Élete része a tánc

D. Balázs Ildikó 2019. március 29., 15:07

Valamikor kisiskolás korában volt az első fellépése szülőfalujában, mint nevetve megjegyzi, ezt már akár szakszerű táncnak is lehetne nevezni. Az akkor tízéves kicsi legény aztán felcseperedett, egyre több figurát ellesett, megtanult, szerencsét próbált, megfordult kis és nagy színpadokon, élete részévé vált a tánc. Jelenleg a K&

Gábos Endre jelenleg a Kárpát-medence legidősebb hivatásos táncosa Fotó: Veres Nándor

Az első legényes figurákat az általános iskolában egy nála néhány évvel nagyobb fiútól tanulta meg, aztán egy időre elmaradt a népi tánc az életéből, ennek helyét vasárnap délutánonként inkább a családi felkészítők vették át, amikor keringőzni, tangózni tanította nővére és édesanyja. „Édesanyám nagyon szeretett táncolni. Én ezt a fajta táncot nem nagyon szerettem, mert szédültem. Édesapám, ha otthon volt, vasárnap délután mindig pihent, és úgy aludt, hogy ha valami történt, a fejét felemelte, beleszólt, majd aludt tovább. Tánctanulás közben meg-megjegyeztem, hogy szédülök, ő felemelte a fejét, s odaszólt, ne kínozzátok a gyermeket” – meséli nevetve Gábos Endre.

Az alapok

Végül a népi tánccal a szentegyházi iskolai évek alatt került szorosabb kapcsolatba. Azt mondja, az akkori iskolaigazgatónak köszönheti, hogy ma is táncol, hiszen az akkor indult tánccsoportban kapta meg az erős alapokat. Bár – derül ki szavaiból – eleinte csak nagy huzavonával ment el a próbákra. „Falusi gyermekek voltunk, mindig azt mondtuk, nincs idő táncpróbára járni. Erre aztán a próbát tanítási időbe tették. Két barátommal úgy döntöttünk, hogy elmegyünk, megnézzük, kik járnak oda, és ennyi. Na de meglátott a tanár, be kellett menni. Azt mondtuk, jó, most bemegyünk, de többet nem jövünk. Igen ám, de voltak valami figurák, amelyeket nem sikerült egyből megjegyezni, ezért úgy döntöttünk, elmegyünk még egyszer, megtanuljuk, de aztán többet nem megyünk. Így harmadik alkalommal is elmentünk a próbára, míg végül ott ragadtunk. Aztán iskola után az otthoni, lövétei csoportban folytattuk mind a hárman a táncolást, végül az élet szórt szét minket” – eleveníti fel.

Járja a figurát Fotó: Veres Nándor

A középiskola elvégzése után jöttek a munkás évek, a katonaság, a Hargita Bányavállalatnál dolgozott Szentegyházán, majd Csíkszeredában. Itt lett tagja a Ballada táncegyüttesnek, bár eleinte ide is csak „benézett” a fúvószenekari próbák után.

Miután két-három táncpróbát végignézett, felhívták a színpadra, „és mivel addig már a fejemben megvoltak a figurák, a táncrend felét letáncoltam”. Persze hogy tárt karokkal fogadták a táncos lábú fiatalembert.

Aztán a kilencvenes évek elején itthon munkanélküli lett, így Magyarországon próbált néhány hónap erejéig szerencsét. Majd hazatért, és ezzel rövid időn belül hatalmas fordulatot vett az élete.

Az alkotás öröme

„Karácsonyra jöttem haza, és a vonatállomáson láttam a hirdetést, hogy decemberben táncosokat vettek fel a Hargita együtteshez. Akkor el is fogadtam, hogy ezt a felvételt már lekéstem, de egy alkalommal a városban hazafelé tartva a mai Szabadság tér közepén eldöntöttem, hogy bemegyek az együtteshez, hátha nem kaptak elég táncost. Péter Lacit ismertem, ő vitt fel az igazgatóhoz, néhány nap múlva a táncházban megnéztek, volt felvételi vizsga, és azt mondták, jöhetek az együtteshez. Ennek januárban múlt huszonhat éve. Amikor én a főtéren megfordultam, az életem is megfordult” – emlékszik vissza.

Ha néhány napig nem táncol, elvonási tünete van Fotó: Veres Nándor

Hogy milyen volt az elmúlt huszonhat év? Határozottan, gondolkodás nélkül vágja rá, hogy nagyon jó, hiszen szereti a munkáját. Szeret próbára járni, és ha évekig kell is egy adott műsorral színpadra lépni, sosem érzi, hogy unná. A tánc, a munkafolyamat, az együttesbeli mindennapok számára örömforrást jelentenek.

