Akik a legsötétebb titkainkon osztoznak: a társadalom ablaka is a lelkisegély-szolgálat
Megérkezik, gyertyát gyújt. Esetleg imádkozik. De ami a legfontosabb: felajánlja idejét és képességeit azok számára, akik rászorulnak. Az Erdélyi Telefonos és Internetes Lelkisegély-szolgálat ügyelője számára sokan vannak, akiknek ő az utolsó kapaszkodó.
A közelmúlt egyik legnagyobb székelyföldi természeti katasztrófája, a 2005-ös udvarhelyszéki, több halálos áldozattal járó árvíz tette szükségessé a létrehozását, vallja Simó Irma, a telefonos lelkisegély-szolgálatot működtető Áradat Egyesület szakmai koordinátora. Az augusztusi tragédiát követően október 1-jétől indították be a telefonos szolgáltatást, eleinte más egyesületek segítségével: Udvarhelyen az Ugron Alapítvány, majd később a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány „fogadta be” őket. Később aztán rájöttek, hogy jobb, ha önálló jogi személyiségként működnek. „Nem várhattuk el mástól, hogy fenntartsanak minket, főleg, hogy a Szent Gellértnél produkált utolsó telefonszámlánk 7500 lejt tett ki, ami még ma is sok pénznek számítana, nemhogy akkor” – meséli Simó Irma, akivel az egyesület csíksomlyói székhelyén álltunk szóba.
Az első években ugyanis olyan zöldszámon várták a hívásokat, amelyet más megyéből vagy akár mobiltelefonról is fel lehetett hívni, abban az időben azonban az általuk felvállalt percdíjak eléggé borsosak voltak. Egy ideig szünetelt is ezért a szolgálat, szerencsére azonban azóta olcsó lett a telefonos kommunikáció Romániában.
Jelenleg a 0745-800 808-as és a 0723-800 808-as normáldíjas mobilszámokon segítenek minden hétköznap este 7 és 11 között, na meg az interneten, de erről picit később.
Szeretnék a jelenleg elérhető napi négy órás telefonos szolgálatot 12 órásra majd 24 órásra bővíteni, de ahhoz több csapat kell összeálljon, mondják. Jelenleg három településen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön vannak önkéntes csapataik, akik átirányítással fedik le az ügyeleteket. Minden stábnak megvan a maga szakmai vezetője, az önkéntesek pedig nem csak a hívásokat fogadják, hanem besegítenek az adminisztrációs munkába is.
Önkéntes sem lehet azonban bárki. Szükség van egy egyéni alkalmasságra: ha valaki motiválni, önkénteskedni szeretne, először mindig egy interjún felmérik, utána egy képzési folyamaton, egyebek mellett egy 120 órás tréningen is át kell esni, ami igazolja alkalmasságát. Ha megfelel, akkor lép be hivatalosan az ügyelők sorába. Önkéntesi szerződést is kötnek vele, ami alapján kaphat érdemfizetést, és ami igazolásul is szolgálhat a későbbiekben számára.
– vázolja Simó Irma.
A szolgálatnál próbálják tartani a lépést a kommunikációs trendekkel, ez egyelőre abban merül ki, hogy emailen is fogadnak megkereséseket, de tisztában vannak vele, hogy szükséges lenne az, hogy a telefon mellett chates ügyeletet is fenntartsanak. Most, ha egy segítséget kérő ráír az egyesület Facebook-oldalára, akkor átirányítják a telefonra, vagy arra biztatják, hogy írjon emailt.
Így történt ez a beszélgetésünk előtti hétvégén is, amikor
egy kétségbeesett lány internetes üzenetben jelezte, hogy bajban van, nagyon rosszul érzi magát.
Ha a síró emotikonok nem lettek volna elegek, akkor a bevagdosott alkarjáról elküldött fénykép minden kétséget eloszlatott a lány szándékairól. Bár egyelőre még nem tartanak fenn internetes ügyeletet, az egyesület Facebook-oldalának egyik szerkesztője fogadta a megkeresést, és a telefont vagy az emailt ajánlotta. A lány a személytelenebb elektronikus levelet választotta, s a segítők elkezdtek levelezni vele. Sajnos végül minden segítség ellenére a lány úgy döntött, mégis öngyilkosságot kísérel meg. Ilyenkor azonnali és konkrét életveszélyben kell közbelépjenek a segítők, s esete válogatja – mondja Simó Irma –, hogy soraikból állítanak-e ki egy mobil csapatot, amelyik a helyszínre kiszáll, vagy ha nagyon nagy a veszély, akkor a 112-őt tárcsázzák.
