sokkal azelőtt érkezett haza Hollywoodból, ahol akár olyan akkori filmcsillagokkal találkozhatott, mint Greta Garbóval, Marlene Dietrich, és láthatta, hogy hogyan működik ott a sztárcsináló gépezet. PR-osként nagyon nagyot tett le az asztalra, mert egy olyan nőt kreált, amilyen még nem volt addig Magyarországon.”

Karády úgy robbant be a köztudatba – folyamatosan beszéd tárgya, a lapok írnak róla – , hogy egy éven keresztül senki nem látta őt színpadon. Eközben színészmesterséget tanul, táncolni, énekképzésre járt.

A visszaemlékezés szerint pártfogója még azt is kijárta a színházigazgatóknál, hogy akkor legyen a bemutatója, amikor ő akarja, amikor úgy érzi, felkészült rá. A leendő díva ugyanis megijedt a feladattól, félt a bukástól, hogy nem tudja megtanulni a szöveget stb. Hogy igaz volt-e vagy sem, hogy emiatt tolták a bemutató időpontját, mint sok minden mást Karády körül, ezt sem lehet tudni, de Egyed jó taktikájának köszönhetően a színésznő ettől önbizalmat kapott, és néhány hét múlva megtartották a bemutatót.

Karády első színpadi szerepe Lady Elizabeth volt Somerset Maugham és Zoe Atkins Az asszony és az ördög c. darabjában, amelyet a Pesti Színházban mutattak be 1939-ben. Ugyanebben az évben a filmvásznon is debütált, a Zilahy Lajos regénye alapján készült Halálos tavasz c. filmben (partnere Jávor Pál), amely óriási siker lett. Filmtörténeti korszakváltásról beszélnek a szakemberek, új típusú színésznő tűnt fel, és megjelent a film noir Magyarországon. Karády 1939 és 1948 között huszonnégy filmben játszott főszerepet, a kor ünnepelt dívája lett. Valóságos hisztérikus népszerűség vette körül – írja Rátonyi Róbert az Operett II. c. könyvében. Minden nő hozzá szeretett volna hasonlítani, férfiak és nők egyaránt bálványozták. A közönség istenítette, de sem a film-, sem a színházi szakma nem fogadta be őt igazán. „A mi szakmánkban minden korban létezett irigykedés, szakmai féltékenység. Gondoljuk el, hogy voltak nagyon tehetséges, híres színésznők, és jött ez a nő az »utcáról«, aki korábban nem tanult színészmesterséget, nem volt rutinja, berobbant és nagyobb sikere volt, mint nekik. Ez eléggé bosszanthatta őket” – mutat rá Márdirosz Ágnes.

Karády divatot teremtett, számos terméknek volt a reklámarca, szövegírók és zeneszerzők versengtek a kegyeiért, a rikkancs reggel az ő slágereit fütyülte.

A közönséget minden érdekelte, ami Karádyról szólt, főként a magánélete, amelyről igen keveset árult el, és amely miatt máig számos titok lengi körül. Érdekes módon amikor néhány évtizeddel ezelőtt elkezdődött a Karády-reneszánsz, akkor sem annyira a művészetét tárgyalták, hanem a ruhatárát, kapcsolatait, szeszélyességét, azaz a magánéletére voltak kíváncsiak az emberek. „A családi háttérből adódóan nehéz gyermekkora volt, és emiatt nagyon érzékeny lelkű és sebezhető ember volt. Valahogy fel kellett magát vértezze. Neki kapóra jött, hogy felfedezték és sztár lett, mert emögé be tudott bújni, hogy ne lássák az igazi énjét. Ebben a csillogásban ő kiteljesedett, és nem derült fény arra, hogy ő valójában mit érez, mennyire szenved. Mert senki nem ezzel foglalkozott, hanem azzal, hogy hányszor énekelt, mit énekelt, merre járt, mit csinált.”

Aztán jött a háború, és mint annyi életet, sorsot, Karády Katalin szárnyalását is kettétörte. 1944-ben nemkívánatos személlyé vált, letartóztatták, meghurcolták, üldözte a Gestapo (zsidó gyerekeket mentett, zsidó alkalmazottait nem adta fel), a nyilasok, és a kommunista vezetők sem nézték jó szemmel tevékenységét. 1951-ben Brazíliába, majd Amerikába emigrált.

