Gazdagodó Petőfi-legendárium: létezik egy másik, ispánkúti tömegsír?
Hamarosan újabb válaszokat kaphatunk a 170 évvel ezelőtti fehéregyházi csatával kapcsolatos kérdésekre, miután elvégzik a tervezett régészeti feltárásokat. Addig is elevenítsünk fel egy olyan részletet, ami lehet a helyi legendárium része, de akár figyelemre méltó, öröklött szájhagyomány is.
Százhetven éve tűnt el Petőfi Sándor a segesvári (fehéregyházi) csatában, holtteste az azóta is csak feltételezett tömegsírok egyikében pihenhet. Több mint másfél évszázad után Petőfi halála mitizálódott, illetve a barguzini csontváz budapesti újratemetésével Monty Python-i magasságokba emelkedett. 2011-ben bizonyos Szűcs Gábor tollából jelent meg a Petőfi halála című kis kötet, idén tavasszal pedig az került a híradásokba, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Honvédelmi Minisztérium közösen végez majd régészeti feltárást a csata helyszínén.
Írásunk egy 1998 márciusában készült televíziós riport feldolgozása, amelyben egy újabb szempont és egy újabb feltételezett helyszín említődik meg:
Héjjasfalva és Fehéregyháza között van egy nagyon jól behatárolható hely, amelyről egy akkor 69 éves fehéregyházi lakos gyerekkori élménye alapján azt állította, hogy ott is van egy feltételezett tömegsír.
Ez a helyszín sokkal közelebb van az Ispánkúthoz, ahol a költőt utoljára látták, mint a fehéregyházi, emlékműves tömegsír.
Petőfi Sándor végső nyughelyének a legtöbb kutató a fehéregyházi közös sírt tartja. A magyarázat logikus: amennyiben Petőfi tényleg elesett a Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti síkon az 1849. július 31-én lezajlott csatában, akkor minden bizonnyal a többi honvéddal együtt az egykori Haller-birtokon levő tömegsírba temethették, ahová 1899-ben, a csata ötvenedik évfordulójának tiszteletére a falu akkori grófnője emeltette az emlékművet.
Azonban erről a tömegsírról azt is tudjuk, hogy körülbelül négyszáz honvéd pihenhet ott. A csatában elesett magyarok száma – a hadijelentések szerint – több mint ezer volt. Hol lehet a többi...?
Székelykeresztúron is van egy olyan sírhant, amelyet szintén Petőfi sírjának tulajdonít a hagyomány. Az 1988-ban megtalált ún. barguzini leletet (vagy annak egy részét) 2015-ben a Kerepesi temetőben temették újra, de ez – a rendelkezésünkre álló adatok szerint – kimeríti a vicckategória fogalmát.
1998-ban a székelyudvarhelyi Digital 3 Televíziónál dolgoztam, amikor egyik munkatársam érdekes olvasói levélre hívta fel a figyelmemet, ami a Romániai Magyar Szóban jelent meg: egy fehéregyházi idős olvasó azt írta, hogy gyerekkorában a főút mellett egy dombon üldögélt, amikor egy nagyon idős ember azt mondta neki, hogy a domb alatt 49-es honvédek tömegsírja van, és lehet, hogy Petőfi csontjai is itt lehetnek.
Néhány nap múlva a levél írójával, az akkor 69 éves Kovács Lajossal mentünk a helyszínre, ahol interjúban mondta el a gyerekkori történetét, kiegészítve történelmi adatokkal is (ezek főleg Dávid Gyula: Petőfi Erdélyben című könyvéből származtak). A közel nyolcperces kisriport 1998. március 14-én az akkor még létező Jó reggelt, Udvarhely! című műsorban került adásba.
A hely, ahová Kovács Lajos bácsi elvitte forgatócsoportunkat, a Segesvár felé vezető országút és a vasút között fekszik – ez a két útvonal Héjjasfalva után azon a részen nagyjából párhuzamos. A több tíz négyzetméteres négyszöget pedig úgy kapjuk meg, ha a történelmi dokumentumokban leírt búni útat és a Bukur-patakot beazonosítjuk a helyszínen.
