Mert szaladni jó. Egy veterán atléta kitartása
Immár hatodik éve, hogy rendszeresen rajthoz áll a különböző, veteránoknak kiírt versenyeken. És ha már indul, sok esetben dobogós helyezést is ér el. Vákár Lajos legendás jégkorongozó unokája, Csiszér Csongor mesél a szaladásról, hasznos tanácsokat is adva azoknak, akik fontolgatják kipróbálását.
„2013 májusában vettem részt az első futóversenyen, és azóta is lendületben vagyok” – mondja nevetve a veterán sportoló. Gyakran látni őt edzeni Csíkszereda különböző pontjain, kíváncsivá is tett, mitől lett e sportág szerelmese. „Az első versenyre azért jelentkeztem, mert gondoltam itt az ideje felmérni magam, hiszen már korábban is szaladtam. Akkor a saját kategóriámban harmadik helyezést értem el. A verseny után Keresztes Gyula bácsi javasolta, hogy igazoljak le a csíkszeredai Kárpátok Sportklubhoz, és én azóta is folyamatosan versenyzek, országos- és Balkán bajnokságokon veszek részt, de járok maratonokra is” – meséli. Nemrég tért haza az isztambuli Balkán-bajnokságról, ahol a 45 év felettiek korcsoportjában, 14 veterán sportoló közül hatodik helyezett lett szaladásban és gyaloglásban.
Azt mondja, szeret versenyezni, szereti a kihívásokat, és nem utolsósorban szeret szaladni. Számára ez ma már életforma. Napi szinten edz, rendszerint tíz kilométert szalad, és ha éppen versenyre készül, napi két edzést is beiktat a programjába.
Hogy mit hozott a sport az életébe? „Rengeteg barátot, amióta rendszeresen sportolok, még egészségesebb vagyok, és a sportnak köszönhetően nagyon sok helyre eljutottam” – sorolja egy szuszra. És abban a szerencsés helyzetben van, hogy saját vállalkozást működtet, így össze tudja hangolni a munkát a sporttal.
De bizony dolgozni is kell, mert egy-két helybéli támogatót leszámítva a versenyekre való felkészülés, utazás és ott tartózkodás bizony önköltségi alapon zajlik.
Nagy vágya, hogy jövőre eljusson a veterán világbajnokságra, az eredményei alapján erre megvan minden esélye.
És ha már Vákár Lajos neves jégkorongozó, edző unokájával beszélgetek, természetesen az emlékek is szóba kerülnek. Csongor tizedikes koráig hokizott, testvérével együtt abban a minden bizonnyal sokak által irigyelt helyzetben voltak, hogy a kor legnagyobbjától leshették el a trükköket, a tudást.
Az is megtörtént, hogy gyerekként az udvaron kergettük a korongot, és én beütöttem a koronggal az ablakot. Tél volt, így maradt egy északára, nem volt mit tenni, de engem ő akkor sem szidott meg. Nagyon fontosnak tartotta a sportolást. Most biztosan nagyon büszke lenne rám” – jegyzi meg mosolyogva.
Azt mondja, szeretné másokkal is megszerettetni a szaladást, hogy minél többen érezzék ennek a mozgásformának az örömét. Őt is örömmel tölti el, hogy Csíkszeredában igen népszerű ez a sport. Maga is sokakat rávett már a futásra, bármilyen jó tanáccsal szívesen segít. Aki pedig fontolgatja, hogy szaladni kezdene, annak nem többe, mint egy jó minőségű szaladócipőbe kell befektetnie, és már róhatja is a kilométereket. Persze csak mértékkel – hangsúlyozza.
„Fokozatosan kell hozzálátni, lassú tempóban szaladni, és a szaladást rövid sétával váltani. Aztán következhet egy nap szünet. Idővel fokozatosan lehet növelni a távokat is. Az nagyon fontos, hogy hogyan lélegzünk, orron be, szájon ki, ne összevissza kapkodjuk a levegőt, mert ettől jobban kifáradunk. És talán a leglényegesebb a bemelegítés, enélkül el sem szabadna kezdeni. Majd a végén ne maradjon el a levezetés, nyújtás” – tanácsolja a veterán atléta.