Ezúttal ennyire nem volt vész, sikerült elérjék a lány testvérét, aki kiment a bajban lévőhöz. A lelkisegély-szolgálatnál azonban legalább hat ember dolgozott koordinált csapatmunkában az esetnél, amíg a krízishelyzet első, legveszélyesebb 24-48 óráját maguk mögött tudták. „Nagyon érződik, hogy ez csapatmunka, a komolyabb eseteknél sokat jelent, hogy együtt fogunk össze ahhoz, hogy egy embert megmentsünk” – fogalmaz Simó Irma, akit láthatóan igencsak megérintettek az események.
„Tulajdonképpen ezzel foglalkozunk: lelki szenvedés enyhítése különböző eszközökkel, személyesen, interneten, telefonon.
Ha kell, gumicsizmában is, ahogy mentünk annak idején Malomfalvára. Nem az a típusú csapat vagyunk, amelyik ül mindig az irodában, s ott fogadja az embereket” – magyarázza a pszichológus.
De ott is fogadják, ha szükséges. Ahogy meg is történt, hogy az udvarhelyi irodába beesett hozzájuk egy lány, akinek a bátyja azelőtt éjszaka fel akarta kötni magát, s ő vágta le a kötélről. „Akkor mi a hozzátartozó talpra állításával foglalkoztunk. Udvarhelyen és Csíkban is tudják már nagyjából az emberek, hogy ilyen témákban elérhetők vagyunk, s napközben is hívnak az egyesületi mobilon. Mindig jó kapcsolatban voltunk a pszichiáterekkel, tudnak rólunk, megadják a számunkat a kórházban, a sürgősségin, a pszichiátriai osztályon, ha kerül egy olyan beteg… Azt mondanám, hogy civil kezdeményezésként partnerségben állunk az állami hatóságokkal, intézményekkel is. Ez valószínű onnan is van, hogy szerte a nagyvilágban így működnek a lelkisegély-szolgálatok, mindenütt nagyon komolyan veszik ezeket, az IFOTES, azaz a Telefonos Elsősegély-szolgálatok Nemzetközi Szövetsége normái szerint működünk” – mutat rá Simó Irma. Az övékhez hasonló krízisszolgálat rengeteg országban működik, általában 24 órában ott, ahol már ötven-hatvan éve jelen vannak. Az idők folyamán ugyanis azt vették észre, hogy
jó, ha krízishelyzetben van egy „projekciós felület”, ha az, aki rászorul, nem is látja a segítőt, csak a hangját hallja.
Az IFOTES normáihoz is hozzátartozik az anonimitás, az, hogy nem adják ki az önkéntesek neveit sem, mindenkinek ügyelői neve van vagy esetleg száma. A tevékenységet szakmai titoktartás övezi, semmilyen történetet nem szabad az ügyelőből kivinni, máshol tárolni. Ugyancsak a norma része az azonnaliság: a krízisintervenció nem várhat hétvégén vagy ünnepnapokon sem.
Hogyan néz ki egy tipikus ügyelet? Ezt már Schmidt Zsófiától, a csíksomlyói ügyeleti központ szakmai vezetőjétől kérdezzük. „Minden ügyelőnek megvan egy rituáléja, amit magának kidolgozott: megérkezik az ügyeleti szobába, előkészíti a telefont, van, aki imával, van, aki gyertyagyújtással indít, s úgymond felajánlja idejét a segítségre szorulóknak. Van olyan este, hogy nincs hívás, de van olyan, hogy három-négy is. Szerte Erdélyből jöhetnek a megkeresések, nagy a szórás: Nagyváradról, Kolozsvárról, Kézdiről, Brassóból is érkezhetnek a hívások. Mi magyar nyelven fogadjuk őket, mivel mi a magyar nyelvű szolgálat vagyunk” – fejti ki Schmidt Zsófia.
A szolgálatnál így az erdélyi magyarság lelki egészségének egy olyan kivonata látszik, amivel nem szoktunk szembesülni, állapítom meg. Ez alapján milyen a lelki egészségünk? „Inkább az a kérdés, hogy mennyire nyílnak meg az emberek, mennyire hajlandók segítséget kérni” – véli a csapatvezető. „Most úgy tűnik, hogy van egy nyitás, október óta több mint hetven hívásunk volt, ami nagy szám, ebből idén több mint harminc, és az emailek is egyre sűrűbben jönnek. Valószínű, hogy az információ is jobban eljut az emberekhez – a Facebook itt most segítség nekünk. Segít az anonimitás is, hogy a bajba jutott nem kell annyira felvállalja magát.”
Érdekes, hogy korosztály szerint is jócskán eloszlik, hogy kik keresik meg őket: vannak idősek, magányos nyugdíjasok, párkapcsolati problémáktól szenvedő középkorúak és fiatalabbak egyaránt.
