Akadálymentesen: játszótérrel nyitnak a társadalom felé

Szász Cs. Emese 2019. március 07., 17:11

Egy halmozottan sérült gyerekkel nem könnyű játszótérre vagy egyáltalán bárhová menni, éppen ezért sokszor ezek a családok eléggé bezárkóznak, inkább otthon ülnek, minthogy kimozduljanak. Többek közt ezen szeretne változtatni a marosvásárhelyi Ludodom Egyesület.

Játszótér más szemmel Fotó: Haáz Vince

A Forradalom utca 45. szám alatt, a református egyház tulajdonában lévő ingatlan belső udvarán van már két olyan játszóeszköz, amellyel elkezdődött egy integrált, akadálymentes játszótér létrehozása Marosvásárhelyen. Az ötletet egy Marosvásárhelyen élő édesanya adta, akinek három gyereke közül a legnagyobb halmozottan sérült és kerekesszékben van. Ebből kifolyólag

a gyerekek hárman egyszerre nem tudják használni a játszótereket, mivel azok nem úgy vannak kialakítva, hogy az akadályozottsággal élő gyerekek számára is alkalmasak legyenek.

A Ludodom Egyesület tagjai pedig elhatározták, hogy változtatnak ezen, s a pályázat segítésével vettek meg két játszóeszközt, amelyet fel is szereltek már az udvaron. Az egyik egy Pillangó-hinta, a másik kerekesszékes körforgó – mutatta be számunkra az egyesület elnöke, Rencsik Réka.

Leleplezés fázisában... Fotó: Haáz Vince

„A Pillangó-hinta azért is különleges, mert egy olyan magyar anyuka találta ki, akinek van két másik mellett egy halmozottan sérült gyereke is. A hinta különlegessége, hogy babákat is rá lehet fektetni, itt beillesztjük a gyereket, csecsemőt, berakjuk a kezét, hogy kapaszkodjon, így akár két 4-5 éves gyerek is elfér rajta. Miközben a sérült gyerekek fekve hintáznak, kettő olyan is tud hintázni mellettük, akik épek, vagy legalábbis tudják már tartani a hátukat. Az alapötlet ez: két sérült, két ép, hogy tudjanak együtt játszani, s ezzel a sérültek integrációját is segítsük”

– magyarázza Rencsik Réka. Megtudjuk, a kerekesszékes körforgónak is ez a lényege: a két méter átmérőjű körforgóra két kerekesszékes is felmehet, mellettük pedig padok vannak, amelyen a mozgásban nem korlátozott gyerekek körforgózhatnak.

A két eszköz mintegy másfélmillió forintba került, jelenleg a belső udvar szélében várnak arra, hogy birtokba vegyék a gyerekek és a szülők. „Az egyesülethez járó szülők, gyerekek, de bárki igénybe veheti majd. Azt szeretnénk, hogy javítsunk azon a helyzeten, hogy a sérült gyerekek családjaikkal sokszor nagyon be vannak zárva, kevés helyre mernek elmenni. Ide bejöhetnek a gyerekekkel, lehet játszani, a szülőknek beszélgetni” – fogalmaz Rencsik Réka, aki szerint a belső udvar egy biztonságos, ugyanakkor intim tér lehet a családok számára.

A Pillangó-hinta egy érintett magyar anya találmánya Fotó: Haáz Vince

A Forradalom utcai ingatlan udvara most még nincs jó állapotban, a Ludodom Egyesület tagjai az egyházzal közösen

egy kaláka révén szeretnék kicsit rendbe hozni, gumiszőnyeget letenni, hogy biztonságosabb legyen a környezet és barátságosabb az egész udvar.

Emellett még az elkövetkezendőkben több olyan játszóeszközt szeretnének beszerezni, amely alkalmas a mozgáskorlátozottak számára is, többek között lengő hintát, rámpával ellátott mászókát stb.

A kerekesszékes körforgó, most még felszerelés nélkül Fotó: Haáz Vince

„A játszótérrel egyik fő célunk, hogy nyissunk a társadalom felé. Ugyanakkor azok a Maros megyei magyar családok, akik már marginalizálódtak hátrányos helyzetük miatt, újabb lehetőséget kapnak kapcsolataik építésére egy olyan közösségi játszótér keretein belül, ahol másnak lenni természetes, problémákat megosztani, barátkozni, egymást segíteni közösségi feladat” – summázott Rencsik Réka. A gyógypedagógus 2015-ben munkatársaival hiánypótló egyesületként hozta létre a Ludodomot, kiegészítvén a pedagógiai szakszolgálatot a mozgás-, logopédiai és korai fejlesztéssel.