A zenész nem utazik frakkban a villamoson
Zongorista, karmester, zeneszerző – ő Szüts Apor, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató zenei vezetője. Egy csíki mesterkurzuson látogattuk meg, ahol többek között eddigi zenei pályafutásáról és a RockGiovanni körül kialakult botrányról is beszélgettünk.
Mintegy belenőtt a zene világába a budapesti, jelenleg 25 éves Szüts Apor: anyai dédapja a Kossuth-díjas Ungár Imre zongorista, a Zeneakadémia professzora volt, nagyapja középiskolai énektanárként generációkat nevelt zenére és terelt zenei pályára. Nagymamája szintén zenetanár volt, a tanítóképző főiskolán tanított. Édesanyja szintén zongorázik, őt kezdte leutánozni kisgyerek korában. Kilenc évesen már komponált.
„Nagyszüleim sokat meséltek a zenéről, nagypapám rendszeresen »órákat« tartott nekem, mesélt bizonyos zeneművekről, ezek nagy hatással voltak rám. Öt-hat éves voltam, amikor beleszerettem Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyébe, és elhatároztam, hogy hegedülni szeretnék. Ez később meghiúsult, mert a szüleim azt mondták, hogy szó sem lehet róla, mert egyrészt nem biztos, hogy kellemes egy kezdő hegedűs szárnypróbálgatásait hallgatni, másrészt ekkora már világossá vált, hogy a zongorához jóval nagyobb tehetségem van. Utólag jó döntésnek bizonyult, mert a gyerekkori munkamorálomat ismerve, nem biztos, hogy tudtam volna órákat intonációt gyakorolni, és a zongora mellett ezt nem kellett. A nagyszüleim tanításai révén nagy hatással voltak rám a zeneszerzők munkásságai, szerettem volna én is alkotni.
hiszen a korábbi évszázadokban nem voltak ennyire leosztva a szakmai szerepek, hogy van zeneszerző, karmester, zongorista stb. Volt a zenész, és az csinált mindent: zenét írt, akár vezényelt is, több hangszeren játszott. Nálam ez így maradt, kaptam visszaigazolásokat, hogy tehetséges vagyok, és gyakorlatilag beivódott az életembe, mint egy következő szakmai ág, amivel érdemes foglalkozni” – magyarázta az ifjú zenész, amikor a mesterkurzus egyik szünetében leülünk beszélgetni.
Noha fiatal kora ellenére máris szép sikereket ért el, amikor az eddigi pályafutásának mérföldköveiről kérdezem, elsősorban nem ezeket említi, hanem a kudarcokat. Úgy véli ugyanis, hogy ezek sokkal fontosabbak, mivel a „pofonok” nélkül nem lehet sem alkotni, sem interpretálni például fájdalmat meggyőző, hiteles módon.
„A sikerek sem maradtak el, de én nem vagyok az a zongorista, aki naponta sok órát gyakorol, és csak abból él, hogy zongorázik, körbeturnézza a világot, és ugyanazzal a műsorral képes hónapokig dolgozni. Éppen ezért nem igazán szeretem a versenyeket, ez a kreált rivalizálás nem az én világom. Nyilván, kell az érvényesüléshez, mindenhol ezt tanítják, de úgy vélem, a zenézségnek nem tesz jót. Bár volt egy-két zongoraverseny, ahol sikereket értem el. És természetesen fontos szerepe van a Virtuózoknak ebben a történetben, még akkor is, ha verseny. De a Virtuózok elsősorban televíziós műsor, amely missziót képvisel. Ennek lényege, hogy az embereknek szüksége van a klasszikus zenére, és arra, hogy tiszta, őszinte módon közvetítsük, és ne könnyített, egyszerűsített változatában.”
2014-ben a Bartók Plusz Operafesztivál operaíró versenyének Tehetség-díjasa lett A hallei kirurgus című operájával – ezt a saját vezényletével mutatták be a Debreceni Csokonai Színházban. Tavaly pedig Mozart Don Giovanni című operája nyomán készült átiratát, a RockGiovannit vitték színre. A darab zenei berkekben nagy visszhangot váltott ki, voltak elismerői és ellenzői, nyílt levelek röpködtek a virtuális térben.
Szüts Apor felidézte, amikor Kesselyák Gergely karmester, a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója felkérte erre a munkára, megbeszélték a koncepciót, majd az igazgató hozzátette:
te ezért kapni fogsz rendesen, ugye tudod?
Mint mondta, számított rá, hogy már a címéből adódóan is, ez az adaptáció nem fogja az operába járó közönség általános tetszését elnyerni. Aztán megszületett az átirat, tartottak egy sajtótájékoztatót, a szakma részéről pedig teljes volt a csend.