Véget ért a csillogó karrier, a filmvásznon már nem kellett, mert nem akarták, hogy kelljen. A próbafolyamat alatt két dolog hatott rám a legjobban: a gyermekkora és a börtönös időszak. Az, hogy mennyire meg tudtak alázni embereket azáltal, hogy ráhúztak valamit, ami nem igaz. Mert mint kiderült, mind olyanért vádolták, ami nem volt valós – mint nagyon sokakat abban az időben. Azzal is vádolták, hogy defetista dalokat énekel, mert minden dala a reménytelenségről, a reménytelen szerelemről, a halálról, a feladásról, az elbukásról szól. De ez megérintette az embereket, a frontkatonákat, akiknek gyakran énekelt. Nem volt buta nő, pontosan felmérte, hogy a háború után ő Magyarországon nem tud már úgy tündökölni, mint korábban. Látta, hogy az a politikai rendszer ellehetetleníti őt, nem fog tudni fellépni. A darab végén is elhangzik, hogy már nem mozivásznon volt látható, hanem a vászon előtt szórakoztatta tíz percig a közönséget. Kecskeméten pedig kifütyülték egy fellépés alkalmával. A csillogása megcsorbítását nehezen fogadta. Azt beszélik, hogy azért nem jött haza Amerikából, ahol kalapszalont működtetett, mert viszolygott a repülőktől. De szerintem azért, mert tudta, hogy már nem tud az a díva lenni, mint volt, és középszerű dologgal nem akart előállni. Valószínű, nem akarta lerombolni azt a mítoszt, ami körüllengte.”

A csíki előadás a színésznő életének legfontosabb momentumait idézi fel, és elhangzanak az örökzöld Karády-dalok is. „Ezek a dalok nem arra íródtak, hogy az ő életútját felvázolják, és kronológiailag nem olyan sorrendben születtek, mint az előadásban, de a darab írója szépen fel tudta építeni, felvezeti a szöveget, a dalokat, mindig egyik következik a másikból. A csúcspont az, amikor elmeséli azt, hogy milyen volt az, amikor kifütyülték. A Mit tudjátok ti, hogy mit érzek c. dallal érzem azt, hogy az a csúcspont, mert ott kezdődik el az, hogy vége az itthoni életének.”

2016-ban jelent meg a legújabb színháztörténeti kutatásokat magába foglaló, számos, addig nem közölt fotót tartalmazó Karády-kötet. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet – Szépmíves Könyvek: Ne kérdezd, ki voltam – Karády Katalin, a díva emlékére (szerkesztette Péter Zsolt) című könyv a színháztörténeti források segítségével rajzolja meg a díva félbetört pályaképét és életrajzát.

Miután elolvastam ezt a könyvet, sok új információt kaptam vele kapcsolatban. Kicsit összetörött a korábban kialakított Karády-képem, de nem rossz értelemben, hanem arról győzött meg, hogy még mindig van róla új, még mindig van, amit fel lehet tárni vele kapcsolatban” – magyarázta Márdirosz Ágnes.

Hosszú ideig tanulta a szöveget, amelyből többször is húztak. Elolvasta a Karádyról megjelent írásokat, levelezéseket, interjúkat, nézte a filmjeit, hogy hogy gesztikulál, énekel. „Elkezdtem utánozni, de amikor végigcsináltam egyszer, rájöttem, hogy nem szabad imitálni. Kányádi Szilárd rendezővel konszenzusra jutottunk, hogy ezt nem lehet, elég, ha a dalokban, amelyeket nyilván én éneklek és nem Karády, megpróbálom az ő sajátosságait a felszínre hozni. Ezt a szövegnél kivettük. Több helyen is megemlítik róla, hogy a legszebben beszélő magyar színésznő. A dalainál nem pont így van, mert sok helyen dallam a szöveg rovására megy. De a fülünk annyira hozzászokott, hogy már meg sem halljuk. Elég nehéz volt, bele kellett bújjak valamilyen szinten az ő életébe mentálisan, ez volt az első fázis, és utána jött az, hogy megpróbáltam megkeresni magamban, hogy vajon bennem hol vannak ezek elrejtve, kapcsolódási pontokat kerestem. A támpontokat megkeresve elő tudtam bányászni magamból olyan érzéseket, amelyeket esetleg ő érezhetett, vagy ami hozzá kapcsolódik.”

A színésznő úgy véli, Karády tragédiája abban rejlik, hogy az a fajta dicsfény, ami körülötte volt, lemosódott, és ő ezt nem tudta elviselni. Az is megviselhette, hogy nem született gyereke. A nagysága, a titka pedig az a felépített imázsa volt, a megcsinált titokzatosság, megfoghatatlanság. A történetére nem lehet pontot tenni bizonyossággal, mert mindig kiderül egy újabb gubanc. Márdirosz Ágnes szerint nagyon izgalmasak a Karádyt körülölelő mítoszok, úgy érzi, még ő sem tud eleget róla.

Karády Katalin életét ma is nagy érdeklődés övezi. „Felkerülnek a weboldalra jegyek, és egy nap alatt elfogynak. És nem miattam, hanem azért, mert az van kiírva, hogy Karády. Az egy dolog, hogy az én személyiségem is kell ehhez, de nem miattam fogynak el. Mai napig él a Karády-kultusz” – összegzett.