„Mindenkinek azt ajánlom, hogy olyan munkahelyet válasszon, aminek örül. Ha hétfőn menni kell dolgozni, akkor már vasárnap örüljön. Én mindig így vagyok. Ha a hétvége szabad, vasárnap már várom, hogy kezdődjön a próba. Ha volt egy kis szabadság, a vége felé már jelentkeztek az elvonási tünetek. Tíz nap után az ember már kezdi járni magában a figurákat, ez azt jelenti, hogy lassan kezdeni kell, mert a szervezet már kéri a táncot. Vallom, hogy minden munkában meg lehet találni az örömöt. Minden munkával teremt az ember. Mi ebben vagyunk társai a Teremtőnek. Ez az egy kiváltság adatott az embernek, a munka. Ebben tud megmutatkozni és teremteni valamit”

– mondja derűsen.

Szeretettel beszél a színpadról is, mint fogalmaz, a színpad a lételeme. Gyerekkorától kezdve mindig jól érezte ott magát, bátran énekelt, táncolt. Ma már könnyedén bevállal beszédes szerepeket is, csak arra figyel, amit tennie kell. „László Károly, Puki bácsi mondta egy alkalommal, hogy ha ebben a nehéz világban egyetlenegy perc jót is okoztál a nézőnek, az felér egy istentisztelettel. Hát akkor innentől kezdve az ember imádkozik egy órát a színpadon” – fűzi hozzá. És ha ő ad, kap is. Érzi a közönség szeretetét, bár óvakodik a kevésbé őszinte dicséretektől, azt mondja, az igaz öröm a szemekben is látható. „Előnyös ez a szakma, hiszen a zene, a tánc vidámságkeltő, a ritmus elvisz egy bizonyos felszabadultság felé, segít, hogy kellemes perceket szerezzünk.”

A próbateremben Fotó: Veres Nándor

A tanítás egy újabb élethelyzet, amely Gábos Endre számára szintén örömforrást jelent, ebben újra csak kiteljesedik. Idén lesz tizenhatodik esztendeje, hogy néptáncot tanít a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium Zsigora néptánccsoportjának, és hetedik éve tanítja a csíkcsomortáni Magyarok Nagyasszonya tánccsoportot. „Huszonhárom éve jelen van az életemben a tanítás, és ebben is nagyon jól érzem magam. Jót tesz nekem a tanítás” – mondja csillogó tekintettel. Ez idő alatt több száz embert tanított táncolni, de nemcsak a különböző tánccsoportokban, hanem táncházakban is, amelyekben évekig táncházgazda volt. Sőt, Gábos Endre az önkifejezés egy másik formájába is belekóstolt, rendezőként is megmutatta magát a nagyközönségnek.

Bajszos embernek született

És ha már a táncról beszélgetünk, persze hogy kíváncsi vagyok, milyen táncok állnak hozzá a legközelebb. „A páros táncokat nagyon kedvelem, főleg a forgatósokat. De ezek közül is a Felső-Maros menti, vajdaszentiványi vagy sóvidéki forgatós táncok jelentik a szívem csücskét. Van funkcionalitása is a táncnak. Amikor az ember nagyon duhaj kedvében van, amikor az őserőnek robbannia kell, akkor oda a felcsíki vagy a gyimesi való. A forgatós táncok elegánsak, ha finom kedvében van az ember, akkor elforgatja a lányt, nagyon harmonikus, hajlékony táncok ezek” – magyarázza.

Ahogy élete részévé vállt a tánc, úgy tartozik Gábos Endréhez első perctől a népviselet és a bajusz is Fotó: Veres Nándor

De ahogyan élete részévé vált a tánc, úgy tartozik hozzá első perctől a népviselet és a bajusz is. „Én bajszos embernek születtem, csak négyéves koromban még nem nőtt ki. Emlékszem, hogy négyévesen néztem a bajszos embereket, válogattam, hogy melyiknek tetszik a formája, mert tudtam, ha felnőtt leszek, nekem biztosan bajuszom lesz” –  mondja nevetve.

1995 óta Gábos Endre a legidősebb tagja a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tánckarának, ha az erre vonatkozó törvény nem változik, októberben – amint betölti 50. életévét – nyugdíjba vonul. Hogy akkor mi lesz? Maga sem tudja. Tanítani továbbra is szeretne, meg az együttessel való együttműködéstől sem zárkózik el, de számára a pillanat megélése a fontos, és amiben most van, azt nagyon szereti. Ha újrakezdené, ma sem döntene másként, ma is a táncot választaná – mondja gondolkodás nélkül.

1995 óta Gábos Endre a legidősebb tagja a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tánckarának Fotó: Veres Nándor

Munkák és díjak

Gábos Endre a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagja 1993–1998 között, majd 1999 szeptemberétől. Tánckarvezető 2004–2006, majd 2007–2011 között. Önálló alkotásai: sóvidéki táncok koreográfiája a Bartók nyomában című műsorban (2004), vajdaszentiványi és sóvidéki táncok koreográfiája a Víg a gazda, víg a vendég című műsorban (2005), több koreográfia A csodálatos furulya című műsorban (2010), a vajdaszentiványi örökség koreográfiája a Táncoljatok – táncosok a táncról című műsorban, valamint a műsor rendezése. Szakmai elismerések: Kacsó András-díj (2004) és Magyar Arany Érdemkereszt (2016).

 

A cikk először a Székelyhon napilap Liget című életmód-kiadványában jelent meg 2019. március 29-én.