„Megvolt a bemutató, két előadáson négyezer ember hallhatta, életemben ilyen sikerem nem volt. Majd miután több különböző, méltató kritika megjelent, akkor egyszer csak a semmiből, másfél hónappal a premier után Kovács János karnagy úr, aki nem volt ott az előadáson, írt egy nyílt levelet, ami arról szólt, hogy ilyet nem szabad csinálni. Ezt azért nem éreztem fairnek, mert nem is látta az előadást. Legfőképp az volt a problémája, hogy alapvetően ne nyúljunk így darabokhoz, és ne »rockosítsunk«. Ebben igaza is van, de amit mi csináltunk, az nem ez volt.
Ezt az átiratot pont azok értették leginkább, akik valamennyire ismerték a Don Giovannit, és a zenész kollégáim, akik ott voltak, a prekoncepciójuk ellenére nagyon pozitívan értékelték. Mert ez egyfajta geg, zenei vicc, és így is próbáltam én közölni, hogy nem kell ezt nagyon tudálékos és intellektuális átiratként kezelni. Kovács János művész úr pedig megfogalmazta azt, hogy nem nagyon kellene műveket így átdolgozni. Ezt követően az előadást szintén nem látó, konzervatív operalátogató közönség ráharapott erre, és elkezdődött egy hihetetlen ócsárlás, hogy mit képzel magáról ez a kölyök, hogy azt hiszi, hogy Mozart hátán mászhat fel jó magasra. És ezek a negatív hangok előtérbe kerültek. Aztán tisztáztuk ezt a dolgot a karmester úrral, barátsággal váltunk el. Nem értettünk egyet bizonyos koncepcióval kapcsolatban, hogy hozzá lehet nyúlni vagy sem, de nincs köztünk semmiféle harag.
A pozitív hozadéka az volt, hogy a botrány mindig sokkal jobbat tesz mindennek, úgyhogy csomó levelet kaptam, hogy elkezdte őket érdekelni ez a darab, mikor lehet megnézni.
Ez az egész egyrészt nagyon bántott, másrészt kicsit nevettem a markomba. Bár eleinte a nagyon alpári hozzászólások rosszul estek – mindenféle politikai párttal összefüggésbe hoztak, és hogy nincs zeneszerzői diplomám, mit képzelek – de egy idő után megedződtem” – mesélte el a RockGiovanni körül kialakult körülményeket.
Szüts Apor a Virtuózok komolyzenei tehetségkutatóján mint versenyző indult, ma már a zenei vezetője. Úgy véli, a Virtuózok azért fontos, mert a virtuális világban a populizmus ömlik át minden platformon keresztül. Ők ugyanezt a platformot használják, csak kultúrát közvetítenek vele. Úgy látja, van rá igény, emberek százezreihez jut el a komolyzene. „Mindez anélkül, hogy azt hinnénk, hogy a komolyzenészek frakkban utaznak a villamoson, szarvasgombát esznek, azaz hogy csak elitista módon képesek létezni és a zenét közvetíteni. Elsősorban ezért fontos a Virtuózok, mert ugyanazokat az eszközöket használja, mint más tehetségkutató műsor, csak nem a populáris dolgokra megy rá, hanem arra, hogy ezekkel az eszközökkel magas kultúrát csempésszen a digitális világba.”
A csíkszeredai közönség a Hazulról hazaiaknak gálakoncerten a fiatal zeneszerző egyik darabjának ősbemutatóját is láthatta, hallhatta. Három évvel ezelőtt Kézdivásárhelyen tartották a Groteszk tangó című darab bemutatóját, a Valami groteszk stílusban című mű pedig mintegy folytatása ennek. „Bárhol, ahol játszottuk, nagy sikere volt, szeretettel fogadták itt Székelyföldön, és gondoltam, kísérleteznék még egyet. Kicsit elvetemültebb módját próbáltam megragadni a zeneszerzésnek. Bocskor Lóránttal, az ARTSTART4U Egyesületek titkárával sokat dolgozunk együtt, ő színházi ember, a munkássága révén hozzám is beszivárgott egy-két színpadi elem és mozgás. Lóri jelenléte azért fontos a Virtuózok életében, mert
Sikerült bebizonyítani azt, hogy ha a színháznak egy kis eleme megjelenik a színpadon, nem csak sokkal érthetőbbé tesz egy adott szituációt, hanem a közönség is sokkal jobban kedveli. A Valami groteszk stílusban mű elején van egy utasítás, hogy meg kell inni egy kávét, és a végén az van beleírva, hogy »most már ne igyál többet, köszönöm«. Ez természetesen egyfajta poén, vagy megjelenik a színpadon, vagy nem, és Lórinak beindult a fantáziája, hogy mi lenne, ha ezt megkoreografálnánk, hogy játsszuk el, ami meg van írva. És nagyon átjött, ez nekem is egy újfajta megnyilvánulás volt. Ilyen típusú darabot nem írtam még eddig, hogy polgárpukkasztás van benne. Nem én vagyok az első, vannak ilyen típusú szerzemények, de próbáltam egy kicsit arra apellálni, hogy a zene is legyen érthető, egyfajta geggel megáldva. Fontos volt az, hogy ez azért egy komplex kompozíció legyen. És úgy láttam, hogy ezt a székelyföldi közönség jól vette” – summázott Szüts Apor.