„Hív olyan fiatal is, aki külföldön dolgozik, de aggódik itthon lévő szüleiért, akik bekerültek például a kórházba, vagy van, hogy az anyukája itthon családi erőszak áldozata lett, s ezért keres meg minket. A bántalmazás különböző válfajai azért befutnak a tematikáknál a lelki terrortól kezdve a fizikai erőszakig” – teszi hozzá Simó Irma.
A Schmidt Zsófia által előkészített összesítésből kiderül: a leggyakrabban a párkapcsolati problémák fordulnak elő akár úgy, hogy válás, szakítás után kell feldolgozni a veszteséget, akár úgy, hogy a kapcsolaton belüli konfliktusok akár a tettlegességig is elfajulnak. Előfordul családi konfliktus a testvérek között, vannak az alkoholizmusból származó problémák, hogy mit kezdjen az szenvedélybeteg párjával a családtag. „Fontos megjegyezni, hogy
Van olyan hívónk, aki azért hív, mert magányos, csupán szeretne valakivel beszélni, van, aki imát kér saját magáért vagy hozzátartozójáért, volt olyan, aki információt szeretett volna szerezni arról, hogy hová fordulhat betegségével. Vannak, akik többször hívtak már, akik szeretnének mindig ugyanazzal az ügyelővel beszélgetni, és vannak a konkrét krízishelyzetek” – összegez a csapatvezető.
Ilyen krízishelyzet volt annak a fiúnak is az esete, aki halottak napja környékén akarta megpróbálni az öngyilkosságot, de szerencsére lelepleződött a búcsúlevele. Ez a srác azt mondta később, hogy nagyon örül, hogy végül nem sikerült a kísérlete, de akkor sajnos megcsinálta volna. „Irdatlan az a szellemi nyomás, ami van ilyenkor a fiatalon, plusz egy kis alkohol, netán kábítószer, és nagyon is könnyen megtörténhet a tragédia. Vannak ilyen esetek, szerencsére nem naponta” – hangsúlyozza Simó Irma. De nem csak tinédzserek, köztiszteletben álló közéleti szereplő is szorult már a segítségükre, amikor úgy érezte, hogy igencsak kisodródott a peremre, megsebesítették, kikészítették a túl kemény hatalmi játszmák. Rajta az is segített, hogy nem kellett felfedje a nevét, s azóta többször is hívta már őket.
Nagyon spontánnak kell lennünk, hisz nem lehet felkészülni arra, hogy most éppen milyen problémával találkozunk, a felkészülés más szinten történik” – vázolja Simó Irma.
És milyen társadalom látszik ebből a bizonyos ablakból? Ezt megint Schmidt Zsófiától kérdezem. „Színes, sokféle. Nekem volt egy rácsodálkozásom is arra, hogy az emberek kezdenek tudatosabban viszonyulni az önismerethez, saját dolgaik feltárásához. Kezdenek az emberek ráeszmélni önmagukra, ami szerintem nagy dolog errefelé, Székelyföldön különösen: kimondani hangosan, hogy ez vagy az a baj. Ez számomra egy nagy pozitívum, hogy láthatom. Sokan boldogtalanok a családi kapcsolataikban, nem tudják eldönteni, hogy ki kell-e lépjenek belőlük vagy sem. Vagy van, aki nem tud kapcsolatot teremteni, de ezt fel meri vállalni, és mer ehhez segítséget kérni. Ez persze nem krízishelyzet, s ilyenkor nem feladatunk elmondani, hogy mit csináljon vagy mit ne, az ilyen hívásoknál utánanézünk, hogy mi is pontosan a nehézség benne, vagy miért éli meg az ügyfél nehézségnek ezeket” – válaszolja a szakember.
Simó Irma is egyetért azon felvetésemmel, hogy a probléma tudatosulása az első lépés a gyógyulás felé. „A segítségért való fordulás már további fejlődés: aki megteszi ezt a lépést, megkönnyebbül. Majd megérti, hogy nem is kell egyszerre mindent megoldjon, van egy prioritási lista. Ez önmagában is segítség, egy megnyugvás” – fejti ki. A pszichológus szerint a mai kor emberének amúgy is elég nehéz a dolga: elvesztek a támpontok, mindenki saját magának kell az értékrendszerét felállítsa, ami szerint élni akar.
Ez viszont egy nehéz folyamat, s nekünk, akik ezen a területen tevékenykedünk, abban kell segítsük az embereket, hogy kommunikációtechnikai szempontból, a konfliktuskezelésben autonóm személyiségekké váljanak, hogy ne behódolás alapján, félelemből, meghunyászkodva, véleményüket nem vállalva hozzanak döntéseket. Ilyen téren a mi társadalmunkban még nagyon sok a fejlődni való” – értékel az Áradat Egyesület vezetője.