Mindkettő megvan ma is – a búni út letér az országútról, átmegy a sínekean, a néha teljesen kiszáradó, illetve vékony érként csordogáló patak áthalad az országút, illetve a vasúti töltés alatt, kialakítva így az említett négyszöget. Ma is áll itt egy ódon bakterház, illetve régi gyümölcsfák, kukoricás is található. Kovács Lajos akkor azt mondta, hogy gyermekkorában, a harmincas években még egy domb volt itt, ez lehet a feltételezett tömegsír.
1998. március 13-án Kovács Lajos a következőket mondta, szó szerint:
„Ezelőtt hatvan esztendővel itt, ezen a helyen voltunk, amikor innen nem messzire, pár lépésnyire egy pityókáskertünk volt. És azon az őszön pont krumplit ástunk itt édesapámmal. S ahogy a történelem is jelzi, tulajdonképpen itt van a Bukur-patak, ami akkor is létezett, s ennek a közepe táján volt az a rész, ahol akkor délután pihentünk. Láttuk, hogy közeledik egy lovasszekér. Amikor idáig ért, megállt, leszállt róla egy öregember, felénk nézett, egy darabig tétovázott, majd idejött. Illedelmesen köszönt, majd egyszerű beszéd, hogy »Na, pihennek...«, s akkor egyszer azt mondja, hogy »De hát maguk tudják-e, hogy min ülnek itt?« Elcsodálkoztunk, mert szénán, füvön ültünk, az volt itt, aztán volt egy fűzfa, oda voltunk letelepedve uzsonnázni, mert délután lehetett. S azt mondta továbbá, hogy »Ez a hely, ahol maguk ülnek, tudják, hogy egy közös sír? Ez a kicsi domborulat, ami itt látszik – akkor még létezett, lehetett látni – egy sír.« Elcsodálkoztunk, azt mondta apám, hogy »Ugyanbiza, maga azt honnan veszi?« »Én onnan – mondta az ember –, hogy én legelőször mikor apámmal Segesvárra jöttem gyerekkoromban, akkora lehettem, mint ez a gyermek – mutatott rám –, és mikor idáig értünk, apám megállította a szekeret, leszálltunk, kézenfogva elhozott ide, akkor még jobban látszott a domb, és azt mondta nekem, hogy fiam, ha felnősz és errefele jársz, soha el ne mulaszd azt, hogy bejöjj ide, és levett kalappal állj itt e sír fölött, ahová hősi halottak vannak eltemetve, és még az is lehet, hogy Petőfinek a csontjai is itt pihennek. Mert a szemtanúk és a történelem alapján ahogy a csata lezajlott, Petőfi itt, az Ispánkút körül esett el, s ez bizony a legközelebbi közös sír, ami létezik itt a környéken.«
Valóban történelmi bizonyítéknak nevezném azt a dolgot, amikor a csata másnapján Heydte osztrák és Lüders orosz tábornokok szemlét tartottak, ezt történelmi feljegyzések alapján tudom. Ezerhatvan holttestet találtak a csatatéren elesve. Nem messze innen, a búni úttól feltűnt nekik egy holttest, akinek hegyes szakálla volt, a zsebei ki voltak fordítva, és körülötte elszórt papirosokat találtak. Ő maga, Lüders tábornok mondta, hogy valószínű, hogy ez a holttest Petőfi lehetett. Bizonyíték a papirosok, mert Petőfi állandóan jegyzeteket készített a csata időszakában is, amikor folyt a harc. Tehát az a hely, ahol a tábornokok megtalálták a holttestet és ennek az általam leírt közös sírnak a helye egymáshoz nagyon közel esik. A Bukur-patak most is megvan és az a rész is, ahol annakidején ültünk édesapámmal. S talán ez lenne az a közös sír, amit akkor még láttunk.”
A helyszínek közötti távolságok már elgondolkodtatók. Az ispánkúti emlékmű e helyszíntől több mint ötszáz méterre van Héjjasfalva irányába. A történelmi leírások szerint a szemtanúk itt látták utoljára Petőfit, menekülés közben. A valamikori Heller-birtokon van az az emlékmű, ahol a honvédek közös sírja van – ez viszont az Ispánkúttól másik irányba, legalább három kilométeres távolságra fekszik. Nem tisztünk okoskodni, de azt azért el tudjuk képzelni, hogy a halottakat nem biztos, hogy olyan messzire vitték eltemetni. Azonban amíg kézzelfogható bizonyítékok nem lesznek az ásatások révén, spekulálni fölösleges – az „alternatív” tömegsír azonban tovább gazdagíthatja a Petőfi-legendáriumot.