Matematika erdélyi magyar lelkülettel

Matematikus és költő, aki vallja, hogy a matematika és irodalom világa között át lehet járni. Optimista, aki szerint Erdély egy jó hely, ahol a tudás hatalom, és ahol élhető közösségeket lehet és kell létrehozni. Bencze Mihály négyfalusi matematikussal és költővel beszélgettünk.

– Mikor derült ki, hogy a matematika egy örök szerelem lesz?

– Anyai nagymamám volt genetikailag a legjobb matekos a családban, fejben számolt, és mindenféle műveletet el tudott végezni, édesapám oldaláról örököltem a mértan iránti fogékonyságomat. Hetedikes koromban a feladatokra próbáltam valamilyen különleges megoldást adni. Akkori tanáraim nem értették, hogy miért nem azt a megoldást írtam, amit ők korábban felvázoltak a táblára. Kicsit elbátortalanított ez, mert bár elfogadták az én megoldásomat, nem kaptam megerősítést tőlük. Amikor kilencedikes lettem, Oláh János és Hamvas Mihály matektanárok vették észre, hogy a matematikai megoldások esetében külön utakon járok, keresem a más megoldási lehetőségeket. Ők bátorítottak, könyvekkel, példatárakkal, Matematikái Lapokkal, és ez egy jó  megerősítés volt. A Matematikai Lapok szerkesztőségébe küldtem javasolt feladatokat, elfogadták a megoldásaimat, s akkor elindult egy kutatás-keresés, és ez a középiskolai vonal vezetett Kolozsvárra, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika szakára, amit 1978-ban végeztem el.

 – Alapvetően azt gondoljuk, hogy a reál és a humán tantárgyak között mély szakadék van, és aki a matematikát szereti, annak vajmi kevés kapcsolata van az irodalommal. Az ön életében mikor lett fontos az irodalom, a költészet?

 – Első verseimet hetedikes koromban írtam. Érdekes, különleges gyermekvilágom volt, és ennek eredményeként indultam el a költészet felé is. Remélem, hogy az első versem még valamelyik füzetemben megvan. Azt a tanáraimnak nem mutattam meg, de ismeretségi körömből pozitív visszajelzéseket kaptam. Kilencediktől írtam többet. Középiskolás koromban egyik félévi magyar dolgozatba a tanárnőnek beírtam egy merészebb verset, ő érthetetlenül nézett, hogy milyen összefüggéseket kerestem. Egyetemista koromban már közöltek kolozsvári egyetemi lapok a verseimből.

Első verseskötetem Lélekvándorlás címmel 1996-ben jelent meg, a második, a Pogány Madonna 1998-ban, most készítem a harmadikat. Még nem tudom, mi lesz címe, de már van három változat erre.

 – Nemcsak a költészettel, hanem a csángó világ felkutatásával is foglalkozik.

– Nagyapáim korán meghaltak, a nagyanyák a Kárpát-kanyarban átélt történelmet mesélték egész életükkel, ez tett kíváncsivá, ezért is kutatom a múltat.

A matematikai apparátust felhasználva irodalmi régészettel foglalkozom: az ősi magyar nyelv eredetét keresve a matematika segítségével kaptam egy függvényt, amellyel meg tudtam adni a folyók, hegyek, helységek neveinek ősi értelmét.

Olyan neveket, amelyeket az elmúlt ötszáz év történelemhamisítása elferdített. Az utolsó ilyen felfedezésem Zabola és Páva eredete. Bizonyos személyek úgy állították be, hogy a neveknek szláv eredetük van, de szerintem semmi közük hozzá. Kimutatható a hun eredet. Aradi Éva Indiában élő kutató nagyon sok hun, szkíta összefüggést kapott meg Indiában, Zabola és Páva ott is megtalálható. Négyfaluban az egyik falut úgy hívják, hogy Tatrang, s ilyen nevű település megtalálható a Kínában lévő Ujgurhonban is, pont ilyen folyóval, dombos, hegyes vidéken. Írtam hat évvel ezelőtt egy angol nyelvű meghívót a kínai  hatóságoknak, hogy vegyük fel a kapcsolatot az ottani Tatranggal, de nem kaptam választ. Merem állítani, hogy a Kárpát-medencében minden folyó, helység nevének magyarul értelme van, a többi megnevezés erre épül. 

– Hogyan fogadják ezt az irodalmi régészeti kutatást és ezt a szemléletet?

– Azok, akik 1990 után beleásták magukat a múltkutatásba, úgy érzik, hogy együtt tudunk haladni ezen az úton. Azok pedig, akik az osztrákok által terjesztett tudományos akadémiai irányvonalat és a finnugor elméletet hirdetik, próbálnak engem nevetségessé tenni és kontárkodónak nevezni.

– Nagyon hosszú ideje van a tanári pályán, és sok generációt tanított. Változott-e valamit a diákok matematikához való viszonyulása?

