Nem csak a pofon bánt. Pletykák, szexting és társai
Sok esetben tán magukban a bántalmazottakban sem tudatosodik, hogy bántalmazó kapcsolatban élnek. Mert nem csak a pofonok számítanak. Miképpen nyilvánul meg a kortársbántalmazás illetve a családon belüli bántalmazás, no meg mit tehet a bántalmazott fél, arról Forró-Erős Gyöngyi pszichológus beszél.
Igen „válogatott” módszerek léteznek a bántalmazás terén, olyan helyzetekkel szembesül olykor a szakember, hogy maga is elcsodálkozik. Az online térben szabadon terjednek a beszólások, pletykák, fotók, és nem csak a kamaszok részéről – derül ki Forró-Erős Gyöngyi szavaiból.
„A bántalmazás tulajdonképpen
szándékos és rendszeres, tehát nem egyszeri alkalommal előforduló bántás.
Elég gyakran ülök a Facebook előtt, figyelek és a felnőttek között is látok iskolapéldákat arra, hogy hogyan lehet egymást online térben bántalmazni, megalázni. Gondoljunk csak a karaktergyilkosságokra. Azaz valakit olyan szinten befeketítek, megkérdőjelezem a szakmai kompetenciáját, emberi kvalitásait, minden területen kikezdem, olyan helyzetbe hozom, hogy
Ezért is nagyon veszélyes a kamaszok között megfigyelhető bántalmazási forma, a szexting, azaz a különböző szexuális konnotációjú képek, amelyeket feltöltögetnek egymásról a tinik. Egy kamaszkori botlása valakinek, amikor hagyja, hogy szexuális tartalmú képet készítsenek róla, olyan következményekkel járhat, amit nem tudnak felmérni a fiatalok” – magyarázza a csíkszeredai szakember.
Hogy mi a teendő? A szexting ellen úgy lehet a leghatásosabban védekezni, ha nem készülnek olyan fotók, amelyekkel bárki is visszaélhet. A beszólások, verbális bántalmazások ellen viszont már nehezebb a védekezés. „Többnyire azokat a kamaszokat kezdik ki, akiknek már amúgy is gyengébb az önbizalmuk. Ha jó kapcsolataik vannak a felnőttekkel, jó barátaik vannak, nincsenek egyedül, a helyzet könnyebben orvosolható. Ha egyedül marad valaki a bajban, az nagyon nehéz. Sokszor elmondom, segítséget kell kérni egy felnőttől, akiben megbíznak. Sajnos azt is nagyon sokszor látom, hogy a felnőttek is rosszul reagálnak le helyzeteket, de
olyan fiatallal is találkoztam, aki már fel is adta a segítségkérést, és az élte meg, hogy rajta már nem lehet segíteni. És ő volt a legboldogabb, amikor megtapasztalta, hogy mégis lehet.
Sosem szabad feladni, mert nincs olyan helyzet, amikor rajtam már senki sem tud segíteni, csak még nem találtam meg a megfelelő embert” – hívja fel a figyelmet a pszichológus.
Munkája során a szakember a kortárs bántalmazásnak még egy, számára is igen furcsa vetületével is találkozott: a kortárs párkapcsolati bántalmazással. És itt nem föltétlenül kell a verekedésre, verésre gondolni, hanem megalázásra, kiszolgáltatottá tevésre.
– fűzi hozzá.
„Ami a házasságon belüli erőszakot illeti, számomra szintén meglepő az, hogy gyakran az ilyen kapcsolatban élők nem ismerik fel a helyzetüket. Ugyanis az, hogy bántalmaznak, a legtöbb ember számára egyenlő azzal, hogy vernek. Ha nem vernek, nem bántalmaznak.
A bántalmazásnak viszont van még jó néhány más formája.
Például gazdasági bántalmazás, amikor anyagilag kiszolgáltatottá teszek valakit. Ilyen konkrét eset, amikor a feleség bankkártyája, fizetése a férjnél van, és csak akkor tud vásárolni, ha a férjétől pénzt kér. De bántalmazás az is, amikor nem üt, de gyakran megfogja a széket vagy a hamutartót, és falhoz vágja, amikor rendszerint azzal fenyeget, hogy elpereli a gyermeket, amikor leszólja, becsméreli a hitbéli meggyőződését, a világnézetét élete párjának. Bántalmazás az, amikor megvonják a szeretetet, amikor könyörögni kell egy ölelésért. Vagy amikor évek, évtizedek telnek úgy el, hogy az áldozatnak minden percéről be kell számolnia a párjának. Vagy amikor a férj a családtagjaitól tiltja el a feleséget, nem engedi a kapcsolattartást a szüleivel, barátaival, testvérével. Az áldozatok ilyen esetekben nem mindig ismerik föl, hogy bántalmazó kapcsolatban élnek, hiszen nem kapnak pofont. Csak azt érzik, hogy valami nem jó, hogy szenvednek, ezért kerülnek néhányan szakemberhez.”
