A sízés szabadságára voksol a zenepedagógus

Az ország egyetlen freeride terepsí- és snowboard versenyén – a Red Bull Oslea Hiride-on – mérettetett meg nemrégiben 116 társával együtt Rebeka, azaz a hegy lábától indultak gyalogosan a Kis-Retyezát szomszédságában levő Oslea hegygerincére csöppet sem barátságos körülmények között, és onnan ereszkedtek alá. A közel négykilométeres távú felfele haladás időre történt, az 1,4 kilométeres lesiklás esetében viszont ennek szépségét, nehézségét, technikáját pontozta a zsűri. Az idén immár nyolcadik alkalommal megszervezett verseny során az indulók helyenként közel kétméteres hóban, mínusz húsz fokban és mintegy hatvan kilométerórás szélben kellett felfele haladjanak, a síléces vagy snowboardos ereszkedés pedig nem pályán, hanem a néhol sziklákkal is „díszített” nyílt hegyoldalon történt közel 1940 méteres magasságból.

Rebeka büszke lehet teljesítményére: első helyezett lett a lányok között.

„Kétpercenként indították a versenyzőket, az indulástól a csúcsig mintegy 770 méteres szintkülönbség volt. Általában kitapossák előttünk az utat, de most olyan erős szél volt, hogy a hó befödte a nyomokat, olyan volt, mintha én magamnak vágtam volna az utat. A szélben néha alig kaptam levegőt. Volt, aki síbakancsban mászott, én szaladócipőben voltam, szedtem is a kicsi cipőcskében a lábam, mert nagyon hideg volt, enyhe kifejezés, ha azt mondom, hogy kopogóra fagytam” – mondja nevetve Rebeka. Célba érve a tetőn volt egy kis szusszanásnyi idő az átöltözésre, majd következhetett a lesiklás.

„Én nem is emlékszem, hogy melyik útvonalon jöttem le, mintha az égiek vezéreltek volna. Miután leérkeztem, sokan gratuláltak. Imádom a sízést, nagyon szeretem a sebességet. Ez mindig motivált” – jegyzi meg lelkesen a fiatal csíkszeredai lány, aki egyébként a tavalyi versenyen is dobogós lett.

Ádám Rebeka valamikor hároméves korában állt először sílécekre, fokozatosan alakult ki a sízés iránti szenvedélye, és bár volt időszak, amikor abba is hagyta, mára határozottan állítja, a szűzhavas sízés áll hozzá a legközelebb. Amikor a túralécre felkerül a fókabőr, egy-egy meredek hegyoldalt „meghódít”, és leereszkedik. Legyen az egy gyimesi hegyoldal, a Hargita, a Fogarasi-havasok vagy akár a Mont Blanc.

Négyéves koromtól írattak be a Gyermekek Házának Favory sícsapatába Szabó Nándor tanár úrhoz, és hatodik osztályos koromig jártam edzésekre. Hálás vagyok, mert itt jó alapokat kaptam. Mindig vártam, hogy edzés után bemehessünk az erdőbe sízni. Már akkor szerettem a pályán kívüli lesiklást, nem szerettem, ha határokat szabnak. Ezért követtem inkább a freeride vonalat. Volt két évem, amikor leraktam a lécet, de aztán kilencedikes koromban újra fellángolt a szenvedély, és azt éreztem, ez számomra lételem” – fűzi hozzá derűsen. És ha jók a hóviszonyok, nem sokat pihennek a lécek.

Ádám Rebeka egy rendkívül színes és sokoldalú személyiség. A csíkszeredai és gyergyószentimklósi Gyermekek Házánál pásztorfurulyát, kobzot, csellót valamint népdalokat tanít, zenét oktat a csíkszeredai ötödikes Waldorf-osztályban, de számtalan felkérésnek eleget téve különböző rendezvényeken, táborokban táncot, gyermekjátékokat, kézművességet tanít. Szabadidejében pedig sokat nemezel.

„Zenepedagógus vagyok, és mivel a hagyományokba belenevelődtem, ez az a vonal, amit úgy érzem, hogy tovább kell vinnem. Ezt otthon sosem erőltették, természetesen jött, és úgy érzem, hogy ezt folytatni kell. Igyekszem lelki töltettel tenni. Elsősorban hagyományátörökítésben tevékenykedek, vállalok részt, de azonkívül foglalkozok más zenei vonalakkal is. Voltak már színházi, táncszínházi, bábszínházi munkáim, amelyekhez előadászenét írtam, de az oktatás során is igyekszem a gyerekeket különböző zenei irányzatokkal is megismertetni. Nagyon izgalmas és nagy a kihívás, ahány gyerek, annyiféleképen kell hozzájuk viszonyulni. De ugyanakkor nagy felelősség is. Szeretem, mert változatos, és nagy az alkotói szabadság. A szabadságomat mindig őrizgetem, ez számomra fontos” – mondja.