Ahol annak idején a wellness fogalmával ismerkedtünk. Teszteltük a Septimiát

Rédai Attila 2019. augusztus 02., 17:26

A csodájára jártunk, amikor annak idején megnyílt: a székelyudvarhelyi Septimia a térség egyik első modern wellness-létesítménye volt. Ennek azonban már több éve. Vajon megcsappant a varázs?

Elektronikusan nyitható, előre kijelölt szekrényekbe pakolhatunk a kissé szűkös, koedukált öltözőben Fotó: Rédai Attila

Ha nagyon röviden akarok választ adni a magamnak feltett kérdésre, akkor nem, semmiképp. De mivel ennyivel azért nem akarom elintézni a dolgot, kicsit azért nézzünk bele a részletekbe is.

Nem akarom feltétlenül keresni a problémákat, amikor egy-egy turisztikai létesítményt amúgy saját szórakoztatásunkra is letesztelünk, de ha ordítóan szembe ötlenek, akkor nem is hallgathatom el. A Septimia (hivatalos nevén: Septimia Hotels & Spa Resort) esetében azonban nehéz úgy leírást megírni, hogy ne legyen reklámíze az egésznek, talán ezért is maradt oly sokáig hátra ennek a létesítménynek a „tesztje”.

Amikor annak idején a Septimia Székelyudvarhelyen megnyílt, a wellness fogalmával még csak ismerkedtünk a környékünkön.

Nem is volt más, hasonló létesítmény a térségben, talán leszámítva a szovátai Danubiust. Végre egy olyan hely, ahol nem csak a nyár szűk három hónapjában lehet lubickolni, hanem akár a tél közepén is strandolási élményeket hajszolhatunk! Tíz évvel ezelőtt ez nagyon az újdonság erejével hatott. Azóta aztán a Septimia további fejlesztésekkel egy igazi nagy szabadidő-komplexummá fejlődött, ahol már nem csak lubickolhatunk, hanem sportolhatunk, bowlingozhatunk, vacsizhatunkvagy megtarthatjuk esküvőnket is akár, amellett, hogy, ahogy a neve is sejtetni engedni, akár két különböző szállodában is foglalhatunk szobát. A szabadtéri medencékről csak azért nem teszek említést, mert akkor aztán tényleg reklámízű lesz ez az egész… Ja, bocs, már késő.

Átjáró a medencetérbe, ahol a kicsiny, de zárt zuhanyzó is van Fotó: Rédai Attila

Most azonban maradjunk a fedett fürdőnél, aminek azért még így nyáron is jócskán van létjogosultsága, főleg, ha éppen esős időszakot fogunk ki, ami ugye idén egyáltalán nem valószínűtlen. Ami az árszintet illeti, a környék hasonló létesítményeihez képest azt mondom, korrekt: kevesebbet fizetsz és többet kapsz a pénzedért, mint mondjuk a közeli Homoródfürdőn: a háromórás belépő 28 lej egy felnőttnek hétköznap, 35 lej hétvégén. Nyugdíjasok és diákok hétköznap 19 lejért csobbanhatnak, hétvégén a gyerekek felnőttel kombinált belépő formájában használhatják a medencéket, ami 45 lejt kóstál.

A gyerekmedence tényleg bejön a kicsinyeknek Fotó: Rédai Attila

Medencéket írtam, ugyanis kettő van belőle, a nagyobbik, 9x25 méteres mellett van egy külön gyerekmedence is, csúszdával. Mindkét medence vize fűtött, a gyerekeké jobban, de a nagymedence vizében sem kékül el a gyermek szája, akármennyit is lubickol benne. A Septimiánál külön érdekesség, hogy a nagymedencéből oszlopsor áll ki, ez valószínűleg örökölt statikai szükségszerűség volt annak idején, de nem tűnik zavarónak, az oszlopsor el is választja az inkább úszásra, illetve az ejtőzésre-lebegésre használható részt.

Büfé, a felárazott ételek és italok helye Fotó: Rédai Attila

Ami az enni-innivalót illeti, a medencetérben van egy kisebb bár, ahol vizet, üdítőket, sört és minimális rágcsálnivalót vásárolhatunk, ha megéheznénk, persze wellnesses árakon. Lehetőségünk van azonban pizzát rendelni – ezt mondjuk furcsállom valamelyest, nem nagyon találkoztam hasonlóval máshol, hogy a medence melletti asztalokon dobozokból pizzát egyenek az emberek, általában nem is illik, vagy egyenesen tilos ezekben a zárt terekben étkezni, itt azonban még bátorítják is ezt azzal, hogy a pizzázó étlapja ki van téve a bárpultra.

Sajátos a nagymedence alaprajza, de ettől izgalmasabb Fotó: Rédai Attila

S ha már a negatívumoknál tartok, akkor feltétlenül meg kell említenem a zuhanyzó szűkösségét: tulajdonképpen a koedukált öltözőből a medencetérbe vezető átjáróban kellene lezuhanyoznia az embernek, itt van három-három zuhanyrózsa külön a nőknek és a férfiaknak. Apukaként a kislányommal azonban inkább úgy döntöttem, hogy a medencetérben található, jóval nagyobb és sokkal stílusosabb zuhanyzót használom távozáskor is, de ezekben, mivel nyitottak, nem lehet teljesen levetkőzni, így a tisztálkodás hagy kívánnivalót maga után.

A gyerekeket csúszda is boldogítja Fotó: Rédai Attila

Nem mindenki szereti, és nem is tartják feltétlenül higiénikusnak, de én a Septimia kivilágított, hangulatos pezsgőfürdőit a spa erősségének érzem. De van itt persze infra- és svéd szauna, sószoba és sódézsa is. Ahogy sötétedik, úgy változik a hangulat is a létesítményben: a hangulatvilágítás is a Septimia pozitívumai közé tartozik.

Egy átlagos nyári hétköznap délután a Septimiában: nincs zsúfoltság Fotó: Rédai Attila

Mindet összevetve a Septimia wellnessközpontja az a hely, ahol, ha rá tudjuk szánni azt az összeget, el lehet tölteni néhány kellemes órát néha-néha, az idelátogató turisták számára pedig alaposan ajánlható kikapcsolódási lehetőség. És nem csak egyetlen alkalomra.

Kár, hogy a nyakzuhany csak dekoráció (legalábbis amikor mi ott jártunk, az volt) Fotó: Rédai Attila

Feszített víztükör is van a Septimiában Fotó: Rédai Attila

A nyugágyakért sem kellett közelharcot vívni Fotó: Rédai Attila

{P11}