Ha családon belüli erőszakról beszélünk, akkor általában a feleségekre gondolunk, mint áldozatokra, de gyakran áldozatok a gyerekek – derül ki a beszélgetés során. És bizony ez esetben sem kell föltétlenül verésre gondolni, hanem például a szeretetmegvonásra. Vagy ott van a család által gondozott idős családtag, aki szintén könnyen válhat áldozattá. „Vannak bizony férfi áldozatai is a családon belül bántalmazásnak. Mi, nők, nagy mesterei vagyunk a verbális bántalmazásnak. Mi nem kézzel ütünk, a szánkkal verünk, de a Jóisten mentsen meg attól, amikor a nő elkezd bántalmazóként viselkedni” – emeli ki.
De bárki legyen is a bántalmazott, nagyon fontos, hogy megtalálja a megfelelő embert, aki rajta segíthet. „A baj ott kezdődik, hogy általában a bántalmazó nem szokta ezt problémaként megélni, és az áldozat bármit is próbál, egymaga nem tudja a párkapcsolatot megváltoztatni.
– mutat rá a csíkszeredai pszichológus.
Mint megjegyzi, a segítők számára sem könnyű a családon belüli erőszak áldozataival, a súlyosan bántalmazott feleségekkel dolgozni.
„Sajnos az a tapasztalat, hogy bármilyen durva bántalmazás áldozata, ha sikerül is kilépnie a kapcsolatból, gyakran csak visszamegy a bántalmazó férjhez. Ez pedig frusztráló tud lenni annak, aki minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy segítsen az áldozatnak. De tudni kell, hogy nagyon nehéz nekik lépni, s lehet, csak a többedik nekifutásra sikerül. Hiszen a bántalmazó férfinak több arca van. Megveri az asszonyt, utána jön a bocsánatkérés, a virág, a sohatöbbet-fogadalmak, és az áldozat elkezd reménykedni, hogy talán most tényleg megváltozik minden. Ez egy ciklikus folyamat, és arra jó, hogy az áldozatban mindig fönntartja a reményt. Másrészt az áldozatoknak már nem nagyon van önbizalmuk, talán el sem tudják hinni, hogy ők értékes emberek, önállóan meg tudnak élni, hogy képesek a gyerekeikről maguk gondoskodni. De nem is nagyon mernek beszélni, mert gyakran szégyellik is a helyzetüket, inkább szenvednek a maguk csendességében.”
S bár sokszor hivatkoznak ilyen esetekben is a gyerekekre, hogy az ő érdekük miatt maradnak a házasságban, ez egy hamis kapaszkodó, mert a gyerek a szülőtől tanul meg párkapcsolatban élni, tehát nagyon fontos, gyakran meghatározó számára az a minta, ahogy a szülei élnek, mert később ő maga is ezt fogja követni. A bántalmazást elszenvedők gyakran hárítanak – fűzi hozzá – mondván, nem rossz ember a férjem, csak az ital teszi ezt vele, hiszen, mikor józan, nem bánt.
„Összetett probléma, amiért nehéz a végleges kilépés egy bántalmazó kapcsolatból. Ezért fontos, hogy ha segítséget kér valaki, de idővel visszatér a bántalmazó kapcsolatba, ne zárjuk be a kapukat utána. Ha újra segítséget kér, újra találjon támaszt.”
A családon belüli erőszak soha nem magánügy – mondja határozottan a szakember.
„Ha hallom, hogy a szomszéd veri a feleségét, ne mondjam azt hogy ez magánügy. A családon belüli erőszaknak súlyos társadalmi következményei vannak, hiszen ettől szenvednek például a gyerekek. Ezért jó, hogy Romániában is változott a törvény e tekintetben, és hangsúlyosabban is a közbeszéd témájává vált a családon belüli erőszak. A bántalmazó kapcsolatokban ugyanis nem csak az a baj, hogy rosszat teszek a házastársamnak, hanem az is nagy baj, hogy nem teszem a jót. A párkapcsolatunkban kellene tudjuk megélni az intimitást, a feltétel nélküli szeretetet, az elfogadást, ahol elengedhetjük magunkat, ahol »lemezteleníthetjük« a lelkünket is, rábízhatjuk magunkat a társunkra. Ha mindezt nem teszem lehetővé a társamnak, egymagában rossz, hiszen az, hogy nem teszem a számára jót, nem igyekszem az igényeire figyelni, már azzal is ártok. De fontos tudni, hogy van segítség az áldozatok számára, csak meg kell találni a megfelelő embert vagy a megfelelő intézményt” – hangsúlyozza ki Forró-Erős Gyöngyi.