– 1978 óta tanítok, a brassói Vörös Zászló, a brassói Áprily Lajos, a bukaresti Ady Endre, s most újra az Áprily Lajos Gimnáziumban. Volt  alkalmam a Kárpát-medence nagyon sok iskolájában órákat, matematikai köröket tartani, tehetséggondozással foglalkozni. Fontos elmondani, hogy volt egy  magyarországi, egy szerb, egy csehszlovák, egy orosz és egy román környezet, és a diákok ebben tanulták a matematikát, ami szintén nem volt azonos. Mi a magyarországi lapokból össze tudtuk ezt hasonlítani, láttuk a különbségeket. Mi Erdélyben románból fordított matematikát tanítunk, nem a tiszta erdélyi matematikát, és ez a magyar léleknek nem megfelelő.

A matematikát is csak anyanyelven lehet megérteni, és ha egy olyan tantervet kell követni, amit románul gondolkodók állítottak össze, akkor a tanáron múlik, hogy azt képes-e úgy leadni, hogy a diákok megértsék, magukénak érezzék.

 Nekem tanárként a magyar lélekre kell visszafordítanom a matematikát, akkor válik érthetővé. Aki ezt nem teszi meg, az nem adja meg a lehetőséget a diákjainak, hogy lelkük rezonáljon a matematikára.

Bármilyen tanárnak feltétel nélküli szeretettel kell a diák felé fordulnia, ez a helyes tanítási mód. Nem előítélettel kell a diákok felé fordulni, semmiképp nem összehasonlítani a korábbi és jelenkori generációkat. Az adott pillanatban maximálisan kell teljesíteni, megoldani, közvetíteni a matematikát.

Nekem a szikrát kell beengedni, megmutatni a diáknak. Erre a tanárok tíz százaléka nyitott, képes. Az a gond, hogy ha nem uralják jól a tantárgyat, akkor ijedtükben, félelmükben csak a pontosan megszabott román tantervek betartására összpontosítanak, és nem tudják igazán átadni a lényeget.

A tanügyi rendszer és maga a társadalom folyamatosan változik, és a mindenkori diák ehhez viszonyul. A szocializmusban a diákok társadalomhoz fűződő viszonya ellenséges volt. Az 1990-es változás után azt hitték, hogy maximális szabadság van, ami egy közösségromboló folyamatot tartalmazott, rejtetten arra vezetett mindenkit, hogy maximálisan hedonista legyen, a pillanatokat habzsolja. Közösségek számolódnak fel, a diák már nem érzi fontosnak azt, hogy egy múltbéli tartást, egy magyar méltányosságot, tradíciót folytasson, hanem átveszi a rágógumi–Coca-Cola–gyorsétkezés–köpködés stílust. A technika eredményeként tőmondatokban, ékezet nélkül társalognak a diákok, hagyják, hogy ez a folyamat sodorja őket. Ha egy tanár próbál egy értékrendszert felmutatni, azzal találkozik, hogy nemcsak a diákok, de sok család is átvette a nyugati életstílust. Ott, ahol a család meg tudott maradni az erdélyi értékrendszerben, a diák is másképp viszonyul a tanuláshoz.

– A Kárpát-medencei Magyar Matematikaverseny, amelynek ön az ötletgazdája, egy értékrendszert akar felmutatni és közösséget kovácsolni.

– Kolozsváron az egykori Bolyai-egyetem tanáraitól megkaptam azt a lángot, amit Marosvásárhelyen, a világtól elszigetelten a két Bolyai gyújtott meg. Ezt a lángot kell meggyújtani a diákok lelkében, elméjében is. Már egyetemista koromban kísérleteztem a középiskolák közötti versennyel, majd Brassóban is, de mind betiltották ezeket. A rendszerváltozás után már volt tapasztalatom, és elindítottam a brassói Áprily Lajosban az Erdélyi Magyar Matematikaversenyt. 1991-ben a Rácz László Matematikaversenyen kétszáz tanár előtt elmondtam, hogy Erdélyben sikerült felépíteni a matematikaverseny alapját, és jó lenne ezt megvalósítani az egész Kárpát-medencében. Az ötletemet felkarolta Oláh György felvidéki tanár, és Komáromban, Felvidéken tartottuk az első ilyen versenyt. A Trianon által kettévágott Komáromot a matematika által egyesítettük.

Meggyőződésem, hogy ha a szerb, az orosz, a csehszlovák, a román és a magyar matematikát egyesítjük, olyan közösségépítő, erős fegyverünk van, ami másoknak nem adatott meg.

Erdős Pál az előző század legnagyobb matematikusa volt, ő azt mondta: ha ápoljuk, akkor a nemzetközi magyar matematikaverseny lesz a Kárpát-medence legfontosabb tehetségápoló intézete. Huszonnyolc esztendeje sikeresen zajlik minden évben a verseny, idén kétszáznegyven középiskolás és nyolcvan tanár volt együtt.