Hajómérnökből gyimesi farmer
Dolgozott Nigériában, élt Panamában, Mexikóban, Ausztráliában, néhány éve pedig a Gyimesekben lelt otthonra. Az idegen, a német vagy a kicsi belga – így emlegetik őt az Ugra-patak völgyében, hiszen itt él feleségével, Katával, valamint a három és fél éves Minkával a Belgiumban született Jonas Mertens.
Példás rend uralkodik Jonas Mertens ugrapataki gazda portáján. A régi csűr deszkái korszerű kecskeistállót rejtenek, az udvaron úgy fér meg egymás mellett a vidékre jellemző régies stílus és a modern világ, hogy mindkettő a család és az odalátogatók életének kényelmét szolgálja.
Mivel a megbeszéltekhez képest korábban érkeztünk, Jonas még nem érkezett haza, így felesége mesél a család életéről, miközben a gyimesi réten szedett gyógynövényekből főzött teával és kecsketejes kávéval kínál. A belga fiatalember és a csíkszentmiklósi székely lány évekkel ezelőtt egy svájci diákcsereprogram keretében ismerkedett meg. Aztán az egyéves program elteltével mindenki folytatta a maga útját: Jonas visszatért szülőhazájába, Kata pedig Budapesten látott hozzá egyetemi tanulmányaihoz. „Az elkövetkező öt évben jövés-menés volt Magyarország és Belgium között, ki mikor tehette, meglátogatta a másikat. 2007-ben összeházasodtunk, két évig laktunk Budapesten úgy, hogy Jonas közben bizonyos időszakokat Nigériában dolgozott” – meséli Szabó Kata, Mertens felesége. Aztán
a fiatalok együtt vették nyakukba a világot, a hajómérnök fiatalembert egzotikus helyekre szólította munkája, és felesége is vele tartott.
Éltek Brazíliában, Panamában, Mexikóban és Ausztráliában. Mivel Kata rendszeres látogatója volt a gyimesi tánctáboroknak, és néhányszor Jonast is magával vitte, a fiatalember is a vidék szerelmese lett. Így szinte egyértelmű volt, hogy ott vásárolnak telket, építenek házat, nem is annyira a letelepedés céljával, inkább arra gondoltak, hogy ha néha vakációzni hazatérnek, itt legyen a bázisuk. „Brazíliában voltunk, amíg épült a ház, onnan irányítottuk. Aztán hol Brazíliából, hol Panamából jövögettünk haza, rendezgettük a házat. Amikor lejárt az ausztráliai négyéves szerződés, a következő célpont Szingapúr lett volna, ahhoz viszont már Jonasnak nem volt kedve, ezért úgy döntöttünk, inkább hazatérünk, annál is inkább, hogy kiderült, gyerekünk lesz” – eleveníti fel Kata. Idén ősszel lesz negyedik éve, hogy Ugrapatakán élnek.
Röviddel letelepedésük után három kecskével indult el a családi farm, furcsállták is a gyimesiek a kecskéket és a belgát is, aki bár korábban keveset tudott, de tulajdonképpen itt tanult meg jól magyarul beszélni. És miért pont kecske? Vicces, érdekes állat, nem túl nagy, a teje egészséges – derül ki a házaspár szavaiból. Ők ebben láttak némi megélhetési lehetőséget. Nevetve jegyzi meg Kata, hogy a kecskével egyiküknek sem volt korábban semmiféle kapcsolata, és ez meg is látszott az elején. Türelemmel, sok tanulással, olvasással mára szépen felfejlődött az állomány. Szánentáli kecskét tartanak, amely a világ legismertebb tejhasznú kecskéje – tudom meg ezt már az időközben hozzánk csatlakozott Jonas Mertenstől.
– meséli gyimesi akcentussal a belga fiatalember. Jelenleg tizenöt nőstény kecskéjük van, és húsz gidájuk. A fejős kecskék számára tavaly felépített istálló harminc állat befogadására alkalmas, ennek az állatállománynak az elérése a cél. Kiderül, ezt a fehér szőrű fajkecskét az év tíz hónapjában lehet fejni, télen két hónapos szünet van, Mertens is alig egy hete látott hozzá újra a fejéshez, sajtkészítéshez. Egy szomszédos istállóban külön van a három bakkecske, köztük a hároméves Lüdo a rangidős, ő majdnem száz kilót nyom. Aztán szintén elkülönítve élnek egyelőre a kis virgonc kecskegidák, őket éppen etetni készült a gazdájuk, hiszen delet ütött az óra.
Az ugrapataki farmon készül hagyományos francia pásztorsajt, friss kecskesajt, halloumi grillsajt, ricotta, rókagombával vagy szárított csalánnak fűszerezett érlelt sajt, penészes sajt, de lehet kóstolni kecsketejet és joghurtot is. Jonas különböző tanfolyamokon tanulta meg a sajtkészítés csínját-bínját, kísérletezik, mint mondja, nagyon fontos a higiéniai szabályok betartása, „ha az megvan, semmi rossz nem tud történni”. Az elején inkább csak a baráti körben volt érdeklődés a kecskesajt iránt, aztán a híre egyre jobban terjedt, a kecsketej fogyasztása is népszerű lett, így mára már a helyiek is megbarátkoztak a termékekkel.
Mosolyogva mondja, szeret itt élni, megkedvelte az embereket, és őt is megkedvelték.
Most is betonoztunk, jött valaki, beszélgetett vagy fél órát, érdekes, bár néha sok. Vagy jön a szomszéd, hogy segítsek a kis traktorral vagy egy szerszámmal. Persze hogy segítek. Valahova mész, kínálnak pálinkával, kávéval, indulnál, adják a tojást, mert tojt a tyúk, ha disznóvágás volt, kapsz egy rend kolbászt” – meséli nevetve. A belga rokonoknak is tetszik a gyimesi élet, édesanyja szívesen jön, testvére is, de ő néhány nap múlva már menne, túl nagy a csend.
Jonas Mertensnek egy szívfájdalma van: nem nagyon akad munkaerő, neki pedig elkelne a segítség. A fiatalok epret szednek külföldön, itthon nem nagyon van kire számítani – mondja. Pedig munka lenne. A belga fiatalember a biogazdálkodásban lát nagy lehetőségeket, tanfarmot szeretne működtetni, turistákat kíván idecsábítani, szeretne példát mutatni az itthon maradtaknak és a hazatérőknek, hogy így is lehet élni, itthon is lehet érvényesülni.
